Megváltoztatta a történelmet

II. János Pál pápasága megváltoztatta emberek millióinak öntudatát és szívét, ezzel pedig a világ történelmének folyását. Ezért lett a kereszténység kétezer évének egyik legfontosabb pápasága az övé.

A tisztelet és a szeretet robbanása

A II. János Pál pápa halála előtti napokban, a temetése előtt, és utána is egy addig elképzelhetetlen tisztelet és szeretet robbanás tanúi lehettünk, amely megfigyelhető volt nem csak a katolikusok körében, hanem más keresztény egyházak és közösségek, és minden jóakaratú ember között. A szentszék adatai szerint négymillió zarándok érkezett Rómába az egész világról, hogy részt vehessen II. János Pál pápa temetésén. 6 ezer kiküldött újságíró tudósított a Szentatya betegségével, halálával és temetésével kapcsolatos összes eseményről. A temetési szertartást 137 televíziós társaság közvetítette 81 országba, de ezek száma bizonyára magasabb, hiszen rengeteg volt a nem akkreditált közvetítő. A temetésen 180 ország delegációja vett részt államfői vagy miniszterelnöki szintű képviselettel, és jelen volt mindenféle keresztény és nem keresztény egyház delegációja.

Az olasz rendészeti szervek adatai alapján az Apostoli Szentszék nyilvánosságra hozta, hogy II. János Pál pápa testének Szent Péter Bazilikában történt felravatalozásakor, április 4. és 7. között, a Bazilikába percenként 350, óránként 21 ezer zarándok áramlott be. Ahhoz, hogy valaki pár pillanatra láthassa, és tiszteletét róhassa le a meghalt pápa ravatalánál több, mint 5 km-es sort kellett végig állnia, ami átlagosan 18-24 órát vett igénybe. Róma különböző részein 29 kivetítőt állítottak föl, hogy azok is részt vehessenek a temetési szertartáson, akik nem fértek be a Szent Péter térre vagy a Via della Conciliazione-ra.

Ezekben a napokban olyan nagy mértékű tisztelet, odaadás, szeretet megnyilvánulás tanúi lehettünk, amire eddig még nem volt példa a történelemben. A Szent Péter téren emberek tízezrei gyűltek össze, hogy éjjel-nappal közös imával lélekben egyesüljenek a haldokló pápával. Április 2-án, szombaton, Irgalmasság Vasárnapjának előestéjén, 21.37-kor a szentatya halkan kimondta az „ámen”-t és visszatért az Atya házába. Ekkor a Szent Péter téren mintegy százezren imádkozták a rózsafűzért. II. János Pál pápa halálhírét az egybegyűlteknek Leonardo Sandri érsek jelentette be. Rövid taps után mindenki letérdelt és mélységes csend töltötte be a teret. Majd folytatódott a rózsafüzér.

Mindeközben több százmillió ember imádkozott együtt Lengyelországban és az egész világon. Mindenütt hihetetlen testvéri, közösségi hangulat alakult ki, nem kétségbeesés, hanem komolyság és a Feltámadott Krisztus szívéből áramló mérhetetlen békesség uralkodott. Az emberek spontán módon gyűltek össze tereken, templomokban, hogy ott imában eggyé váljanak, hogy együtt hódoljanak az Oltáriszentség előtt, hogy a bűnbánat szentségében részesüljenek. A szentatya halála után hosszú sorok alakultak ki a gyóntatószékek előtt, sokan megtértek Istennhez.

Minden tudósító egyöntetűen állítja, hogy a II. János Pál pápa személye iránti érdeklődés betegsége, halála és temetése alatt messzemenően túlszárnyalt minden addigi hírt, még a legérdekesebbeket is. Halála utáni 72 óra alatt tízszer több információ látott napvilágot, mint az amerikai elnökválasztás után eltelt ugyanennyi időben. A „Global Language Monitor” felmérései szerint a vatikáni híradásoknak II. János Pál betegségének utolsó napjaiban, halálakor és temetésekor sokkal nagyobb volt a nézettsége, mint az olyan drámai eseményeknek, mint akár az ikertornyok elleni támadásnak szeptember 11-én vagy a Tsunami tragédiának. És ez nem csak az Egyesült Államokra vonatkozik, ahol minden csatorna órákon át közvetítéseket adott le a Vatikánból, hanem Latin Amerikára, Európára, a Fülöp-szigetekre, Dél Koreára és még számos országra a világon.

Nagy-Britanniában, ahol az anglikán a nemzeti vallás, a tömegtájékoztatás eszközeiben pedig nagyon kevés helyet kap a vallás, II. János Pál halála után a média tejesen átformálódott. A „Daily Mirror” napilap 2005. április 4-én 19 oldalban emlékezett meg az elhunyt pápáról. A „The Independent” 13 oldalt, a „The Times” 11 oldalt szentelt neki. Hasonlóan cselekedtek más újságok és TV csatornák.

Grace Davie, az Exeter-i Egyetem, Európai Oktatási Központ igazgatója szerint az európaiak reakciója a pápa halálára csak a szekularizmus törékenységét bizonyítja.

Még az olyan antikatolikus beállítottságú lapok is, mint amilyen a „ The New York Times”, az április 7-i számában megállapítják, hogy II. János Pál pápa nagy tekintélynek örvendett a fiatalok körében, és „római katolikus fiatalok egész nemzedékét nevelte föl, akik most a szüleiknél konzervatívabb módon alakítják az egyházat”.

Meglepő volt a muzulmán országokban a média reakciója II. János Pál halálhírére. Giuseppe de Andrea érsek, – aki a kuwaiti Bahrajn Jemen, Katar apostoli nunciusa, és apostoli küldött az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában és Ománban – megállapította, hogy az arab médiában a II. János Pál pápára vonatkozó információk meglepően részletesek és meghatóak voltak. Az újságok első oldalaikon foglalkoztak II. János Pál személyével, a tévés és rádiós csatornák pedig hosszan tudósítottak a Vatikánból. Ebből a térségből hét állam küldött delegációt a szentatya temetésére.

II. János Pál szentsége 

II. János Pál pápa különleges személyisége elbűvölt mindenkit, a világ minden táján. Akinek volt szerencséje találkozni vele, érezhette a szeretet, a szentség kisu­gárzását, megtapasztalhatta Isten közelségét. II. János Pál az imádság embere volt, ezért tudott Jézus Krisztus általa, rajta keresztül tevékenykedni és megjeleníteni szeretetét. Az emberek ezt ösztönösen megérezték. Ezért is láthattunk már a temetési szertartás alatt „Santo subito!” (Legyen szent azonnal!) feliratú transzparenseket. II. János Pál pápa a végsőkig Isten akaratát teljesítette, egész életében a hit útján haladt, teljesen átadta magát Krisztusnak, Szűz Mária pártfogásával. Földi élete utolsó éveiben, napjaiban és óráiban hirdette a legmeghatóbban a szenvedés evangéliumát és megmutatta, hogyan kell eltávozni az életből. Így írt végrendeletében: „(…) a halálra mindenkinek állandóan számítania kell. És mindig késznek kell lennünk arra, hogy az Úr és az Ítélőbíró elé álljunk, aki egyben a mi Megváltónk és a mi Atyánk. Én is folyamatosan készülök erre a pillanatra, amit már előre az én Mesterem és az Egyház Anyjának, Reménységem Anyjának kezébe helyezek (…). Teljesen Isten akaratába ajánlom magam. Ő fogja eldönteni, hogy mikor és hogyan fejezem be földi életemet és főpásztori szolgá­latom. Életemben és halálomban Totus tuus, Egészen a tiéd vagyok Szeplőtlen Szűz Mária. Már most elfogadom a halált és bízom abban, hogy Krisztus megadja nekem az utolsó Pászka kegyelmét. Szeretném halálommal is a legszentebb ügyet szolgálni. Az egész emberiség, benne az összes nép és nemzet, megmentését (szívem különösen földi hazám felé fordul), az Egyház és Isten dicsőségére.”

II. János Pál pápának ez a kívánsága teljes egészében megvalósult. Halálát Jézus „az emberiség megváltásának” kegyelmi eszközévé tette. Egy nagy csoda tanúi lehettünk, Krisztusnak az emberiség iránti szeretetét tapasztalhattuk meg II. János Pál szenvedésén és halálán keresztül. Csak Isten tudja, hogy milyen sokan nyitották ki szívüket Krisztus előtt ennek az eseménynek a hatására, hányan járultak a bűnbánat szentségéhez, hányan döntötték el, hogy Krisztust akarják követni a hit keskeny útján (vö. Mt 7, 14).

A gyászmise szentbeszédében XVI. Benedek pápa, még mint bíboros mondta, hogy II. János Pál „pásztor maradt egészen a végsőkig, hiszen Istennek szentelte életét »juhaiért«, a világ összes »juháért«, napi szolgálatával, különösen pedig az utolsó hónapok szolgálatával. Ily módon eggyé lett Krisztussal, jó pásztorrá vált, aki szereti »juhait« (…). Krisztus iránti szeretete meghatározó volt szeretett szent­atyánk életében. Aki látta őt imádkozni, aki hallotta őt nyilatkozni, az tudhatja. És csak így, Krisztusban gyökerezve tudta viselni a terhet, néha emberfeletti nehézségek árán. Csak így tudott Krisztus »juhainak« pásztora lenni, az egyetemes Egyház legfőbb pásztora (…).

Pápaságának első szakaszában, amikor még erejének teljében volt, Krisztus vezetésével eljutott a világ legtávolabbi pontjaira. Később egyre jobban egyesült Krisztussal a szenvedésben, egyre jobban megérthette Krisztus Szent Péterhez intézett szavait: más fog téged felövezni, és odamész, ahova nem akarod. Közösséget vállalva a szenvedő Úr Jézzussal szakadatlanul és mindig új lelkesedéssel hirdette az Evangéliumot, a szeretet titkát (vö. Jn 13, 1). A húsvét titkát az irgalmasság titkaként mutatta be. Utolsó könyvében azt írta, hogy a gonosz számára kijelölt határ Isten Irgalma. (Emlékezet és azonosság, 10). Amikor pedig az ellene elkövetett merényletről elmélkedett, ezeket mondta: Krisztus, értünk vállalt szenvedésével teljesen új dimenziót, új rendet adott a szenvedésnek: a szeretet rendjét (…). A szenvedés a szeretet tűzével elégeti, fölemészti a gonoszt, sőt a bűnből képes jó gyümölcsöt fakasztani. (uo. 26). Ezzel a megközelítéssel a pápa Krisztus szeretetét sugározta, ezért volt szenvedése és hallgatása oly sokatmondó és gyümölcsöző.

A szentatya Isten Irgalmának legtisztább tükörképére a Szűzanyában talált. Ő, aki gyerekkorában elvesztette édes­anyját, egyre jobban szerette Isten Anyját. A keresztre feszített Úr Jézus szavait magáénak érezte: Íme a Te Anyád! És úgy tett, ahogy a szeretett tanítvány is egykoron, Máriát házába fogadta (Jn 19, 27) – Totus tuus. És az Istenanyától megta­nult alkalmazkodni magához Krisztushoz.
Mindannyian emlékezni fogunk arra a pillanatra, amikor élete utolsó húsvét vasárnapján a szenvedő szentatya utoljára megjelent az Apostoli Palota ablakában, és még egyszer »Urbi et Orbi« áldást adott híveire. Biztosak lehetünk abban, hogy szeretett szentatyánk az Atya házának ablakából néz most ránk és áldását küldi felénk. Igen, áldj meg minket szent­atyánk! A Szűzanyának ajánljuk lelkedet, anyádnak, aki minden nap vezetett Téged és most is vezetni fog téged Fiának a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak örök dicsőségébe. Ámen”.

Lelki örökség 

A meghalt pápa hatalmas lelki örökséget hagyott ránk: életének, szenvedésének és halálának példáját, és tanításának óriási, nyolcvanötezer oldalnyi kincsét. II. János Pál tiszteletet követelt minden egyes ember számára, és küzdött azért, hogy mindenki az élethez való alapvető jogokkal rendelkezzen a fogantatástól a természetes halálig. Számára mindenki ugyanolyan fontos volt, ezért senkiről sem nyilatkozott lekicsinylően vagy elítélően. Közben pedig tántorítatlanul hirdette a kinyilatkozott igazságot, nem keresve a hallgatóság kegyét vagy dicsérő tapsát. Bátran hirdette a hit legkényelmetlenebb és legkevésbé népszerű igazságait. Az árral szemben haladt, nem volt hajlandó kompromisszumokra, nem volt hajlandó Isten Örök Igazságát viszonylagossá tenni.

II. János Pál pápasága 26 évig és hat hónapig tartott. Ez idő alatt 104 zarándoklat során 129 országot látogatott meg; 144 lelkipásztori utat tett Olaszországban; a római egyházmegyében és Castel Gandolfoban összesen 784 plébánián járt. Összesen 1 271 000 km-t tett meg, vagyis harmincegyszer körbeutazta a földet. Írt 14 enciklikát, 15 apostoli intelmet, 11 apostoli törvényt, 45 apostoli körlevelet, 30 motu propriot és rengeteg beszédet, elmélkedést. 482 személyt avatott szentté és 1338-at boldoggá. II. János Pál pápasága annyi gyümölcsöt hozott, hogy erre csak életszentségében találunk magya­rázatot. Abban, hogy Mária által „Totus tuus” volt, egészen Krisztusé.