Rólunk

A Maradjatok meg szeretetemben katolikus evangelizációs folyóirat a Szeressétek Egymást! küldetését folytatja. A Szeressétek Egymást! magazint 1975-ben alapította Tadeusz Myszczyński SChr atya azzal a szándékkal, hogy népszerűsítse boldog Stefan Wyszyński bíboros szeretethadjáratának eszméjét. Halála után, 1991-ben, a magazin kiadását Mieczysław Piotrowski SChr atyára bízták, és ő lett a Szeressétek Egymást! főszerkesztője. A folyóirat az ő harmincévnyi irányítása alatt nagyszabású evangelizációs művé nőtte ki magát. Évente 23 nyelven összesen másfél millió példány jelent meg, melyek világszerte 130 országba jutottak el. Ezek egy részét ingyen küldték el Afrika, Ázsia és Dél-Amerika missziós országaiba, a volt Szovjetunió utódállamaiba, valamint kórházakba, börtönökbe és gyermekotthonokba. 

2022. december 1-jétől a Szeressétek Egymást! küldetését a Maradjatok meg szeretetemben folytatja. A szerkesztőséget továbbra is ugyanaz a közösség alkotja, melynek tagjai szeretnék megőrizni a folyóirat evangelizációs és missziós jellegét. Az új kiadó neve JP2. A Maradjatok meg szeretetemben kitűnik a többi katolikus magazin közül azzal, hogy nagy hangsúlyt fektet a fiatal nemzedék tisztaságára. Alapvető célja az olvasók jellemének formálása az ún. szeretethadjárat elvei szerint. Ennek lényege a másik ember iránti jóindulat, amely az Istenbe vetett hitben gyökerezik. A folyóirat vitathatatlan erőssége, hogy egyértelműen és megalkuvás nélkül foglal állást olyan témákban, mint az emberi élet védelme a fogantatástól egészen a természetes halálig, a nemiség, a szülőség vagy a házasság (egy nő és egy férfi kapcsolata) felbonthatatlansága, továbbá Szent II. János Pál pápa szellemi örökségének és a test teológiájáról szóló tanításainak továbbadása. A magazint megtért vagy meggyógyult emberek értékes tanúságtételei, valamint természetfeletti jellegű csodák és események leírásai is gazdagítják.

Magazinunkat azoknak szánjuk, akik szeretnék elmélyíteni az Istenhez fűződő kapcsolatukat a Katolikus Egyház tanításával összhangban lévő írások segítségével, de azoknak is, akik válságot élnek át a hit terén, vagy épp eltávolodtak az Egyháztól — fiataloknak, keresőknek, válságban lévő vagy a köteléküket megerősíteni vágyó házastársaknak, de az időseknek, magányosaknak és szenvedőknek is.