Isten létének tagadását bizonyítandó az ateisták az evolúciós elméletre hivatkoznak, és azt hangoztatják, hogy az élet és annak valamennyi csodálatra méltó formája spontán módon jött létre. Ehhez meglehetősen abszurd érveket, gyönge lábakon álló empirikus bizonyítékokat és kitalációkat használnak fel, ahogy az jól látható például a madarakról szóló evolúciós elmélet esetében is.
Élénk fantázia
Könnyű mondani, hogy a madarak a hüllőktől származnak, s hogy az evolúció során szárnyuk és tolluk fejlődött, de hüllőből madarat csinálni sokkal nehezebb, mint egy szekeret repülőgéppé alakítani.
Nem akarom kritizálni tudós kollégáimat, akik hisznek a hüllők fokozatos madárrá alakulásában. Végeredményben mindenkinek joga van abban hinni, amiben csak akar. De arról nem hallgathatok, hogy a madarak evolúciójáról szóló „tudományos” leírások fantasztikusabban hangzanak, mint az ókori mitológia vagy a mesebeli béka, aki királyfivá változott.
A Current Biology című szaklapban ezt a szuggesztív kijelentést olvashatjuk: „Az utóbbi 30 évben a modern módszerek és az általuk nyert tudományos adatok még jobban bebizonyították a madarak és a dinoszauruszok közötti evolúciós kapcsolatot” (Klarke, J. és Middleton, K.: „Bird Evolution”, Current Biology, 2009, Vol. 19, No. 10, 350—354. o.). Hogy összhangba hozzák a meggyőződésüket a tudományos tényekkel, A. M. Heers és K. P. Dial ezután igyekeznek megalapozottnak hangzó hipotéziseket megfogalmazni, melyek megmagyarázzák, hogyan kezdtek a dinoszauruszok repülni és változtak át madarakká: a hátsó végtagjaikkal futottak, a mellsőkkel meg hadonásztak; futás közben ugrándoztak és a mellső végtagjaikkal hadonásztak; állás közben ugrándoztak és a mellső végtagjaikkal hadonásztak; futás közben ugrándoztak és kitárt mellső végtagjaikkal megpróbáltak felemelkedni; dombokra mentek fel, és onnan ugráltak le, miközben mellső végtagjaikkal hadonásztak, vagy széttárták őket, mintha repülni akarnának. Mindezt elolvashatjuk a tudományos munkájukban, melyet egy komoly szaklapban jelentettek meg („From extant to extinct: locomotor ontogeny and the evolution of avian flight”, Trends in Ecology and Evolution, 2012, Vol. 27, No. 5, 296—304. o.). Mindeközben 86 másik tudományos cikkre hivatkoznak, azt a benyomást keltve, mintha valódi tudományról lenne szó.
A probléma abban rejlik, hogy a világban sehol sem látunk olyan hüllőket, amelyek repülést utánozva futnának, ugrándoznának, mellső végtagjaikkal hadonásznának, közben meg folyton a földre esnének, ugyanis szárnyak és tollak nélkül nem lehet felrepülni. Nem találunk olyan élőlényt sem, melynek az ilyen ugrándozástól tolla nőne. Tudományos szempontból tehát ezeket a hipotéziseket el kell vetni, hiszen nincsenek összhangban az ismert tényekkel. A képzelet szüleményeit nem lenne szabad tudományos állításként tálalni.
A kövületek problémája
Nincs olyan paleontológiai lelet, melyet a madarak evolúciós ősének tekinthetnénk, és ugyanez a helyzet a ma létező összes állattal. Különös, hogy minden kövület kivétel nélkül valamilyen fejlődési mellékághoz tartozik, és egyik sem valamelyik ma létező élőlény átmeneti formája. A fent említett Bird Evolution című cikkben a szerzők egy leegyszerűsített sémát közölnek a madarak fejlődéséről, mely 12 hiányzó láncszemet és 0 (nem tévedés, nulla) valóban létező láncszemet tartalmaz. Még érdekesebben néz ki a madarak „családfája” A. Luochart és L. Viriot cikkében („From snout to beak: the loss of teeth in birds”, Trends in Ecology and Evolution, 2011, Vol. 26, No. 12, 664—673. o.). A szerzők 29 taxont sorolnak fel, melyek „fejlődési mellékágak”. Fejlődési vonaluk 31 hiányzó láncszemet tartalmaz, de egyetlen létező láncszemet sem. És — ami a legérdekesebb — az a vonal, mely a madarakat a hipotetikus őseikkel összeköti, szaggatott. Tehát a madarak származása a nem létező hipotetikus hüllőtől olyannyira bizonytalan, hogy szaggatott vonallal kell jelölni…
Sajnos, azok az enciklopédiák, tankönyvek és népszerű programok, melyek azt magyarázzák, hogyan fejlődtek ki a madarak a hüllőkből, nem veszik figyelembe és nem közlik ezt a kettős bizonytalanságot. Úgy látom, hogy egyetlen célból tálalják ilyen konokul a kitalációkat a tudományos tények helyett: azt a benyomást akarják kelteni, hogy a minket körülvevő világ és az élőlények létezését a Teremtő Isten nélkül is meg tudjuk magyarázni.
Technikai problémák
Lehetséges-e kikerülni a zseniális és mindenható Teremtőt, ha tüzetesen szemügyre vesszük, hogy miképp működik a madarak teste? Az, hogy a hüllő az evolúció során madárrá változzon, megoldhatatlan konstrukciós feladat. Olyan ez, mintha egy tökéletesen megtervezett Rolls-Royce-ot egy tökéletes Boeing repülőgéppé akarnánk átalakítani. A hüllőknek a Rolls-Royce-hoz hasonlóan mindenük a megfelelő helyen van: a szárazföldön való gyors haladásra és gyors navigációra vannak tervezve. A madarak pedig a Boeinghoz hasonlóan a levegőben való gyors repülésre és navigációra vannak tervezve. Nem elég annyi, hogy szárnyakat és sugárhajtóművet ragasztunk a Rolls-Royce-ra, és úgy teszünk, mintha lenne egy Boeing repülőgépünk. Ugyanúgy a hüllő sem kezd el repülni attól, hogy tollakat ragasztunk a végtagjaira.
Végső soron magának a tollnak a kifejlesztése is nagyon nehéz dolog. A fejlődéselmélet hívei azt állítják, hogy a madarak tolla és a hüllők pikkelyei megfelelnek egymásnak, és ezzel megoldottnak tekintik az egész problémát. De a toll több száz pici kampóból áll, melyek úgy vannak összerakva, hogy amikor a toll lefelé mozdul, nagyobb lesz a légellenállás, mint amikor felfelé mozdul. Hogyan lehetséges ez? Nézd meg a madártollat a mikroszkóp alatt, és rájössz, hogy a pikkelyből nem lehet olyan technológiailag fejlett szerkezetet készíteni, mint a toll. Egy pikkelyt nem lehet több száz egymáshoz kapcsolódó kampóvá alakítani (én akkor sem vállalnám ezt a feladatot, ha minden létező technológiai felszerelés és a világ legeszesebb mérnökei a rendelkezésemre állnának). Arról nem is szólva, hogy a genetikai információt is meg kellene változtatni oly módon, hogy a hüllőn pikkely helyett toll nőjön, mely az említett bonyolult mikrostruktúrával rendelkező kampók sokaságából áll. Aztán a következő probléma az, hogy nemcsak egyetlen pikkelynek kell tollá változnia, hanem az összesnek egyszerre.
De ha azt gondoljuk, hogy a hüllő, amelynek a pikkelyei egyszeriben (vagy pár millió év alatt) tollakká változnak, ugrándozás közben felrepül, akkor tévedünk. Ugyanis mindegyik toll más és más: ha például hátul szárnytollai nőnének, a szárnyain meg a repülés irányát meghatározó farktollak, akkor annyit ugrálhatna, amennyit csak akar, mégsem válna belőle madár.
Sőt, a hüllő még akkor sem repülne fel, ha valamennyi tolla a megfelelő helyen nőne. A tollas hüllő futna és ugrálna, előreesne, de soha nem repülne fel, mint ahogy a legjobb Rolls-Royce sem jutna messzire, ha nem olajoznák be rendesen a motorját, a csapágyait és a súrlódási felületeit. A súrlódási erő kérlelhetetlen, és nincs mérnök, aki elhinné, hogy az egymáson csúszó felületek (mint amilyenek a kampók) működni fognak kenőanyag nélkül. Hiszen tudjuk, hogy a madaraktól eltérően egyetlen hüllőnek sincs a hátán faggyúmirigye, de még ha lenne is, akkor sem lenne képes a zsiradékot szétkenni az összes tollán, ahogy azt a madarak teszik (a hüllőknek merev a hátgerincük, nem képesek hátrahajolni). Ám az evolúciós elmélet híveit ez egyáltalán nem zavarja. Ahogy azt már megállapítottuk, a tényeknél többre tartják az élénk fantáziájukat.
Aerodinamikai problémák
Ha bekövetkezne az evolúciós csoda, és a hüllő testén valamennyi pikkely kampók százaivá változna a megfelelő mikroszerkezettel együtt, minden egyes toll a megfelelő helyen lenne, és a hátán teljesen véletlenül kinőne egy faggyúmirigy, a hátgerince pedig hajlékonnyá válna, hogy minden tollát be tudja zsírozni, még mindig csak egy önálló életre képtelen torzszülöttünk lenne. Egy ilyen állat nem lenne képes normálisan futni (a tollak, de főleg a szárnyak erősen gátolnak a futásban), a felrepülésre meg újabb évmilliókat kellene várnia — legalábbis az evolucionisták állítása szerint. Honnan kellett volna a vak mutációknak tudniuk, hogyan alakítsák ki egy olyan szárny profilját, mely képes lesz felhajtóerőt generálni? Az emberiségnek ez évezredekig tartott: tudatosan kereste és gyűjtötte az ismereteket, majd tudatosan továbbadta a következő nemzedéknek. A természetes kiválasztódás viszont nem gyűjt ismereteket, hanem kíméletlenül kiiktatja azokat az egyedeket, melyek nem képesek felhasználni a véletlenszerű mutációk következtében kialakult „újításokat”. No és a nem megfelelő kialakítású szárnyak teljesen használhatatlanok, ráadásul akadályoznák is a hüllőt, s így az könnyen a ragadozók zsákmányává válna.
De ha a szerencsétlen állatnak véletlenül megfelelő kialakítású szárnya is keletkezne, még mindig nem lenne képes felszállni, és ebben az ugrándozás vajmi keveset segítene. Az aerodinamika képletei világosan kimondják, hogy a szárnyfelületnek arányosnak kell lennie a test tömegével. A hüllőnek tehát szárnyat kellene növesztenie (ami az évmilliók során nagyobb hasznot hajtana a ragadozóknak, mint a madárhüllőnek, mely a természetes kiválasztódás könyörtelen körülményei között egykettőre elpusztulna), és egyúttal a tömegének is csökkennie kellene. A sima fogyás nem lenne elég. Évmilliókat kellene várnia arra, hogy a véletlenszerű evolúciós folyamatok kitalálják a madaraknál látható zseniális megoldást: az üreges csontokat! Nehéz lenne kiszámolni, mekkora ennek a valószínűsége, illetve hány év kellene ahhoz, hogy a hüllő csontvelővel töltött nehéz csontjai üreges, szilárd és könnyű madárcsontokká változzanak. Bármilyen hasonló a hüllők és a madarak csontrendszere, nem létezik egyetlen olyan hüllő sem, melynek a madarakéhoz hasonló üreges csontjai lennének. Tehát a mi Rolls-Royce-unk nem szállna fel akkor sem, ha elég nagy szárnyakat csinálnánk neki. Ugyanis túlságosan nehéz: a vázát egy könnyű, mégis szilárd szerkezettel kellene helyettesíteni.
Meghajtási problémák
A Rolls-Royce-nak kiváló motorja van, mely tökéletesen megfelelő a közúti közlekedésre, de egyáltalán nem jó a repüléshez. Az erős motor ugyanis meghajtja és forgatja a kerekeket, de a levegőben ez teljesen fölösleges…
Hasonlóképpen a hüllők izomzata is megfelelő a szárazföldön való mozgásra, de nem a repülésre. Nem akarom most felsorolni az összes izom megnevezését, csak annyit mondanék, hogy ha a hüllőknek véletlenül madárizmai nőnének, nem lennének képesek futni. Ha pedig a madárnak olyan izomrendszere lenne, mint a hüllőnek, soha nem repülne fel.
Még ha valamelyik hüllőből valami különös véletlen folytán egy csapásra egy tollas, faggyúmiriggyel, üreges csontokkal és megfelelő izomrendszerrel rendelkező madár válna, akkor sem tudna nagyon röpködni. Pár szárnycsapás után oxigénhiány lépne fel, a földre zuhanna, és már csak a dögevők lakmároznának rajta. És itt be kellene fejezni a vitát arról, hogy a madarak a hüllőktől származnak-e, a madarak tüdőfelépítése ugyanis teljesen más, mint a hüllőké. A hüllők tüdeje az emberekéhez hasonlóan a belégzés és kilégzés váltakozásával működik (a belélegzett levegőt beszívják a tüdőbe, utána pedig kifújják). A madarak tüdeje ezzel szemben azt a levegőt lélegzi ki, melyet még az előző ciklusban lélegzett be. Ezenkívül a belégzés-kilégzés folyamata a madaraknál több mint tízszer gyorsabb. Az, hogy a hüllők fokozatos evolúciós változások során madárrá alakultak át, lehetetlen. El sem lehet képzelni semmilyen köztes állapotot — mint ahogy nincs köztes megoldás a kétütemű és a négyütemű motor vagy a dugattyús és a sugárhajtású motor között sem. Nincs olyan „beavatkozás”, mellyel a kétütemű motort négyüteművé lehetne átalakítani, és nincs olyan mutáció vagy mutációsorozat, mellyel a hüllőtüdőt madártüdővé lehetne alakítani. Ha a félig madár, félig hüllő a fejletlen tollazatával, félig üreges csontjaival valahogy életben maradna és nem végezné azonnal valamilyen ragadozó gyomrában, azt még a legmakacsabb evolucionistának is el kell ismernie, hogy a fejletlen tüdejével, a kétütemű és a négyütemű motor közötti átmeneti állapotában semmilyen lény sem maradna életben. A természetes kiválasztódás a pillanatnyilag fennálló előnyös tulajdonságokon alapul, a hüllő madárrá fejlődése viszont csak problémákat hoz magával.
Számítógépes vezérlés
Az ugrándozó, véletlenül tollat növesztő és az egekbe felszálló dinoszauruszokról szóló tudományos mesék csak esti mesének jók a gyerekeknek, annak is csak azzal a feltétellel, hogy még egy fontos dolgot elmondunk nekik. A hüllő ugrándozása és a madár röpte között alapvető különbség van. A madár a repülés közben elkövetett hibákért az életével fizetne, ezért nagyon bonyolult vezérlőrendszerre van szüksége, mely repülés közben képes elemezni a tényezők sokaságát és aktiválni azokat a mechanizmusokat, melyek a repülés magasságát és stabilitását, az irányváltást, a felszállást és a különböző körülmények közti landolást szabályozzák. Nem várhatjuk el, hogy az értelmetlen mutációk kiismerjék magukat mindebben, és egy fejlettebb vezérlőmechanizmust hozzanak létre, mielőtt a madár nekiütközne egy sziklának vagy belefulladna a vízbe. A madarak levegőben való viselkedését tanulmányozó tudósok azonban tudhatnának valamit ezekről a mechanizmusokról. A. McIntosh brit professzor felhívja a figyelmet arra, hogy a madár farka „haszontalan lenne, ha csak passzív tartozék volna. A madár farkának a repülés során meg kell tudnia változtatni az alakját. Mindezeket a mechanizmusokat az idegrendszer irányítja, ez köti össze az izmokat a madár agyában lévő fedélzeti számítógéppel, mely úgy van beprogramozva, hogy a madár aerodinamikai manőverek széles skáláját legyen képes végrehajtani” (idézet az In six days című könyvből, szerk. J. Ashton, New Holland, 1999.).
Azon gondolkozom, miért van az, hogy e bámulatos számítógép létezése, mely a manapság oly sokat magasztalt neuronhálózat segítségével tökéletesen fejlett programmal működik, egyeseknek még mindig nem elegendő bizonyíték arra, hogy létezik a végtelenül okos Programozó, aki tökéletesen tudja, hogy milyenek az aerodinamikai feltételek a különböző magasságokban; a Szakértő, aki a madártoll és madárcsontok készítésénél maximálisan szilárd és egyúttal könnyű anyagokat választott; a Tervező, aki mindent a részletekig úgy tervezett meg, hogy a madarak ne csak ugrálni, hanem repülni is tudjanak; az Informatikus, aki kigondolta az adatátviteli hálózatot és az elemzéseket végző processzorokat; a Műszerész, aki könnyű, hatékony és megbízható kivitelező berendezéseket alkotott; az Energetikus, aki kidolgozta az energiabevitel, -átvitel és -leadás rendszerét, melynek köszönhetően repülés közben állandó marad a madár testhőmérséklete és biztosítva van a tartós és hatékony izomműködés. Úgy tűnik, hogy ennek egyvalami áll a hátterében: „Sokan elutasítják a bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a természetben létezik valamiféle szándék, mert abból a feltételezésből indulnak ki, hogy Isten nem létezik. […] Az ember nem akarja vállalni a Teremtő Isten előtt a felelősséget, ezért inkább ragaszkodik az evolúciós elmélethez, bár alig van rá bizonyítéka” (A. McIntosh, ugyanott).
Isten előtti felelősség
A becsületes tudományos kutatás arra ösztönöz minket, hogy megvalljuk a hitünket Istenben, aki megtervezte és megalkotta a repülni képes madarak szervezetét. A Teremtő azt mondja: „Ismerem az ég minden madarát, s mi a réten mozog, azt is ismerem” (Zsolt 50,11). De vajon Istennek a madarak voltak fontosak, amikor a világot megteremtette? „Mennyivel többet értek ti, mint ezek a madarak!” — mondja Jézus (Lk 12,24), és nem habozik vérét ontani az üdvösségünkért.
A Szentírás ezt mondja: „Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe. Ezt az élethez vezető új utat a függönyön, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk” (Zsid 10,19—20), de egyúttal figyelmeztet is: „Gondolhatjátok, mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tiporja az Isten Fiát, semmibe veszi a szövetség vérét” (10,29).
Valóban sok bizonyítékunk van arra, hogy Isten tervezte és teremtette ezt a világot, és szeretetből nekünk adta Fiát, Jézus Krisztust „bűneinkért engesztelésül” (vö. 1Jn 4,10). Ne vegyük semmibe a tényeket, és ne higgyünk a mesékben! Bízzunk Jézusban, és ne utasítsuk el szövetségének vérét, melyet magunkhoz vehetünk az Oltáriszentségben.
Tetszik a weboldalunkon megjelenő tartalom?
Támogass minket!