Arról szeretnék tanúságot tenni, milyen veszélyes az okkultizmus, a mágia, a pogány keleti világ meditációi és más praktikái. Kezdetben minden ártalmatlannak tűnik, de az ezekben való részvétel a bálványimádat bűnéhez, sőt a sátánizmushoz vezet. Én az életem folyamán végigjártam ezt az utat. És Istennek hála ...
Most már tisztában vagyok vele, miért nem tudtunk szakítani bűnös életünkkel: mert saját akaratunk erejéből szerettünk volna a jóban megmaradni. De ezt így nem lehet. Jézust és az Ő Anyját kell az első helyre helyezni – és akkor sikerül. S így volt ...
Mind a Szentírás, mind az Egyház Tanítóhivatala egyértelműen a hit részének nyilvánítja az örök kárhozat lehetőségének igazságát. Az Egyház Tanítóhivatala soha nem jelentette ki, és nem is fogja kijelenteni egyetlen konkrét emberről sem, hogy elkárhozott. Arra viszont felszólít minket, hogy valódi ...



