Homoszexualitás — tények és tévhitek

Az alábbi cikk Joseph Nicolosi előadásai alapján készült, aki a homoszexualitás terápiájának egyik legnagyobb szakértője, az NARTH (National Association for Research and Therapy of Homosexuality; narth.com) alapítója és számos könyv szerzője ebben a témában.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) 2011-ben állást foglalt a homoszexualitás reparatív terápiájával kapcsolatban. Azt állította, hogy nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a szexuális irányultság megváltoztatását célzó pszichológiai beavatkozás hatékony lenne. Az APA többek között javasolja a szexuális irányultság megváltoztatására irányuló kísérletek mellőzését, továbbá a homoszexualitás mentális rendellenességként való leírását. 

Tévhitek a homoszexualitásról 

Hogyan lehetséges, hogy az APA arról beszél, hogy nincs elegendő bizonyíték, mely alátámasztaná, hogy pszichoterápiával megváltoztatható lenne a szexuális irányultság?

A Homoszexualitás Kutatását és Terápiáját Támogató Nemzeti Társaság (NARTH), melynek a tagja vagyok, körülbelül 10 000 dollárt fektetett abba a kutatásba, mely felülvizsgálta az Amerikai Pszichológiai Társaság alábbi három ellenvetését a reparatív terápiával szemben: 

1. az ember szexuális irányultsága nem változhat meg pszichoterápia hatására;

2. a szexuális irányultság megváltoztatására tett kísérletek csak súlyosbítják az egyén problémáit: az öngyűlöletet, a depressziót, az öngyilkossági kísérleteket; 

3. a kóros viselkedés (önpusztítás, önbüntetés, alkalmazkodóképesség hiánya) előfordulása a meleg népesség körében ugyanakkora, mint a heteroszexuálisoknál. 

Megvizsgáltuk az egész rendelkezésre álló irodalmat, mely ezzel a kérdéssel foglalkozik. 20 oldalnyi hivatkozást gyűjtöttünk össze tudományos folyóiratokban publikált szakmai kutatásokról, melyeknek az eredményei azt mutatják, hogy a pszichoterápia vezethet a szexuális irányultság változásához. Azt is kimutatják, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy a reparatív terápia a klienseknek nagyobb sérüléseket okozna, mint bármely más terápia.

Ami azonban a kórtant illeti, a homoszexualitás esetében mind orvosi, mind pszichológiai patológiával van dolgunk. A heteroszexuálisokkal összehasonlítva a homoszexuálisok között nagyobb arányban fordul elő öngyilkosság, depresszió, neurózis, kábítószer- és alkoholfüggőség, gyakoribb a kapcsolatok szétesése, a szexuális szabadosság, az anonim szex, a szadomazochista szexuális viselkedés és az „egzotikusabb” szexuális megnyilvánulások.

„Meg akartunk változni” 

Miért gyűjtöttünk bizonyítékokat a homoszexualitás problémájáról? 

Ezt nem a homoszexuálisok elleni küzdelem nevében tettük, hanem azért, hogy ezek az információk a nyilvánosság felvilágosítását szolgálják. Az összegyűjtött ismeretek alapján bármely klinikai pszichológus, pap, szülő vagy tanár elmondhatja a hozzá forduló fiatalnak, aki azt mondja neki, hogy meleg: „Ha erre az útra lépsz, akkor sok nehézséggel kell szembenézned. Ha el akarod őket kerülni, más irányba is haladhatsz. Kötelességem, hogy tájékoztassalak erről.”

A fiataloknak nem beszélnek a meleg életmóddal járó veszélyekről. A mentálhigiénés szakemberek jelenleg olyan fokozottan foglalkoznak a meleg kisebbség védelmével, hogy ezzel már-már az egész fiatal népesség egészségét veszélyeztetik. 

A múlt század hetvenes éveiben, amikor az APA a homoszexualitás „normalitásáról” vitázott, Robert Spitzer volt annak a mozgalomnak a vezetője, mely megpróbálta a homoszexualitásról eltávolítani a „patologikus” címkét. Céljuk a homoszexualitás depatologizálása volt. 

Húsz évvel később, amikor Spitzer épp az APA kongresszusára tartott, az épület előtt békésen tüntető embereket látott. Mit mondtak? „Ismerjék el, hogy megváltoztunk. A homoszexualitás helytelen.”

Spitzer azt gondolta, hogy melegekről van szó, ezért megkérdezte tőlük: „Hát nem oldottam meg ezt a problémát már 20 évvel ezelőtt?” A tüntetők erre ezt válaszolták: „Mi nem vagyunk melegek — mi volt melegek vagyunk. Olyan emberek vagyunk, akik korábban melegnek tartották magukat, de meg akartunk változni. Azt akarjuk, hogy az APA támogasson minket, és ne beszélje be nekünk, hogy el kell fogadnunk a homoszexualitásunkat, mivelhogy állítólag melegnek születtünk.” 

Spitzer nyitott, előítéletek nélküli ember volt, és ezek az emberek felkeltették az érdeklődését. Elgondolkodott azon, hogy vajon mennyire sikerült megváltoztatniuk a szexuális irányultságukat, s ez a kíváncsiság arra késztette őt, hogy kutatást végezzen. Sikerült 200 olyan embert találnia, akik jelentős változást éltek át (152 férfit és 48 nőt). Ezek az emberek nem csupán csökkentették homoszexualitásuk mértékét, hanem átálltak a heteroszexualitásra. Egyes esetekben ez egész a házassághoz vezetett. 

Utóvizsgálatot végeztek, öt évvel a terápia befejezése után. Az egész ügy ellentmondásos reakciókat váltott ki, különösen olyan melegek körében, akik elutasítják a homoszexualitás kezelésének lehetőségét. Ők ettől a pillanattól kezdve a melegek fő támogatóját a legádázabb ellenségüknek kezdték tekinteni. Pedig ez csupán egyike volt azoknak a kutatásoknak, melyek bizonyítják, hogy a szexuális irányultságot meg lehet változtatni. 

Tudománytalan kutatások

Térjünk vissza arra, hogy az APA hogyan juthatott arra a következtetésre, hogy a homoszexuális irányultságot nem lehet megváltoztatni, ha annyi ezzel ellenkező megcáfolhatatlan tudományos bizonyíték áll a rendelkezésünkre. Pár évvel ezelőtt az APA úgy döntött, hogy végleg megoldja ezt a problémát, és felülvizsgálja, hogy az egyén megváltoztathatja-e a szexuális irányultságát, vagy sem. Az APA tagjai egy hat pszichológusból álló kutatócsoportot hoztak létre a szakirodalom és a bizonyítékok áttanulmányozása céljából. Kik voltak ennek a kutatócsoportnak a tagjai? Hat meleg pszichológus… 

Az NARTH részéről is pályáztak az ilyesfajta változás lehetségességéről meggyőződött tudósok, ám őket nem választották ki. A bizottságba csak melegek és leszbikusok jutottak be, akik egyben melegaktivisták is voltak. Tehát nyilvánvaló, hogy negatívan álltak hozzá az olyan szakirodalomhoz, mely a szexuális irányultság megváltoztatásának lehetőségét írja le. 

Ha valaki elfogadja a meleg önazonosságot, ez azt jelenti, hogy feladja a reményt, és elfogadja, hogy nem lehetséges a homoszexuális irányultságot heteroszexuálisra változtatni. Egyszerűen alá kell rendelned magad, és el kell fogadnod a meleg identitást. Valaminek meg kell halnia, hogy valami új születhessen. Ha meghal a heteroszexuálissá válás reménye, megszületik a meleg identitású személy. 

Hogyan befolyásolta ez az említett kutatást? Akik felhagytak a küzdelemmel, megadták magukat, és elfogadták a meleg identitást, azok most a homoszexualitás terápiájával foglalkozó tudományos irodalom szakértő felülbírálói lettek. Hogy is hihetnének abban, hogy a szexuális irányultságot meg lehet változtatni, ha egyszer ők maguk teljesen feladták a változás reményét?

Tájékozott ellenállás 

A homoszexualitás nem szexuális probléma, hanem a nemi identitás problémája. A homoszexualitásban nem a szexről van szó. A saját „én” érzékeléséről van szó. Az ember reakcióiról és önérzékeléséről. A homoszexuális impulzusok és viselkedés mögött mindig a belső üresség érzése rejtőzik. Ez nagyon fontos, ezért sokszor elismétlem. Van egy kliensem, egy orvos, aki terápiára jár hozzám. Nagyjából három hónap elteltével rájött, hogy ő csak azt hitte, hogy a homoszexualitás a problémája. Kezdett rájönni, hogy a kapcsolatairól van szó, hogy hogyan viszonyul a gyerekeihez, a feleségéhez, önmagához. Ezt mondta: „A jó hír az, hogy megértettem, hogy nem a szex az én problémám. A rossz hír az, hogy rájöttem, hogy minden mással problémám van.” 

Tévhitek a melegekről

Most elemezzük a melegekkel kapcsolatos négy általánosan elterjedt tévhitet. 

Az első állítás szerint a népesség 10 százaléka homoszexuális. Ez nem igaz. A homoszexuálisok legfeljebb a populáció 1,2-2 százalékát teszik ki. A 10 százalékról szóló hazugság Alfred Kinsey 50 évvel ezelőtt kiadott publikációjából származik, azóta ismételgetik. Kiderült, hogy Kinsey szándékosan növelte a számokat, hogy „általánosítsa” a problémát. Mellesleg Alfred Kinsey maga is homoszexuális volt, mazochista hajlamokkal, akinek a fájdalom gyönyört okozott. A szexuális problémák nagy szakértőjének tartották, és 50 éven át ő adta meg a szexualitásról folytatott viták alaphangját.

A második tévhit szerint a homoszexualitás veleszületett hajlam, létezik ugyanis „homoszexuális gén”. Valójában azonban nem létezik ilyen gén, egyetlen kutatás sem bizonyította a létezését. 

A következő tévhit azt állítja, hogy aki meleg, az örökké meleg marad. A melegpropaganda egyik célja meggyőzni az embereket arról, hogy vagy homoszexuálisak, vagy heteroszexuálisak: vagy az egyik, vagy a másik. Ha valaki tanúságot tesz a változásról, az nagy veszélyt jelent a melegmozgalomra. Ha valaki azt állítja: „Régebben meleg voltam, de már nem vagyok az”, akkor rámutat a változás lehetőségére. 

A negyedik tévhit így hangzik: a homoszexualitás minden szempontból normális. Ezt a tévhitet a média hirdeti és terjeszti. Valahányszor egy meleg hőst látunk a tévében, az mindig egészséges, jóképű, ápolt, boldog, kiegyensúlyozott, bűntudattól és szégyenérzettől mentes fickó. A heteroszexuális hőst tüntetik fel rossz színben, mint aki bizonytalan a szexualitását illetően; őt teszik nevetségessé. 

Ha az emberekkel el lehetne hitetni ezeket a tévhiteket, akkor a nyilvánosság fenntartások nélkül elfogadná a homoszexuális viselkedést. És épp ez a melegpropaganda célja — a teljes elfogadás.

A toleranciát azonban meg kell különböztetnünk az elfogadástól. Ezt a megkülönböztetést a fejünkben kell elvégeznünk. Tolerálhatjuk az embereket. Én is toleráns vagyok a melegekkel: elismerem, hogy joguk van keresni a boldogságot, joguk van olyan kapcsolatokat kialakítani, amilyeneket akarnak, de ez nem jelenti azt, hogy ezt el kell fogadnom. Mindenféle lehetséges tudományos forrásból származó ismeretek alapján állítom, hogy a homoszexualitás sok rosszat hordoz magában, ezért nem fogadhatom el. Tehát tájékozottságon alapuló ellenállásról van szó — ismereteken és műveltségen alapuló ellenállásról. 

A tájékozott ellenállás nem azonos a homofóbiával. A fóbia ugyanis irracionális félelem valamitől. Ebben az esetben azonban nem félelemről van szó, hanem a bizonyítékok áttekintéséről, a tudományos ismeretek megismeréséről, könyvek olvasásáról és konferenciákon való részvételről. Ha katolikus vagy, a katolikus antropológia és az Egyház tanítása segít abban, hogy mélyen és sokoldalúan megértsd az ember szexualitását. 

A probléma megnevezése

Mindig kihangsúlyozom a különbséget a homoszexuális és a meleg között. Ezeket a fogalmakat helyesen kell értelmezni. Az, hogy meleg, egy társadalmi-politikai identitás. A meleg határozottan állítja: „Nézzétek, ki vagyok! Normális és természetes vagyok!” A homoszexualitás ezzel szemben egyszerűen egyfajta szexuális preferencia megnevezése. Egy pszichológiai állapot. Nemrég felhívott egy apa, és azt mondta: „A 15 éves fiunk éppen közölte velünk, hogy homoszexuális. Megbízható pszichológust keresünk, aki megmondja nekünk, hogy a fiunk valóban homoszexuális-e, vagy sem.” Azt feleltem: „Nem az.” A férfi megkérdezte: „Hogyan mondhatod ezt, ha nem is beszéltél vele?” Ezt feleltem: „Nem kell beszélnem vele. Férfiteste van, melyet úgy terveztek, hogy képes legyen nőkkel szexuális kapcsolatot létesíteni, ezért heteroszexuális. Nem létezik homoszexuális férfi. Csak heteroszexuálisok vannak, akik közül néhánynak szexuális problémái vannak. A testünk úgy van megalkotva, hogy képesek legyünk a szexre az ellenkező nemmel.”

Emlékszem egy volt meleg férfi, Richard Cohen televíziós fellépésére. Richard nemcsak nős, de gyerekei és unokái is vannak. A tévéműsorban egy leszbikussal vitatkozott a szexuális összhangról az egynemű párkapcsolaton belül. Ezt ismételgette: „Nem lehet összhang, hiszen nem működhet.” Ez felingerelte az említett nőt, mivel semmilyen ellenérvet sem tudott felhozni. Hiszen így igaz: az egynemű párkapcsolatban élő személyek testrészei nem illenek össze. Az említett nő a végén azt mondta: „Jól van, Richard, jól van, elég már.” Ez volt az egyetlen védekezése… Miért nem akarnak az emberek erről nyíltan beszélni? Mert ebből egyértelműen következik, hogy a homoszexualitás a szexuális identitás zavara. Az ember nem érzi magát a saját neméhez tartozónak, különösen a férfiak esetében. Ez a nemiség problémája.

Reparatív terápia

A reparatív terápia minden terápiás szabványnak megfelel. Az NARTH már előbbre tart egy lépéssel, és javaslatokat dolgozott ki a nem kívánt homoszexuális hajlamok és magatartásformák kezelésére. Tizenegy terápiás javaslatról van szó, melyek túllépnek az Amerikai Pszichológiai Társaság által kidolgozott normákon. 

Robert Perloff, az APA volt elnöke így nyilatkozott a programunkról: „Az egyénnek joga van eldönteni, hogy elfogadja-e a meleg identitást. Ez az ő döntése, nem pedig az ideológiailag orientált érdekcsoportok döntése. Ha az igazságra törekszünk, a pszichoterapeuta eltántorítása attól, hogy a szexuális irányultságát megváltoztatni akaró ügyféllel dolgozzon, ellentétben áll a kutatói hozzáállással, tudományellenes és etikátlan.”

Nicholas Cummings, az APA másik korábbi elnöke hasonlóan nyilatkozott: „Továbbra is minden ember döntési szabadságának szenvedélyes híve vagyok, különösen akkor, ha az egyéni pszichoterápiánál a célok megválasztásának jogáról van szó.”

Ehhez hozzá kell tenni a már korábban említett Robert Spitzert is. Spitzer kifejtette: „Az embereknek joguk van felfedezni a heteroszexuális potenciáljukat.” Széles körű kutatásai alapján kijelentette: „A hagyományos meggyőződés dacára egyes motivált személyek megkülönböztetett igyekezetüknek köszönhetően jelentős változást érhetnek el a szexuális irányultságuk számos elemében, és jól működhetnek heteroszexuálisként.”

Munkánk több ezer férfi és nő tapasztalataira épül. A Los Angeles-i klinika a világ legnagyobb, homoszexuálisokkal foglalkozó klinikája. Hetente 135 terápiát végzünk, hét terapeutát alkalmazunk: hat férfit, akik a férfiakkal foglalkoznak, és egy női terapeutát a leszbikusok számára. Meggyőződésünk, hogy az ügyfeleknek lehetőséget kell kapniuk arra, hogy felülvizsgálják a kapcsolatukat az azonos nemű szülőjükkel, mivel egy férfi alapvető problémája az apával való kapcsolat, a nő esetében pedig az anyával való kapcsolat. Ha azonos nemű ember foglalkozik velük, az megkönnyíti a terápiát. 

Feldolgozta: szerkesztőség