Arról szeretnék tanúságot tenni, milyen veszélyes az okkultizmus, a mágia, a pogány keleti világ meditációi és más praktikái. Kezdetben minden ártalmatlannak tűnik, de az ezekben való részvétel a bálványimádat bűnéhez, sőt a sátánizmushoz vezet. Én az életem folyamán végigjártam ezt az utat. És Istennek hála ...

Most már tisztában vagyok vele, miért nem tudtunk szakítani bűnös életünkkel: mert saját akaratunk erejéből szerettünk volna a jóban megmaradni. De ezt így nem lehet. Jézust és az Ő Anyját kell az első helyre helyezni – és akkor sikerül. S így volt ...

Megtudtam, hogy van erre a betegségre gyógyszer az olyanok számára is, mint én – egy az Anonim Alkoholisták mozgalmának úttörő eredményein alapuló gyógyítási programnak köszönhetően. Azonnal tudtam, hogy ez az én utam. Gyermekként gyakran féltem. Már kora gyermekkoromban is a meztelenséggel kapcsolatos ...

Saját környezetemben már nem egyszer meséltem el ezt a történetet, de az Úr ezen buzdítására: „Írj, beszélj az én irgalmasságomról” (Napló, 1448), szeretném most mindezt a Szeressétek egymást! olvasóival is megosztani. Sok év telt el már az esemény óta, (pontosan tizenhárom), de ...

Teljesen véletlenül fedeztem fel ismerősöknél az Önök lapját, és nagyon megrendítő volt számomra az emberek őszinte és fájdalmas vallomásait olvasni. Ekkor tudatosodott bennem, hogy ideje nyilvánosságra hozni mindazt, amit néhány évtizede átéltem – hátha másoknak ez figyelmeztetésként szolgál majd. Lehet, ...

Szent Fausztina küldetése az volt, hogy emlékeztesse az embereket Isten emberek iránti irgalmas szeretetére, és megtanítsa az Isteni Irgalmasság kultuszának új formáit. Jézus Urunk számtalanszor küldte őt haldokló betegekhez: hiszen amikor az irgalmasság rózsafüzérét haldoklók mellett mondják el, mérséklődik Isten ...

Saját környezetemben már nem egyszer meséltem el ezt a történetet, de az Úr ezen buzdítására: „Írj, beszélj az én irgalmasságomról” (Napló, 1448), szeretném most mindezt a Szeressétek egymást! olvasóival is megosztani. Sok év telt el már az esemény óta, (pontosan tizenhárom), de ...

Mária ismeri a legnemesebb és legmélyebb vágyaitokat is. Jól ismeri mindenekelőtt a szeretet utáni vágyatokat: azt, hogy szeretni és szeretve lenni akartok. Máriára tekintve és engedelmesen követve őt felfedezhetitek a szeretet szépségét – nem az „egyszeri élvezet” pillanatnyi, hazug szeretetét, amelyre az egoista ...

Mondjátok meg a lányoknak, a csodálatosan fiatal, törékeny lányoknak, ne hagyják, hogy a tisztességükön és tisztaságukon valaki foltot ejtsen! Katalinnak hívnak, 18 éves vagyok. A múltban több helytelen kapcsolatom is volt. Ez most már nagyon bánt engem, és fel is ébredt bennem a vágy, hogy ...

Amikor tizenhét éves lettem, diszkóba kezdtem járni. Akkor még nem értettem meg, hogy ezzel a saját életemet teszem tönkre. Emlékszem, milyen benyomást tett rám, amikor beléptem a város egyik legnagyobb diszkójába. Akkor egyáltalán nem érintett meg a bejárat felett olvasható ...