A 12 eves Shazadnak nem sikerült túlélnie azokat a kínzásokat, melyeket munkaadójától, a muzulmán szőnyegkészítőtől kellett elszenvednie. A szőnyegkészítésnél használt acélfésűvel verte meg őt azért, mert keresztény volt.
A gyilkos soha nem került börtönbe
A Korán törvények szerint (sariat ) egy keresztény meggyilkolása muzulmán személy által, szintén semmi büntetést nem von maga után, csak az u.n. „vérdíj” megfizetésére kötelezik őt. Fordított esetben, a keresztényt halálos ítélettel sújtják.
A 160 milliós pakisztáni lakosság két százalékát teszik ki a keresztények, ennek körülbelül a fele katolikus.
Az első keresztény közösségek az Indus partján, Krisztus után már az első században létre jöttek, majdnem 600 évvel korábban, mint az erre a területre betelepülő muzulmánok, akik fegyveres invázióval törtek be.
A többi muzulmán országhoz hasonlóan, jelenleg a keresztények másodrangú polgárok ott is. Ők azok a kisebbség, akiket a kormány és a hatalmi szervezetek szándékosan megtartanak a társadalmi és anyagi lebecsülés céljából.
1972-ben a pakisztáni kormány államosította az összes oktatási intézményt, amelyeket a keresztény egyházak vezettek. Ez a fajta nacionalizálás egyben islamizálást jelentett.
20 év múltával a Legfelsőbb Bíróság kijelentette, hogy ez a folyamat alkotmányellenes volt, de a kormány nem sokat tett, hogy ezek az intézmények visszakerüljenek a törvényes tulajdonba. Ha egy szórványos esetben mégis történt visszaadás, az islam rendzavarók hamar megjelentek, hogy megtérítsék a hitetleneket.
Példaként 2003 júliusában, hat ismeretlen tettes, Okaraban, Pendzab tartományban, meggyilkolta saját lakásán Georg Ibrahim katolikus papot.
Lahore Lawrence Saldanha érseknek nem voltak kételyei afelett, hogy ez a gyilkosság az Egyház elleni bosszúból történt, amiért a hatóságok visszaadták az 1972-ben elkobzott és egy évvel korábban visszaadott plébániai iskolát.
A keresztény „bangi”-t jelent
A politika tényleges beavatkozásáról, a keresztények oktatáshoz való hozzáférhetőségének szerencsétlen eredményeiről, a statisztikák szólnak.
Pakisztani keresztény közösség tagjai a XXI. század elején : nők 96%-a, férfiak 92%-a analfabéta.
Az islám vallási iskolák százai, melyek nagymértékben a népirtó irányzat forrásai, és talib és alkaida tobozóhelyek, a kormány pénzügyi támogatását élvezik.
(Pakisztán közvetlen szomszédja Afganisztán.)
Közvetve a keresztények is hozzátesznek, mivel Pakisztán, mint „komoly szövetséges”, számíthat a 3 milliárd dolláros segítségre, az USA éves költségvetéséből, amit többnyire, az amerikai, keresztény adózók támogatnak.
A pakisztáni keresztények a társadalmi létra legalján foglalnak helyet.
A legszegényebb rétegekhez tartoznak, a legrosszabul fizető munkákat végzik, (ez egy zárt kör, melyben a kormány bizonyítja, hogy ez azért van, mert a keresztényeknek nincs megfelelő iskolázottsága, de semmit nem tesz annak érdekében, hogy javítson az okatás színvonalán keresztény polgárainál, vagy legalább lehetővé tegyen saját tevékenységet, korlátok nélkül, az oktatás működtetésére.)
Lahoreban a keresztény „bangi” vagyis „toalett tisztító” nevet visel
A keresztény alkalmazottra, a nyomorúságos bérezés mellett, ( mely ritkán lépi át a napi 2 dollárt,) a munkaadói üldözés is nehezedik, a vallás miatt.
Így például 2005-ben Christian Broadcasting Network leírta Shaukaty Masiha, keresztény, téglagyári alkalmazott törénetét.
A cég tulajdonosa veréssel fenyegette meg, ha továbbra is megünnepli a vasárnapot, szentmisén való részvétellel és nem jelenik meg a munkahelyén. Shaukaty nem alázkodott meg. Amerikai újságíróknak ezt mondta: „Senki nem nagyobb az Istennél.
Főnököm csak a téglagyár tulajdonosa, de Isten az ő életének a tulajdonosa.
Ezért nem félek!” Egyik vasárnapon a tulajdonos utasítására összeverték Shakaty-t a vasárnap megünnepléséért…
A 12 éves Shazad nem élte túl a kínzásokat, melyet a szőnyeggyár tulajdonosa követett el rajta, ahol dolgozott. Amiért keresztény volt, a szőnyeg készítéséhez használt acél fésűvel verte meg. A gyilkos soha nem került börtönbe.
Egy keresztény meggyilkolása muzulmán által, a Korán – sariat- törvényeiben nem tartalmaz komoly büntetést, egyedüli szankció ilyen esetben a „Vérdíj” kivetése.
Ellenkező eseben a keresztényre halál büntetés vár
A pakisztáni keresztények zaklatásának egy másik módszere az iszlámisták részéről az úgynevezett „Gyalázási cikkely”, mely 1986 óta van jelen a pakisztáni bűntető törvénykönyvben. Ez életfogytiglani – és halálbüntetést ír elő annak, aki „rossz hírbe hozza, vagy meggyalázza a Koránt”. Ez a cikkely alapot nyújt a keresztények üldözésére a bíróságokon és azokon túl. Leggyakrabban az evengelizálást és a Krisztus hirdetését, mint egyedüli Megváltó – t minősítik a Korán meggyalázásának, a szent könyvnek, melynek megjelenítését Allah adta Mohamednek.
A 90-es évek elején Iqbal Tahir, kereszténységre áttért, muzulmant halálra ítélte a Lahor – i bíróság, „Korán iránti káromlás” miatt.
Iqbal evangelizált, rámutatva arra, hogy a Koránt nem tekinthetjük az Isten által megjelenített könyvnek. Felajánlották neki a börtönből való kiszabadulást, ha elhagyja a kereszténységet és visszatér a muzulmán vallásra. Visszautasította. Néhány nap múlva a rabtársai és őrei megölték őt.
1993-ban az imam (muzulman lelkész), Ratta Dhotran-i mecsetből, (Pendzab vidék), szemrehányást tett három kereszénynek – Rehmat, Manzoor, Salamat Masihom-nak – a mecset falára, Mohamedet és a Koránt káromló szavak festése miatt. Annak ellenére, hogy a 13 éves Salamat analfabéta volt, (akárcsak az elítélt Manzoor), 1995. februárjában, Rehmat, Masihom-mal együtt, halálbüntetést kapott.
1994. áprilisában kihallgatásra került sor a Lahor-i bíróságon, ahol Manzoor meghalt egy iszlám merénylő golyójától, a másik két elítéltet megsebesitette.
1995. február 22-én a bíró felmentette az életben maradt , keresztény elítélteket.
A Bíróság épülete előtt összegyűlt tömeg halált követelt a „hitetlenek” és bíráik részére. A felmentettek Pakiszán elhagyására kényszerültek, Németországba kértek menedékjogot, mert féltették az életüket.
Keresztények védelmének elvállalása nem egy biztonságos foglalkozás Pakisztánban. Erről szól egy 1997 évi történet, melyben a Pakisztáni Legfelsőbb Bíróság egyik bíróját meggyilkolták az iszlámisták, mert vétlenné hirdetett ki két olyan keresztényt, akiket a „Káromlás cikkely” alapján vádoltak be.
Azóta kevés olyan bíró van, aki vállalja az olyan ügyeket, melyben keresztényeket „káromlással” vádolnak.
Megszégyeníteni és megölni
A keresztényekkel való harc különösen visszataszító formája (Pakisztánon kívül, más iszlám országokban is), keresztény nők megerőszakolása.
A pakisztáni jog szerint, ha a megerőszakolt nő jogorvoslást keres a bíróságon, tanúként négy férfit kell megjelölni, természetesen muzulmán vallásút. Keresztény, vagy akár muzulmán vallású nő, tanuságtétele érvénytelen. Amennyiben a keresztény nő, nem mutatja be a tanúkat, nem kezdeményezik az eljárást az erőszakot elkövető ellen és a károsultat megbüntethetik az erkölcstelen cselekedetért. Nem csoda, ha ezek után, keresztény nők megerőszakolásának ténye nem kerül a pakisztáni bíróság napirendjére. Ez pedig nagyon elterjedt bűncselekmény. Az utóbbi néhány évben, jó pár tucat ilyen ügyet jegyeztek fel, amikor az erőszakot, megtérésre való módszerként alkalmazták.
(Gyakran előfordul, ha az áldozat nem akar megegyezni, az arcát leöntik sósavval.)
Surry Bibi, keresztény leány esete Rawalpind-ből, akit a muzulman (Abid Hussain) elrabolt és megerőszakolt.
A lányt kényszerítették arra, hogy áttérjen az iszlám vallásra és menjen férjhez, az erőszakot elkövetőhöz. A lány szülei kérték a rendőrségi eljárás megindítását, de a rendőrség ezt megtagadta. Indokolásuk az volt, hogy a lány már áttért az iszlám vallásra, így a rendőrség semmit nem tehet az ügyben.
Az erőszak nyomot hagy a közösségekben és a keresztény családokban.
1997. februárjában a muzulmán harcosok tönkretettek 800 keresztény háztartást, 13 katolikus templomot Shantinagar-ban, a 15 ezer lakosú helységben.
Ez az esemény arra kényszerítette II. János Pál pápát, hogy személyes, tiltakozó levelet küldjön a pakisztáni kormánynak.
1998. novemberben „ismeretlen tettesek” Nowshera helységben megöltek egy 9 fős keresztény családot. A falon a következő feliratot hagyták: „Elég volt már ebből a fekete mágiából!”
Hét évvel később, 2005-ben, Lahora mellett, Sangla Hill-ben, több száz muzulmán felégette az ott lévő katolikus templomot és két protestáns imaházat. Az eseményt követően az ott élő 450 keresztény család, kénytelen volt elhagyni házukat.
Ez az utolsó történet, része a növekvő erőszak hullámnak keresztények ellen Pakisztánban, mely főleg 2001 szeptember 11-e után éleződött ki és az Afganisztánban kormányzó, talibok elleni, amerikai megtorlások következményei.
A talibok évek óta menedéket és erős támogatást élveznek sok pakisztáni, iszlám, nagyterjedelmű csoportban. Az afganisztáni, iszlám kormány bukása (az USA fegyveres akciói eredményeként), jelzés volt a pakisztáni iszlámisták részére, a keresztények elleni támadások növelésére. Ez a jelzés gyökeresen megerősödött 2003-ban, az amerikaiak és szöveségeseik által megkezdett, Irak elleni támadások után. A pakisztáni iszlámisták gondolkodási módja egyszerű (és egyáltalán nem egyezik az igazsággal): „Nyugat keresztesei támadják a muzulmánokat. A keresztesek természetes szövetségesei a keresztények, (azok is, akik Pakisztánban élnek), tehát a keresztényeket támadni kell.”
Az iszlámisták két ténytől elvonatkoztatnak. Nyugat lelki kondicióját átitatja a keresztény szellem (nem beszélve arról, hogy messze áll a középkori keresztesektől, mint pl. Szent Lajos.) Másodszor, a pakisztáni keresztény közösségek mindig rámutattak arra, hogy a háború nem a legjobb módszer a terrorizmus ellen, de ezek a garanciák semmit sem segítettek.
Ez csak ürügy volt ahhoz az erőszakhoz, ami 2001. október 28-án történt: Azon a vasárnapon négy iszlámista behatolt a Szent Domonkos, katolikus templomba Bahawalpur-ban. A támadók bezárák az ajtót és kiabálni kezdték: „Pakisztásztán és Afganisztán!” „Keresztények sírjai!” „Allah nagy!”, majd tüzet nyitottak a templomban összegyűltekre. Legelőször Emanuel Masihot lőtték le. Kívüle 15 ember halt meg, köztük gyermekek is. (A támadásban elveszett egy hét fős család is, szülők és öt gyermek, a legkisebb alig volt egy éves.)
A Bahawalpur-i mészárlás csak a következő erőszakhullám eleje volt.
2002. szeptember 29-én, két álarcos tüzet nyitot a keresztény, jótékonysági intézmény dolgozóira és az ott, támaszt kereső emberekre, Karachiban.
Hét keresztény halt meg. 2002. Karácsonyán (XII.25.) három keresztény halt meg és tizenheten megsebesültek, amikor a terroristák gránátot dobtak a presbiteriánus templomra Pendzab-ban.
Borzalmas történetet mesélt el a 9 éves Razia Masih, aki muzulman családban dolgozott, Fejsalabad városban, Lahore mellett. Azon a napon, amikor elkezdődött az amerikai támadás Irak ellen, (2003) a kislányt behívták a szobába, ahol az egész család a televízió közveítését nézte az iraki háborúról. Ott kijelentették: „Te keresztény vagy, ezért a megölt iraki gyerekek halálát rajtad bosszuljuk meg.
Megverték Razia-t (jobb karja eltörött), kínozták őt, (vasalóval égették a testét) és megerőszakolták. A tetteseket nem csak, hogy nem vonták felelősségre, (a pakisztáni bíróság élő gyakorlata ez, az ilyen jellegű, keresztényeket ért támadások esetében), de a lány családja menekülésre kényszerült, az életük veszélyeztetése miatt. A pakisztáni kereszények nagy árat fizetnek azért, amit a nyugati újságírók egy része szólás-szabadságnak nevez, amely megengedi a Mohamed karikatúra kinyontatását. 2006. február 13-án, Peshawar-ban, muzulman demonstrálók, akik tiltakoztak ezek ellen a publikációk ellen, lerombolák a keresztények által vezetett iskolát (Edward College) és két nappal ezután megtámadtak két katolikus iskolát és a katolikus Egyház által vezetett kórházat.
2006. február 2-án, felfegyverzett, iszlám csoport (nők és férfiak) behatoltak a katolkus templomba Kawanlit-ban. Tönkretették az oltárt és a liturgikus eszközöket.
2001 májusban, II. János Pál pápa fogadta Rómában a pakisztáni püspököket akik „ad limina” látogatásra mentek és ezeket mondta: „Pakiszánban sok katolikus szenved, Krisztushoz való hűsége miatt.”
A szenvedések ellenére a Pakisztáni Egyház és a nem katolikus keresztények kitartanak. A támadások és fenyegetések ellenére, minden évben , a katolikusok ezrei zarándokolnak Mariambad-ba, (Lahore mellett) a máriás kegyhelyre. Köztük olyanok is vannak, mint a pásztor özvegye: Parveen Bibi. A pásztort iszlámisták ölték meg, mivel nem teljesítette követelésüket, hogy szerelje le azokat a hangosbemondókat, melyek a templom falain közvetítik a vasárnapi szentbeszédet.
Az özvegy nagymértékben átvállalta halott férje kötelezettségeit. „Nem szereljük le a hangosbemondókat, bár az életünk emiatt kockázatos. Sok muzulmán jön az Úr Jézushoz. A férjem sokszor mondta, hogy a testet meg lehet ölni, de a lelket nem. A következmények ellenére, nem szüntetjük meg az Isten Szavának hirdetését.”- mondta Parveen Bibi.
Tetszik a weboldalunkon megjelenő tartalom?
Támogass minket!