A házastársi szeretet fokmérője az, ahogy Jézus Krisztus szereti az Egyházat – ő „feláldozta magát érte, hogy […] megszentelje” (Ef 5,25–26). Ez a mérce!
Azért, hogy egymást megszenteljék, a házastársaknak minden egyes nap, életük minden pillanatában le kell mondaniuk az önzésükről a szeretet javára. Aleksander Zienkiewicz, a boldoggá avatás előtt álló boroszlói pap, ezt így magyarázza: „Krisztus és az Egyház között házasság köttetett: Krisztus a Vőlegény, az Egyház a Menyasszony. […] Tehát a házasságban is Krisztus és az Egyház példája szerint kell a két embernek egyesülnie. Krisztus önzetlen; az Egyház és a Egyházhoz tartozó emberek javára törekszik” (Zienkiewicz, A.: Kazania i homilie na różne okazje. Krakkó, 2006.; 101. o.).
A férfi és a nő kapcsolata a kölcsönös önajándékozáson alapszik. Ha komolyan vesszük azt, hogy egy test vagyunk, nem fogjuk számolgatni, hogy ki adott többet. A házastársi szeretetben „nem kérdés, hogy ki adott többet, hogy én többet adtam-e, kevesebbet kaptam-e. Mert így csak egy üzleti kapcsolat jöhet létre: »Nézd, én neked többet adtam, te nekem kevesebbet adsz! Én többet áldoztam fel, te kevesebbet. Te miért adsz kevesebbet?« Az igazi szeretet nem ismer ilyen szavakat! Ilyen szavak nincsenek sem Krisztusnak az Egyházhoz fűződő kapcsolatában, sem az Egyháznak a Krisztushoz fűződő kapcsolatában! Ilyen szavak nem lehetnek a keresztény házasságban sem” (uo., 102. o.). Ahelyett, hogy a házastársak ilyen „számlákat” állítanának ki egymásnak, Krisztus által, az ő kegyelme segítségével szüntelenül egymásnak kell ajándékozniuk magukat. Az igazi szeretet „nem keresi a maga javát” (1Kor 13,5), hanem a másik ember javára törekszik. „Mi, keresztények nem félünk kimondani, hogy ez áldozat — szüntelenül lemondani valamiről és odaadni azt, ami eleven bennem, azt is, ami fáj, és ami fontos nekem. Önmagunkból adni — míg képesek leszünk önmagunkat adni anélkül, hogy határokat állítanánk fel. Az egyetlen határ az értékek hierarchiája és a bűn vörös demarkációs vonala” (Zienkiewicz, 117. o.). Amikor a bűn zónájába lépünk, a szeretet egész építménye összeomlik, mert a házastársak és az Isten közötti egységet, mely ezt egybetartja, a bűn lerombolja. Hiszen „a szeretet abszolút, teljes forrása Az, akit Szeretetnek hívunk” (uo., 118. o.). Ezért szüntelenül törekednünk kell az életszentségre, és kerülnünk kell a rossz minden formáját (vö. 1Tesz 5,22).
A Katolikus Egyház Katekizmusa ezt mondja: „»A házastársi szeretet olyan egyetemességet hoz magával, amelyben a személy minden alkotóeleme helyet kap — a test és az ösztön igényei, az érzékek és az érzelmek erői, a lélek és az akarat vágyai —, s e szeretet arra a legszemélyesebb egyesülésre irányul, amely a testi egyesülésen túl nem mást, mint egy szívet és egy lelket hoz létre. Igényli azonban e végső, kölcsönös odaadás fölbonthatatlanságát és hűségét, valamint a termékenységre való nyitottságot. Egyszóval minden természetes házastársi szeretet közös tulajdonságairól beszélünk, de olyan új tartalommal, amely e szerelmet nemcsak megtisztítja és megerősíti, hanem olyan magasságba emeli, ahol sajátosan keresztény értékek megnyilvánulása lesz.« A házastársak szeretete természeténél fogva megköveteli egész életüket átfogó személyes közösségük egységét és fölbonthatatlanságát: »Már többé nem két test, hanem csak egy« (Mt 19,6). […] Ez az emberi közösség megerősödik, megtisztul és tökéletesedik a Jézus Krisztussal való közösségben, amit a házasság szentsége ajándékoz. A közös hitélet és az Eucharisztia közös vétele által elmélyül” (KEK, 1643—1644).
„Nehéznek, sőt lehetetlennek tűnhet egész életen át egy emberi személyhez kötődni. Ugyanakkor nagyon fontos hirdetni az örömhírt: Isten végleges és visszavonhatatlan szeretettel szeret bennünket, és a házastársak ebből a szeretetből részesülnek, ez a szeretet hordozza és támogatja őket, és lehetővé teszi, hogy hűségükkel Isten hűséges szeretetének tanúi legyenek” (KEK, 1648). Ez nem lehetséges, ha nem dolgozunk rajta minden egyes nap. A házasság a jellemformálás iskolája, az igazi szeretet iskolája: „Önmagunk jellemének formálásánál elsőrendű szerepe van a megbocsátás mindennapi gyakorlásának. A megbocsátás a szeretet megnyilvánulása” (Zienkiewicz, 107. o.). Arra buzdítjuk a szentségi házasságban élő házastársakat, hogy tartsanak ki Krisztusban, és házastársi szeretetüket Jézus végtelen és megbocsátó szeretetével összekapcsolva ápolják. Arra buzdítunk titeket, hogy utasítsátok el a pornográfia, a fogamzásgátlás, a bujaság és mindennemű tisztátalanság bűnét. Buzdítunk titeket, hogy nyíljatok meg Isten működésére az életetekben, s hogy örömmel fogadjátok Isten minden ajándékát, főként a termékenység ajándékát, hogy szereteteteket és nagylelkűségeteket ne tegye tönkre az önzés. Arra buzdítunk benneteket, hogy lépjetek be a Tiszta Szívek Mozgalma Házaspároknak nevű kezdeményezésbe.
Ha szeretnétek belépni, beszéljétek meg ezt egymással, és együtt mondjatok ellen a fogamzásgátlásnak és a világ egyéb „vívmányainak”, melyek rombolják a házastársi egységet. Utasítsátok el ezeket a bűnöket, és gyónás és szentáldozás után imádkozzátok el együtt a TSZMH felajánló imáját!
Kérünk titeket, tudassátok szerkesztőségünkkel, ha beléptetek a TSZMH-ba, és küldjétek el a címeteket, az e-mail-címeteket, a születési dátumotokat, a házasságkötésetek és a belépésetek dátumát, hogy beírhassunk titeket a Tiszta szívek könyvébe, és elküldhessük személyre szóló áldásunkat.
Krisztus áldásával
Mieczysław Piotrowski SChr
és a szerkesztők közössége
Tetszik a weboldalunkon megjelenő tartalom?
Támogass minket!