Mikor láttam a vezetéket, és azt, hogy milyen kevéssel volt a mozdony fölött, a lelkemben egy hangot hallottam, mely háromszor ismételte: „Ott, a mozdony tetején véget ért az életed. Mostantól új életed van”
Augusztus 10—12-én a plébániaközösségünk zarándoklatra ment a lengyelországi Mária-szentélyekbe. A zarándoklat főszervezőjeként sok fáradságomba került, hogy minden jól meg legyen szervezve, Isten dicsőségére. Elég kimerülten értem haza. Alig három óra alvás után viszont már munkába kellett mennem, ahol a fáradtságom még inkább megmutatkozott.
Azon a napon, tehát augusztus 13-án, azt az utasítást kaptam, hogy vegyem át a dízelmozdony vezetését. Négyórás munka után arról a helyről, ahol kavicsot rakodtak, a mozdonnyal a depó étkezőjébe indultam reggelizni. Miután megállítottam a mozdonyt és kikapcsoltam a motort, felmentem a kabin tetejére, hogy lezárjam az üzemanyagtartályt. A művelet közben a mozdony tetején feküdtem. Miután lezártam az üzemanyagtartályt, felálltam, hogy le tudjak jönni. Le akartam ugorni a motorháztetőre, a mozdony hátsó részére, de még tettem pár lépést, mielőtt ugrottam. Az ugrás pillanatában a kabinban lévő adóvevőből azt hallottam, hogy azonnal hagyjam el ezt a helyet, mivel magasfeszültségű (vagyis 3000 kV-os!) vezeték alatt tartózkodom.
Amikor leugrottam a motorháztetőre, a korlátba kapaszkodva automatikusan lecsúsztam a mozdony lépcsőjére. Ebben a görnyedt helyzetben felnéztem a mozdonytetőre, és elhűlve vettem észre a vastag, halálos elektromos vezetéket, mely úgy másfél méternyire lehetett a mozdony teteje felett, tehát a vállam magasságában. Mikor láttam a vezetéket, és azt, hogy milyen kevéssel volt a mozdony fölött, a lelkemben egy hangot hallottam, mely háromszor ismételte: „Ott, a mozdony tetején véget ért az életed. Mostantól új életed van.” Szívemben és elmémben határozottan éreztem (annak ellenére, hogy teljes sokkban voltam!), hogy az irgalmas Isten csodát tett, és az események logikája ellenére meghagyta az életemet.
Emberileg felfoghatatlan titok, hogyan történt ez. A kabin tetején ugyanis az egyik és a másik oldalra is tettem pár lépést, a fejemmel megmagyarázhatatlan módon mégsem érintettem meg a halálos kábelt, mely sokkal lejjebb volt, mint amilyen magas vagyok! Sőt, a kábel anélkül is megölhetett volna, hogy hozzáérek, hiszen ilyen nagy feszültségnél, szigeteletlen vezeték esetén az ún. elektromos ív (szikrakisülés) jelensége valósul meg, elég, ha az ember az ilyen vezeték közelébe megy. Minden körülmény és a helyzet logikája azt sugallja, hogy egy ilyen helyzetben nem volt esélyem a túlélésre. Azt, hogy akkor nem haltam meg, az irgalmas Isten valódi csodájának tartom, melyet a Fatimai Szűzanya esdett ki számomra, ebben biztos vagyok.
Pár másodperccel a történtek után, amikor csodálatos megmenekülésemen tűnődtem, gondolataim a Fatimai Szűzanyára irányultak. Hiszen az ő napja volt — augusztus 13-a —, s egyúttal az a nap is, melyen felidéztem, hogy templomunkban Isten kegyelméből már csaknem 17 éve vezetem a fatimai virrasztásokat. Lelkem mélyén érzem, hogy a Szűzanya nem engedte, hogy tragikus halált haljak az ő ünnepén! Csodás módon szűzi palástja alá rejtett, nehogy a halál elérjen azon a helyen, ahol bizonyára várt rám.
Amikor visszaemlékeztem erre az eseményre, egyre inkább biztos voltam abban, hogy ez az Istentől és a Szentséges Szűzanyától kapott ajándék, az életem megmentése, egyúttal „terv is a lelkem számára”, s lelkemnek élete végéig hálát kell adnia Istennek és teljes erejéből magasztalnia kell őt ezért a csodáért. Életemnek ezzel meg kell változnia. Most erősen érzem a hívást, hogy még hősiesebben és odaadóbban hirdessem a fatimai üzenetet, és fáradságot nem kímélve igyekezzek megvalósítani — hogy az emberek egyre jobban megismerjék és szeressék a Fatimai Szűzanyát. Ebben segíts, Istenem!
Richárd
Tetszik a weboldalunkon megjelenő tartalom?
Támogass minket!