„Évszázadokon át, amikor az ember felnézett az égre, a mindenek Teremtőjét látta benne. Ez volt Isten szándéka — a teremtett dolgok által akarta megmutatni nekünk, hogy ki ő, műveiben nyilatkoztatta ki dicsőségét”
(Austin Sailsbury).
Minél tüzetesebben tanulmányozzuk a világegyetemet, annál inkább érzékeljük a nagyszerűségét és a titokzatosságát. Egy intelligens Tervező műve, aki meghatározta a kezdetét az időben és a térben, ahogy azt a jelenlegi tudomány is alátámasztja. Ezt a perspektívát ábrázolja kiválóan a Wszechświat — wielkość, wspaniałość, piękno Boskiego stworzenia (A világegyetem — Isten hatalmas, nagyszerű és csodaszép teremtése) című album, mely az útitársunk lesz a Tejút megismerésének útján.
Kiömlött tej az égbolton
A világegyetem felfogása változik. A hosszú ideig élő nézet, mely szerint a Naprendszer körülbelül a galaxis közepén helyezkedik el, nem nyert bizonyítást. A modern számítások a Napot körülbelül a galaxis közepétől a széléig vezető út felére helyezik.
A galaxis közepétől a korábban feltételezettnél távolabbra eső pozíciónak egyik előnye az, hogy lehetőségünk van nagyobb területet tanulmányozni a galaxisunkból. Amikor a Föld a Nyilas csillagképpel szemben helyezkedik el (vagyis a Tejút középpontjával szemben), egy meglehetősen széles távlatot beláthatunk a galaxisunkból, mely úgy néz ki, mintha kiömlött tej nyoma lenne az égbolton.
Gigantikus tér
A Tejút átmérője több százezer fény-év hosszúságú, a vastagsága pedig pár ezer fényévnyi. Spirál alakú galaxisunk a világűrnek egy hatalmas és hihetetlenül bonyolult részét képezi. Méretei elképzelhetetlenek a számunkra. A becslések szerint több mint 200 milliárd csillag alkotja, melyek egyike a Nap, míg a Tejút egészének tömege a Nap tömegének 400 milliárdszorosa lehet. Ha a Tejút összes csillagát össze akarnánk számolni, éjjel és nappal, másodpercenként egy csillagnyi sebességgel számolva 9 512 937 évre lenne szükségünk, és ez még csak a mi galaxisunk!
A 20. század elejéig úgy feltételezték, hogy a Tejút kitölti az egész világűrt. Edward Hubble 1925-ben közölt cikke bizonyította be, hogy csak egy a több millió hasonló galaxis közül. A Tejút a helyi galaxiscsoport második legnagyobb galaxisa, és egyike a három spirális galaxisnak. De még ha csak egyedül a Tejút létezne is, akkor is elegendő kozmikus teret nyújtana ahhoz, hogy egy örökkévalóságon át ismerkedjünk vele és csodáljuk.
Fekete lyuk
A Tejút közepében van egy titokzatos és lenyűgöző jelenség, melyet fekete lyuk néven ismerünk. A gravitációs tér olyan erős benne, hogy még a fény sem juthat ki belőle. A fekete lyukak hatalmas területek a téridőben, melyek egy, a fejlődése végén lévő csillag gravitációs összeomlása következtében jöttek létre. A fényt ki nem bocsátó és vissza nem tükröző távoli kozmikus „lyukak” vizsgálatával kapcsolatos nehézségek ellenére is él az a feltételezés, hogy a galaxisok többségének, ha nem mindegyiküknek, a középpontjában egy fekete lyuk van.
A tudósok azon a nézeten vannak, hogy a Tejút középpontjában lévő fekete lyuk tízszer nagyobb, mint a Nap, és a tömege 4 000 000-szor nagyobb a mi csillagunk tömegénél. Ezt a szupermasszív fekete lyukat úgy hívják, hogy Sagittarius A*, és a Földtől 26 000 fényévnyi távolságra, a galaxis közepén található. A csillagászok számára a mai napig nagy rejtélynek számít. Bár számos elmélet létezik a fekete lyukak természetéről, nagyon keveset tudunk a dinamikájukról. Hogyan keletkeztek? Meghatározott idejű az élettartamuk? Mi történne egy testtel, ha egy fekete lyuk vonzáskörébe kerülne?
Szupergyors csillagok
Megfigyeltek a galaxisunkban olyan csillagokat, melyek hatalmas sebességre gyorsulnak fel, s így túlhaladják a galaxis gravitációs erejét, és kiszöknek a Tejútból. Ahhoz, hogy egy csillag elhagyhassa a galaxisunkat, minimum 1,6 millió km/h-s sebességgel kell mozognia. A tudósok 2005-ben fedezték fel az első szupergyors csillagot, mely 2,4 millió km/h-s sebességgel közeledett a galaxis széle felé. Ezek a szupergyors testek kilökődnek a galaxisból oda, ahol már nem vonzza őket a galaxis gravitációja — egy olyan erő által, melyet egy kozmikus parittyához hasonlíthatnánk.
A csillagok esetében a parittya feladatát a Tejút közepén található fekete lyuk látja el. Ha két csillag halad el a közelében, a fekete lyuk az egyik csillagot elnyeli, a másikat pedig óriási sebességgel kilöki a térbe. Képzeljünk el egy kövek kilövésére szolgáló gyermekcsúzlit: ha a kis követ egy nagy bolygóval vagy egy csillaggal helyettesítjük, a csúzlit pedig az energia gravitációt legyőző határtalan erejével, akkor képet alkothatunk a szupergyors testről: íme a hatalom, a sebesség és a rendkívüli erő újabb galaktikus megnyilvánulása.
Tetszik a weboldalunkon megjelenő tartalom?
Támogass minket!