A 20. század negyvenes éveiben az akkori társadalom szexualitását vizsgáló kutatások megdöbbentő eredményei megrázták az egész Amerikai Egyesült Államokat. Kiderült, hogy az amerikaiak többsége megszegi a kötelező erkölcsi normákat, vagyis nem él a keresztény szexuális erkölcs szerint.
A kutatás szerzője Alfred Kinsey amerikai entomológus (rovarokat vizsgáló zoológus) volt, aki elhatározta, hogy az emberi szexualitással fog foglalkozni. Ez a tény mosolyt csalhatna az arcunkra, ha nem vezetett volna tragikus következményekhez, többek között a szexuális forradalomhoz, mely a mai napig kihat a nemzetek kultúrájára, tudományára és szokásaira.
Végezzünk kutatást!
Kinsey az Indianai Egyetemen dolgozott, ahol a darazsak egy bizonyos fajtáját tanulmányozta. Ezenkívül engedélyt kapott, hogy koordináljon egy új tanfolyamot a házasság tematikájában, és szexuális tanácsadásba is kezdett. Úgy találta, hogy kevés adattal rendelkezünk az emberi szexualitásról, ezért úgy döntött, maga kezdi összegyűjteni őket. A terve megvalósítása érdekében engedélyt kért az egyetemtől, hogy kutatásokat végezzen az állatok szexualitása terén, bár valójában az emberek szexualitása érdekelte.
A rossz mag rossz termést hoz
Kinsey már a diákévei alatt elutasította a hitet és a keresztény erkölcsöt, és a szexológia területén végzett későbbi tevékenységét a saját romlott élete szerint végezte. A szexualitás minden megnyilvánulását (beleértve a homoszexualitást, a biszexualitást, a pedofíliát, a vérfertőzést, sőt a zoofíliát is) természetesnek, ezért normálisnak tekintette, a monogámiát ezzel szemben természetellenesnek és rossznak tartotta. Olyan fogalmakat alkotott meg, mint a „tág értelemben vett szex” és a „nemzedékek közti szex”, és kidolgozta az ún. Kinsey-skálát, melyben a heteroszexualitás és a homoszexualitás jelenti a két végletet, és közöttük helyezkednek el az ember számára állítólag legtermészetesebb biszexualitás különféle formái. Sőt, Kinsey elválasztotta a szerelmet a nemi aktustól, és teljesen kihagyta a kutatásából. Az ember nemiségére kizárólag technikai szempontból tekintett. A szexualitással kapcsolatos kutatásának célja a saját előre meghatározott, az igazsággal ellentétben álló téziseinek igazolása volt.
A munkatársai kiválasztásának módja is joggal ébreszt kételyeket. A csapatba azzal a feltétellel lehetett bekerülni, hogy a pályázó lead Kinsey-nek egy beszámolót a szexuális tapasztalatairól. A kutatás vezetője ez alapján döntötte el, hogy az adott személy leszámolt-e minden tabuval, gátlással és bűntudattal, vagyis alkalmas-e a munkára.
Meghamisított eredmények
A kutatás eredményeit két jelentésben tették közzé: az egyik a férfiak, a másik a nők szexuális magatartásával foglalkozott. Ezeket az eredményeket úgy mutatták be, mint tudományos bizonyítékokat arra vonatkozólag, hogy a kötelező erkölcsi normákat az amerikai társadalom nagy része folyamatosan megszegi, a többség pedig esetenként szegi meg őket.
A férfiakról szóló jelentés (mely nagyobb visszhangot váltott ki a társadalomban, mint az öt évvel később, 1953-ban közzétett nőkről szóló jelentés, ezért rajta mutatjuk be a valótlanságokat) adatai kimutatják, hogy a férfiak 80%-ának volt házasság előtti nemi kapcsolata, csaknem 70%-uknak viszonya van prostituáltakkal, 30-45%-uknak van házasságon kívüli kapcsolata, a férfiak 37%-a rendelkezik homoszexuális tapasztalatokkal, a 16—55 éves korosztályból minden negyedik férfi háromévente legalább egyszer „jelentős és hosszabb ideig tartó homoszexuális tapasztalatokat” szerez, és minden nyolcadik férfinak „több a homoszexuális, mint a heteroszexuális tapasztalata”, a férfiak 10%-a „kisebb vagy nagyobb mértékben kizárólag homoszexuális”, a férfiak 4%-a pedig egész életében homoszexuális.
Honnan valók ezek a megdöbbentő eredmények a puritán amerikai társadalomban? Azokból a tudománytalan és hiteltelen módszerekből fakadnak, melyeket Kinsey a kutatásai során tudatosan alkalmazott. Ezeknek köszönhetően tudta elterjeszteni azt a hamis tézist, mely szerint „az emberi állatban a szexualitás már a legzsengébb gyermekkortól jelen lévő elem”, nem létezik „szunnyadó” időszak a kamaszkor előtt, a szexualitást fejleszteni kell, ugyanúgy, mint a járást és a beszédet, és nem szabad engedni a szülők és a társadalom „nyomásának”, ahogy Kinsey fogalmazott.
Kutatási módszerek és a tesztalanyok kiválasztása
A férfiakról szóló jelentésben feldolgozott adatok kb. 5000 férfitól származnak, akiknek a 25 százaléka fegyenc volt. Az adatokat a következő forrásokból gyűjtötték: felnőttek és fiatalkorúak visszaemlékezéseiből (jelentős részük szexuális bűnelkövető volt), gyermekekkel folytatott beszélgetésekből, valamint gyermekek százain elvégzett megfigyelésekből és kísérletekből, melyeket „technikailag kiképzett” férfiak hajtottak végre. A 2 hónapos és 15 éves kor közötti gyermekeket gyakran hosszú évekig „vizsgálták” és akaratuk ellenére fogva tartották. A tudomány nevében sok gyermeket vetettek alá olyan eljárásoknak, amelyek kimerítették a szexuális zaklatás vagy egyenesen a nemi erőszak minden ismérvét.
A két jelentést elemző kutatók számos aggasztó kérdésre és az eredményeket eltorzító tényezőre hívták fel a figyelmet. Az a tény például, hogy a vizsgált személyek háromnegyedét önkéntesek tették ki, mintavételi hiba, és az önkéntesség okozta torzításokkal jár. A kutatás intim jellegéből kifolyólag ugyanis sok olyan ember jelentkezett rá, akik hajlamosak feltárni nem szokványos viselkedésüket, és szeretnek dicsekedni vele. A következő hiba a kérdések megfogalmazása volt, mely feltételezte, hogy a válaszadó a felsorolt szexuális tevékenységek mindegyikét kipróbálta. Az effajta stratégia, amelyet a tagadás terhének is neveznek, befolyásoló kérdezést alkalmaz, arra késztetve a vizsgált személyeket, hogy még ha az adott szexuális tevékenységet sohasem próbálták ki, ne vallják be az igazságot. Az eredmények torzulásához vezető célzatos lépés volt az ún. esethalmozás is — azaz mikor úgy veszik, hogy valamennyi válaszadó beleillik az összes fiatalabb korosztályba vagy vizsgált kategóriába (például: ha egy felnőtt férfinál egy adott szexuális tevékenység megnyilvánult, akkor feltételezik, hogy ez fiatalabb korában is előfordult nála).
Hosszú azoknak a súlyos hibáknak a listája, amelyek Kinsey megbízhatatlanságáról és tudománytalan hozzáállásáról tanúskodnak. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, legalább soroljuk fel őket: rosszul kiválasztott munkatársak, a válaszadók nem véletlenszerű, nem reprezentatív kiválasztása, célzatos mintavételi hibák. Ezenkívül indokolatlan és általánosított következtetések, tényként bemutatott hipotézisek, áttekinthetetlen módszerek, elhallgatott kutatási körülmények, valamint a kutatási eljárások követését mellőző vizsgálatmenetek. Fenntartásokat vált ki az a tény is, hogy az adatok egy része ellentmond egymásnak, és egy részüket eltávolították — nem tudni, miért. A gyermekek szexualitására vonatkozó adatok olyan kísérletekből származtak, melyek kimerítik a bűntény fogalmát, miközben a vizsgált gyermekek és az őket „vizsgáló” személyek adatait nem hozták nyilvánosságra. A kutatók saját etikai értékrendet állítottak fel (például nem tájékoztatták a szülőket arról, hogy a gyermeket a „vizsgálat” során perverz magatartásra vették rá, nem ismerték el a pedofília tényét). Kinsey azt állította, hogy a „kutatás” során fizikai sérülés a gyermekeknél csak elvétve fordult elő, míg a lelki sérüléseket a „negatív nevelés” következményeként fogta fel. Teljesen kihagyta a nemi erőszak témáját, bár nem hiányoztak az erre vonatkozó adatok.
A hanyatlás lavinája
A Kinsey-jelentés közzététele mindenféle gonoszság magjait hintette el, s ezek aztán nemcsak az Egyesült Államokban terjedtek el, hanem szinte az egész világon. Az 1968-as szexuális forradalom tragikus gyümölcsöket hozott: a „szabad szerelemként” propagált szexuális szabadosságot, a fogamzásgátlás és az abortusz legalizálását, a pornográfiát, a prostitúció kivonását a büntetőjog alól, a kamaszkori terhességek és az azt követő abortuszok lavináját, nemi betegségeket (beleértve az AIDS terjedését), a sok-sok válást, a kötelező (és demoralizáló) szexuális oktatás bevezetését az állami iskolákban.
A számadatok is a társadalom erkölcsi hanyatlásának mértékéről tanúskodnak. A Kinsey-jelentés óta 1968-ig csaknem megháromszorozódott a kamaszlányok terhességéből származó, házasságon kívül született gyermekek száma — kb. 165 000-en voltak, 1982-ig az öngyilkosságok száma 300%-kal növekedett, 1962-től 1981-ig a válások száma 400 000-ről 1 200 000-re nőtt, 1960 és 1986 között a nemi erőszak gyakorisága 526%-os növekedést mutatott. A Betegségfelügyeleti Központ adatai szerint 1978-ban a kankó volt a leggyakoribb betegség az iskoláskorú gyermekek körében — a betegek száma meghaladta a bárányhimlőben, kanyaróban, mumpszban és rubeolában együttesen megbetegedettek számát.
A kutatás ezenkívül hozzájárult a homoszexualitást, biszexualitást, pedofíliát, vérfertőzést, sőt a zoofíliát népszerűsítők aktivizálódásához, akik mindezt el akarták fogadtatni a társadalommal. Erőfeszítéseik eredményeként 1973-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság eltávolította a homoszexualitást a patológiák listájáról a Diagnosztika és statisztika című tankönyvében, bár a legtöbb pszichiáter ezzel nem értett egyet. Az emberi szexualitással kapcsolatos hazugságok a tudományos és az orvosi körökbe is beszivárogtak.
A „tudományos” indok és az igazság
Az elhintett hazugság hatásai nyilvánvalók a kortárs kultúrában, az egész társadalom szokásaiban, az elfogadott törvényekben és a magukat nemegyszer katolikusnak vallók mentalitásában. A mai napig sokan úgy hivatkoznak Kinsey kutatásaira, mint az emberi szexualitással kapcsolatos ismeretek hiteles forrására (később soha nem végeztek hasonló kutatásokat), a szerzőt pedig kiváló tudósnak ábrázolják, aki igencsak jelentős mértékben járult hozzá a szexualitás terén szerzett ismeretekhez.
Az Egyház tanítása azonban nem változik; még akkor sem változna, ha egyetlen ember sem élne a keresztény elvek szerint. Isten nem azért nyilatkoztatta ki a tízparancsolatot, hogy korlátozza az emberi szabadságot és boldogtalanná tegye az embert, hanem azért, hogy szabadságban élhessünk, megtapasztaljuk a szép szeretet teljességét, és végül elérjük az örök boldogságot. „Boldogok a tiszta szívűek” (Mt 5,8) — áldottak és boldogok. Ezeknek a szavaknak az igazát számos példa mutatja a szentek életéből, köztük a 16 éves lengyel lány, Boldog Karolina Kózka példája is, aki nem habozott az életét adni a hitéért és a tisztaságáért. A szentek igaza, akiket az Egyház példaképül állít, valamint a keresztény elvek szerint élők tanúságtétele leleplezi az emberi lelkiismeretet romboló propaganda hazugságát és ravaszságát. Egyik „új” és forradalmi, az ember „felszabadítására” törekvő elképzelés sem teremhet jó gyümölcsöt, mert egyedül Isten az igazság és a jóság forrása, mely által eljuthatunk a tökéletességhez és a boldogsághoz.
Szexualitás és szerelem
Isten az embert a nemiségével együtt teremtette meg, ami önmagában jó, és a helyes megvalósítása a házasságban kap helyet. A helyesen megélt szexualitás a házastársak közti egység építését (a Szentháromság egységének mintájára) és az új élet nemzését szolgálja a földön. Isten terve szerint a szexualitás kifejezi a szerelem szépségét, és olyan önzetlen ajándék, melyet a házastársak szabadon adnak egymásnak. XVI. Benedek a Deus caritas est kezdetű enciklikájában így tanít a szerelem testi dimenziójáról: „az erosznak megfékezésre, tisztulásra van szüksége annak érdekében, hogy az embernek ne pillanatnyi élvezetet, hanem a létezés magasságának bizonyos előízét ajándékozza — annak a boldogságnak az előízét, amelyre egész létünk vágyódik” (4). A megfékezés és a tisztulás jelentik az utat az ember éretté válásához, hogy a szexuális szféra ne irányító legyen, hanem a házasság szentségében egyesített személyek lelki egységének kiegészítése. A lélek és a test harmóniája ugyanis feltárja az emberi személy valódi méltóságát, akinek hivatása meghaladja a földi életet, és az Istennel való egyesülésben csúcsosodik ki.
Forrás: J. Reisman, E. Eichel:
Kinsey — seks i oszustwo [Kinsey — szex és hazugság], Varsó, 2002.
Tetszik a weboldalunkon megjelenő tartalom?
Támogass minket!