Találkozás Jézussal

Tanúbizonyságot szeretnék nektek tenni, személyes találkozásomról Jézussal.

Az Úristen mindig jelen volt az életemben. Tudtam a szeretetéről, bár végig tisztában voltam vele, hogy nem érdemlem meg. Ő egyszerűen: volt. Gyermeki vitákban, vizsgák időszakában, első randevúknál, diszkó-estéken…

Bűneim és botládaim ellenére, mindig visszatértem Hozzá, békés, szeretetteli kikötőbe, ahonnan erőt merítettem és… tovább éltem saját életemet.

Néha az Ő utána való vágyódás hangos sírással szólalt meg bennem, gyarlóságaim miatt. Annak ellenére, hogy sohasem kételkedtem az Úr szeretetében, nem hittem volna, hogy csodát tenne olyan valakivel, mint én.

Miután elolvastam Fausztina nővér naplóját, valami megváltozott az életemben.

„Ó, úgy bízni tudni, mint ő!”- gondoltam. A hitért gyakran kell imádkozni, meg kell találni Jézust, szívünket megnyitni Neki. A többit Ő végzi el. Bizalomért imádkoztam és gyakran visszatértem a Naplóhoz, amely számomra az isteni szavak kútja lett.

Az Irgalmas Jézushoz imádkoztam rózsafüzért, litániát, hitért könyörögve azok számára, akik kételkednek Benne. Most, komoly okom is volt rá, mivel sok vizsgálat után megállapították, hogy elzáródott a petevezetékem és el kell távolítani a petefészket, hogy a fertőzés ne menjem tovább. Hangosan sírtam a házioltárom előtt, melyen az Irgalmas Jézus, a Fekete Madonna és II.János Pál képe van. Bizalommal csodát mertem kérni Fausztina nővér közbenjárásával az Istentől. Bűneim tudata nyomasztó volt,de hittem benne, hogy az Isteni Irgalom mindenek felett áll, értünk bűnösökért.

Műtét előtti napon, II. János Pál pápával álmodtam, Jézus festett képével és egy szépséges szép Istenanyával. Emlékeztem arra, hogy amikor kétségbe estem, egy belső hang megszólalt: „Csalódál már bennem valamikor is?” Ekkor kitört belőlem a zokogás, de nem félelemből hanem a meghatódottságtól. „Ki vagyok én, hogy olyan nagyon szeretsz? Semmi ilyesmit nem érdemlek meg.” – mondtam Jézusnak.

Egy hét telt el a műtét után. Jól éreztem magam, de még nagyon gyenge voltam.

Az altatás utáni ébredéskor az orvos közölte velem, hogy a petefészket nem kellett eltávolítani, de viszont kivették a vakbelemet és néhány cisztát, melyek a petevezetékhez tapadtak, ezért úgy látszott, hogy elzáródás van.

Orvosi tévedés, gondatlanság? Nem tudom, mások hogy nevezik ezt? De én tudom, hogy Jézus most sem csapott be engem. Mindenkinek beszélni szeretnék az Ő, irántunk érzett szeretetéről! Ő nem csak szenteket és kiválasztottakat szeret. Mindenkit ugyanazzal a szeretettel szeret . Bíznunk kell Benne és engedni, hogy vezessen, mert Ő jobban tudja, mi az, ami a legjobb számunkra.

Bízni Benne, annyit jelent: sírni magad felett. Bizalommal vagyok Uram, mélyen lehajtott fejjel. „Ha bízol bennem, ne sírj, még magad felett sem, mert mindent megbocsájtok neked” – mondta az Úr a keresztfán és kilehelte lelkét….

Bízni Benned azt jelenti, hinni a Feltámadásodban.

Kereszthalálodért olyan keveset kérsz tőlünk Uram!

Izabella