A fiatalok többsége manapság hamarabb kezd szexuális életet élni, mint hogy házasságra lépne. Azt kérdezik saját maguktól: „Minek őrizzem meg a tisztaságomat? Mire várjak?”
A barátok, az ifjúsági magazinok, a tévé és más tömegtájékoztató eszközök, sőt még az iskolai tankönyvek is különféle érveket sorakoztatnak fel a házasság előtti szex mellett. Mit állítanak? E cikk első részében megvizsgálunk két, a modern kultúrában gyakran felmerülő dogmát:
- „A szerelem feljogosít az együttlétre. A szexuális együttlét természetes velejárója a szerelemnek.”
- „Az embernek szexuális »szükségletei« vannak, amelyeket – éppúgy, mint az összes többi szükségletet – ki kell elégíteni, természetesen »biztonságosan«. A szex teljesen normális dolog.”
Első ránézésre ezek az állítások teljesen igaznak tűnnek. Csakhogy ha közelebbről megvizsgáljuk őket, rájövünk, hogy teljesen másképp van, mint ahogy azt állítják.
A szerelem jogosít fel az együttlétre? Nem a házasság?
Azt mondják: „Hisz szeretjük egymást. Annyira jó nekünk együtt. Mi a rossz abban, hogy lefekszünk egymással?” Ezt a kérdést szélesebb kontextusban kell megvizsgálnunk. Így könnyen megértjük, hogy az első alapvető rossz dolog ebben Isten parancsolatainak megszegése. Ez a legnagyobb rossz. Isten alkotta az embert, a szexualitását is. Ha nekünk adta a 6. és a 9. parancsolatot, akkor azt a mi érdekünkben tette. Isten valóban azt akarja, hogy a szexuális együttlét a férfi és nő számára a legnagyobb élvezetet nyújtsa, és boldoggá tegye őket. De ez csak akkor lehetséges, ha ezáltal eggyé válnak. Éppen ezért Isten tervei szerint a szexuális együttlét a szentségi házasság jelképe kell, hogy legyen, Isten szeretetének átélése egymás szeretetében. Önzetlen elköteleződést kell kifejeznie a házastárs irányába Jézus Krisztusban, mindörökké. De ez csak a szentségi házasság kötelékében lehetséges, és ezért csak maga Krisztus, a szentségi házasság keretein belül adhat engedélyt arra, hogy a férfi és a nő „egy test” legyen (Ef 5, 31). Ebben az esetben a szexuális együttlét valami sokkal nagyobb dolog, mint pusztán a szexuális élvezet átélése.
A pszichológiai kutatások igazolják, hogy nem a szerelem követeli meg a házasságon kívüli együttlétet, hanem az önző vágyakozás, legalább az egyik fél részéről. Mit jelent mindez? Ebben az esetben a nőhöz nem mint egy tiszteletreméltó személyhez közeledik a férfi, hanem mint egy tárgyhoz, amelyet a saját szükségletei kielégítésére használhat. Ebben a helyzetben a nő egyfajta játékszerré válik. A férfi ilyenkor nem azért kezd kapcsolatot egy nővel, hogy feleségül vegye, és családot alapítson vele. Teljesen más motiválja: egy ideig el akar játszadozni vele. Sajnos, nem kevés lány ért egyet a szexuális játékszerként való működéssel, hiszen a tömegtájékoztató eszközök még meg is erősítik őket abban, hogy ez a normális, hogy valójában így kell kinéznie egy párkapcsolatnak.
„Szeretetre lettünk teremtve, általa valósítjuk meg magunkat. De a szeretet nem néhány perc szexuális gyönyört jelent. Egy egész életre szól. Ha a szeretet elég érett, a szex már nem a legfontosabb dolog. A szex azok számára a legfontosabb, akik nem tudják, mi az igazi szeretet. A szeretet nélküli együttlét egyszerű közösülés, mint az állatoknál. Párosodnak, mint az állatok, és ezt hívják szeretetnek” (Barbara, 22).
A felnőtté válás időszakában a lányok viselkedésének fő jellemzője az elfogadás keresése. Ha egy lány egy fiúval belekezd egy kapcsolatba, nem annyira az érzéki élményt keresi, mint azt, hogy elfogadják. Tetszeni akar valakinek, elismerésre vágyik, egy kis érzékenységre. Ha a családja vagy a környezete nem fogadja őt el, akkor a vágy, hogy találjon valakit, aki értékeli őt, egyre nő. Ha egy párkapcsolatban megbecsülik, érzelmileg is kötődni kezd a párjához. Könnyen azt hiszi, hogy amit átél, az az igazi, egyetlen szerelem. Később, hogy a barátját erősebben is magához kösse, „bizonyítja” szerelmét (különösen akkor, ha a férfi követelőzik is). Csakhogy nem találja azt, amit keresett. Kihasználják, de nem szeretik.
A lányok korai szexuális élményeiben az is közrejátszik, hogy megpróbálnak lépést tartani a barátnőikkel, keresik az élményeket, kíváncsiak, meg akarnak felelni a modern divat követelményeinek. Csakhogy az együttlétnek nem ilyen banális célokat kellene szolgálnia. A valódi jelentősége ugyanis ennél sokkal, de sokkal több, fontosabb és szebb. A szexualitás bizonyos szempontból szent, és nem lenne szabad így megszentségteleníteni. Ezért az efféle tapasztalatok fájdalmat okoznak – olykor egy egész életre.
Tételezzük most fel, hogy a fiú és a lány tényleg szerelmes egymásba. Akkor vajon együtt lehetnek, hogy ilyen módon teljesítsék ki szerelmüket? Az élettapasztalat azt bizonyítja, hogy a házasság előtti szexuális élmények ahelyett, hogy elmélyítenék és megerősítenék a kapcsolatukat, annak elhalásához vezetnek. Tisztán pszichológiai szemszögből arra a következtetésre jutunk, hogy mindez azért történik, mert a partnerek nem adják teljesen át magukat a másiknak, ugyanis ezt nem akarják örökké folytatni. Az ilyen átmeneti kötelékből hiányzik az érzelmi biztonság és a bizalom, ami minden működő kapcsolat alapja. A teherbe eséstől való félelem, a partner cselekedeteiben való kétkedés, a bűntudat stb. azt eredményezi, hogy a nemi aktus nem önmagunk teljes odaadásáról szól, pedig az ember természetéből adódóan erre vágyik.
„Olykor ilyen gondolatokat hallunk: »Minek nekünk az a papír, nem a szerelem a fontos?!« Hát értéktelen dolog megígérni egy nőnek Isten, a család és a barátok előtt, hogy mindhalálig hűséges leszel hozzá, tisztelni és szeretni fogod őt? Hisz éppen ez az, ami bizonyítja, hogy mennyire szereted! Valakivel életünk végéig együtt lenni, családot alapítani, gyermeket vállalni értelmetlenség, de repkedni egyik partnertől a másikig, egyik ágyból a másikba – ez lenne a szerelem? Szerintem ez inkább nem fizetett prostitúció, mint szerelem” (Márton, 20).
„Szerelmesnek lenni önző dolog. »Annyira jó vele – mondják a szerelmes lányok. – Annyira jól érzem magam.« Olyankor megkérdezem őket: »Milyen hosszú ideig tartana ki a szerelmed, ha a párod eltörné a hátgerincét, tolószékbe kerülne, etetned, mosdatnod, pelenkáznod kellene…? És ha akkor valaki más is érdeklődni kezdene irántad – valaki, aki fiatal, szép, egészséges és gazdag?«” (Máté, 19).
Mi a szeretet? Szerelmesnek lenni és szeretni ugyanazt jelenti? Minél forróbbak az érzelmek, annál nagyobb a szeretet? Természetesen nem! A forró érzelmek végigkísérhetik a szerelmet, de nem feltétlenül szükségesek a valódi szeretethez. Az ember lehet szerelmes, de attól még nem szeret. Az, hogy a szeretete valódi, akkor derül ki, amikor elmúlik a szerelem, márpedig az a legtöbbször elmúlik.
A szeretetnek számtalan formája van. A görög nyelvben pl. négy szóval fejezik ki azt, amire mi csak azt mondjuk, szeretet. A gyerekek szeretik a szüleiket, a szülők a gyermekeiket. Szeretjük a testvéreinket. A tanítónak valamilyen szinten szeretnie kell diákjait, az orvosnak a betegeit. Azt mondjuk, hogy Kalkuttai Teréz anya szerette a szegényeket. És végül az ellenségeinket is szeretnünk kell.
A szeretetnek rengeteg formája van, de mindegyikben van egy közös vonás. Ha az hiányzik, nem beszélhetünk szeretetről. A szeretet a maga legmélyebb valójában gondoskodás a másik emberről (tehát az önzés ellentéte). Önzetlenül gondoskodni a másik emberről, hogy jól érezze magát, akkor is, ha ez nehéz vagy megerőltető. Éppen az önfeláldozás a szeretet mértékegysége, nem pedig a forró érzelmek. A szeretetet nem kell fennkölt vagy meleg érzelmeknek kísérniük. A valódi szeretetből mégis mindig boldogság fakad.
A szeretet jobban összefügg az akarattal, mint az érzelmekkel. Tudatosítanunk kell, hogy két ember, aki házasságot köt, mindhalálig tartó szeretetet fogad egymás iránt. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk ígérni, szabad akaratunkból meghozott döntésre van szükség, nem valamilyen tőlünk független érzelmi reakcióra. Ha a szeretet nem függene az akaratunktól, a házasságkötés során elég volna azt kimondani, amit éppen akkor érzünk, és reménykedni, hogy nem múlik el. Az esküvőn viszont ígéretet teszünk, nem egy bizonytalan feltételezést.
Térjünk vissza a fő gondolathoz! Milyen az a gondoskodás, amely az együttléthez vezet? A házasság előtti együttlét negatív következményeinek sora nagyon-nagyon hosszú (erről a cikk következő részében szólunk). Hogyan gondoskodhat egy lány a barátjáról, ha nincs benne szándék? Hogyan gondoskodhatnak közösen egy gyermekről, amely akaratuk ellenére fogant? És a többieknek vajon jó példát mutatnak-e ezzel, vagyis törődnek-e társaikkal? Amit tehát ők szerelemnek hívnak, az valóban szeretet?
„Azok, akik a házasságkötés előtt együtt vannak, mert úgy »érzik«, hogy ehhez joguk van, meggyőzik magukat arról, hogy a gyönyör és a kielégülés az elsődleges. Ez egyenes út a kudarchoz. A házasfeleknek azt kell tenniük, ami mindkettejük számára jó, s nem azt, amihez épp kedvük van. A házasfelek és a család érdeke, s az ebből következő boldogsága fontosabb, mint az élvezet egyetlen pillanata. Ezt az érdeket kell az első helyre tenni, és ennek alá kell rendelnünk a vágyainkat és a szükségleteinket” (Róbert, 29).
Sokat kell azon dolgozni, hogy az ember szerető emberré váljon, és ne csak időről időre érezzen valamit valaki iránt. A szeretetet tanulni kell, a szerelembe eséssel ellentétben, amely magától jön – és megy. Először meg kell tanulni szeretni (ez az egyik legnagyobb életöröm), és csak utána szerelembe esni. Sok fiatal házas csalódással állapítja meg, milyen hamar elmúlik a szerelem. Az ő problémájuk abban áll, hogy nem tudtak valóban szeretni – sem magukat, sem egymást, és az, ami elmúlt, csak a szerelem volt.
A házasság előtti tisztaság megtartása a szeretet legjobb iskolája. Azok között, akik feladták a harcot tisztaságukért, nehéz találni valóban szerető embert.
„Amikor felhagytam a barátnőmmel kapcsolatos szexuális fantáziálással, amikor már nem gondolkodtam azon, hogyan csaljam őt az ágyamba, amikor barátként kezdtem őt kezelni, és nem potenciális szeretőként, amikor már úgy beszélgettem vele, hogy szavaim nem takartak rejtett szexuális célzásokat, és nem minden a szex körül forgott, csak akkor kezdtem őt szeretni. A kéjvágy teljesen más, mint a szerelem. A kéjvágy megakadályozza a szeretetet, mert önző” (Lukács, 20).
A nagy ideálok, értékek, nemes életirányelvek önmagunkkal megvívandó mindennapos küzdelmet és önuralmat igényelnek. Nem lehet „vadóc” módjára élve elérni őket, mindennap küzdeni kell, s ez aztán meghozza a megérdemelt jutalmat.
„Szexuális szükségletek” vagy nemi ösztön?
A modern kultúrákban „szexuális szükségletek”-ről beszélnek, nem nemi ösztönökről. Ez jobban hangzik, mivel léteznek más létfontosságú szükségleteink is – evés, ivás, alvás –, melyeknek eleget kell tennünk. De talán meghalt már valaki a szexuális élet hiányától, ahogy éhen vagy szomjan lehet halni? Sokan ezt a látszatot keltik, de nem kell értük komolyan aggódni. Sok ember szükségből vagy szabad akaratból teljes önmegtartóztatásban él hosszú ideig, vagy akár élete végéig. És nemcsak hogy nem haldoklik, hanem nagyon is jól érzi magát. Másrészt viszont azok, akik gátlástalanul belevetik magukat a szexuális életbe, függőkké válnak, és tönkreteszik magukat.
„Nehezebb a pap cölibátusa, mint a házasság? Azt hiszem, nem. Természetesen a cölibátusban élő ember sok élvezetről mond le. De a gyönyör hiánya még nem a világ vége. Az öröm és boldogság a szeretettel függ össze, nem a gyönyörrel (és a szexualitással sem). Szeretni lehet Istent, a hozzánk közel állókat, az igazságot, a természetet, a művészetet, a munkánkat és még sok minden mást. A házasfeleknek is le kell mondaniuk sok élvezetről, hogy boldog legyen a házasságuk. A jó, boldog, szerető házasság igényes. A jóság és a szeretet nehéz itt is, ott is. A bölcsesség és a fegyelem éppolyan fontos a cölibátusban élőknek, mint a házasoknak. Azok, akik képtelenek szex nélkül élni, előbb vagy utóbb elrontják a házasságukat” (János, pap, 26).
A szexualitás komoly szerepet játszik az életsorsok alakulásában is. Más szóval sok függ attól, hogyan tud az ember úrrá lenni a nemi ösztönein. Jó példa minderre az angol író, Oscar Wilde karrierje. Wilde kiváló gondolkodó volt. A legmagasabb irodalmi elismeréseket nyerte el a legmagasabb akadémiai címekkel együtt. Csakhogy a magasból mélyre zuhant. A börtönben írta meg De profundis című művét. Ebben így ír magáról: „Az istenek majd mindent megadtak nekem. De én hagytam, hogy elragadjon az értelmetlen, érzéki élvezet. A csúcsok megmászására ráunva tudatosan szálltam alá új élményeket keresve. Nem vettem figyelembe mások életét. Kihasználtam az élvezeteket, ahol csak akartam, és aztán továbbmentem. Megfeledkeztem arról, hogy minden, még a legkisebb cselekedet is vagy erősíti, vagy gyengíti a jellemezt. Ezért arról, ami egy bezárt szobában történik, a tetőről kiáltva kell beszélni. Nem voltam többé ura önmagamnak. Már nem uraltam a lelkem, de erről még nem tudtam. Megengedtem, hogy a kéj eluralkodjék rajtam. S ez rám nézve szégyenletesen végződött.”
Oscar Wilde azt írja, hogy nem volt többé ura önmagának. Más szóval a szexuális ingerek és a szex nyújtotta gyönyör függőségébe került. A szexuális függőség nagyon nehezen küzdhető le, éppúgy, mint az alkohol- és drogfüggőség (sőt talán még nehezebben). Következményei tragikusak. Az ember többé nem szabad és felelősségteljes. Ki van szolgáltatva a gyarlósága kénye-kedvének. Ki tudja, hova vezeti ez…
Hiszen a gyerekeket nem a szexuálisan szabad és felelősségteljes emberek használják ki. Az ilyen emberek nem erőszakolják meg a nőket, nem veszik igénybe a prostituáltak szolgáltatásait, nem csalják meg feleségüket, nem terjesztenek nemi betegségeket stb. A szexuális függőségből pedig pont ezek fakadnak.
A Sex and Love Anonymous nevű szervezet adatai szerint csupán az Egyesült Államokban több millió olyan ember él, aki szexuális téren szakorvosi segítségre szorul. A nagy többségük, kb. 80 %-uk férfi, mivel elsősorban a férfiak a pornóiparnak, vagyis a szexuális függőség fő forrásának fogyasztói. A gyógyítás folyamatának lényege az akár éveken át tartó teljes szexuális önmegtartóztatás. Akkor mutatkozik meg – és ez nagyon érdekes –, hogy az embernek nemcsak hogy nem kell szexuálisan aktívnak lennie, hanem a hosszú önmegtartóztatás maga lehet a megváltás.
Most közlünk néhány tanúságtételt a rehabilitáción részt vettek tollából, melyek arról szólnak, ők hogyan élték meg a szexuális önmegtartóztatást. Az idézeteket Patrick Carnes, amerikai terapeuta Don’t Call It Love. Recovery From Sexual Addiction című könyvéből vettük át.
„Az elején sajnáltam, hogy megfosztottak minden szexuális élvezettől. Ma hihetetlenül hálás vagyok azért a hosszú időszakért, amely során annyit növekedtem és fejlődtem.”
„A cölibátus végre szilárd talajra helyezett, a magam lábára álltam, és megismertem a valóságot.”
„A cölibátus segített fölismerni nekem és a feleségemnek, hogy az ágyon kívül is van élet, s hogy a valódi közelség nem a nemi szervek közelségét jelenti.”
„A cölibátusban lettem igazi férfi.”
„A teljes önmegtartóztatás csodálatos dolog: végre azt éreztem, hogy a testem tényleg az enyém, hogy én vagyok a tulajdonosa.”
„A cölibátus megtanított koncentrálni, és egy új típusú energiát szabadított fel bennem.”
„A cölibátus lehetővé tette számomra, hogy megismerjem érzéseim, mélyen magamba tudtam tekinteni, örültem az életnek és saját valómnak, a felsőbb erőnek és a természetnek.”
„Rájöttem, hogy szex nélkül is van élet, ráadásul sokkal jobb. Hatalmas felfedezés volt ez számomra.”
„A cölibátus közelebb hozott a férjemhez, annyira, mint még soha azelőtt.”
„Ez volt számomra az egyetlen lehetőség, hogy helyesen tudjam szemlélni a dolgokat, és felismerjem, mennyire hatalmába kerített és megmérgezett a szex.”
A szexuális önmegtartóztatás tudatos gyakorlása jótékony hatása miatt több lelki és filozófiai irányzatban megtalálható, úgy Keleten, mint Nyugaton is. Mahatma Gandhi az Önéletrajz-ában ezt írta: „Ne gondoljuk, hogy a tisztaság lehetetlen csak azért, mert nehéz. A tisztaság a legnagyobb ideál, ezért nem kell csodálkozni azon, hogy az eléréséhez óriási akarat szükséges. A tisztaság nélküli élet számomra unalmasnak és állatiasnak tűnik: az állatnak természetéből adódóan nincs önkontrollja, az ember pedig attól ember, hogy képes uralkodni önmagán.”
Gandhi harmincéves korában a feleségével együtt örök szexuális önmegtartóztatást fogadott. Ezt az eseményt a következőképpen kommentálta: „Ha visszatekintek, öröm és bámulat tölt el. Soha azelőtt, soha az 1906-ban tett fogadalmam előtt nem éreztem akkora szabadságot és örömet, mint ami most tölt el. Azelőtt mindenféle tisztátalan kísértések hatalmában voltam. A fogadalom valódi védőpajzsot jelent számomra a kísértésekkel szemben. Az önmegtartóztatás hatalmas ereje egyre egyértelműbbé vált előttem. Minden nap végén egyre jobban értettem, hogy a tisztaság megóvja a testet, az elmét és a lelket. Az önmegtartóztatás gyakorlása nem olyan volt számomra, mint egy nehezen elviselhető büntetés, hanem inkább örömet szerzett. Minden előttem álló nap új, tiszta szépséget tárt fel előttem, és ez egyre nagyobb megelégedéssel töltött el.”
Az emberiség régi és kevésbé régi történelméből tudjuk, hogy a zsenik (írók, filozófusok, tudósok, politikusok) az intenzív alkotómunka során tartózkodtak a házasélettől, olykor nagyon hosszú időre is. Számtalan kiváló ember volt híres a szenvedélyes vérmérsékletéről, pl. George Washington, William Shakespeare, Enrico Caruso. Csakhogy ők nem is voltak a szexualitásuk rabjai. Épp ellenkezőleg, a szexualitásuk az ún. szublimáció által hozzájárult sikereik eléréséhez, felemelte őket személyes sikereik csúcsára.
Ma már nem gondolkodnak azon, hogy a nemi ösztönt lehetne szublimálni vagy más módon hasznosítani – sokkal fontosabb módon, mint a testi kielégülés. Elfecsérelődik valami, ami által minden cselekedetünkből valami jó sugárzik.
„Az ember a tisztaság megtartásával a nemi ösztönét más területekre irányítja. Kipróbálja a kreatív élet örömeit, s ezekhez képest jelentékteleneknek tűnnek az érzéki élvezetek, amelyek az embert üressé és tartalmatlanná teszik. Az ilyen ember nem gondol többé arra, hogyan tudná a szenvedélyét a lehető legjobban kielégíteni. A dolgok mélyebb értelmével kezd el foglalkozni. Arra vágyik, hogy élete párja lélekben legyen a rokona. Már nem elégszik meg azzal, hogy általa egyszerűen kielégítse ösztöneit” (Mátyás, 20).
„Ha valaki tiszta életet kezd élni, rájön, hogy a meditáció sokkal könnyebben megy neki, mint annak előtte. Teljesen tisztán megérti a lelki vezetők mondanivalóját, ami eddig titokzatos és rejtélyes volt a számára. Új barátokra talál bennük, a testvéreire. Az ember érezni kezdi magában az élet tüzét. Élni kezd. És belátja, hogy eddig alig élt, inkább vegetált, mint élt” (Márton, 23).
A házasság előtti tisztaság nem jelenti azt, hogy nincsenek szexuális vágyaink. Ez egy döntés: minden szexuális jellegű tevékenységet az esküvő utánra hagyok. Nem szabad feleslegesen félni az „elfojtástól”. Ez olykor elkerülhetetlen is lehet. Csak akkor tudunk másokkal együtt élni, ha uralkodni tudunk rossz hajlamainkon. Például mindenki legalább időnként tapasztalja magán az agresszió tüneteit. Milyen lenne az életünk, ha azt mondanánk, hogy nem szükséges uralkodni rossz hajlamaink fölött?
Egy fiatal akkor érik meg a szeretetben, ha nemi ösztönét féken tudja tartani. Ez az ösztön fiatalkorban nagyon erős, könnyen úrrá lehet az emberen, és függővé teheti. A tűz meleg és kellemes, ha a tűzhelyen ég, de mindent elpusztít, ha elszabadul. Sok ember életének példája mutatja, hogy a jól féken tartott szexualitás nagy áldás. A nem uralt szexualitás viszont kegyetlen úrrá válik, ami rabságba dönt, megaláz és tönkretesz.
A házasság előtti időszakban a szexualitásunkat el kell fogadnunk, de be kell ismernünk az önmegtartóztatás szükségességét is. És minden erőnket saját fejlődésünkre kell fordítanunk – testi, szellemi és lelki téren egyaránt. A fiatalkorban épül az egész életünk alapja. A jól megélt fiatalság garantálja a sikeres életet. Megéri fejleszteni a velünk született tehetségünket, törekedni arra, hogy kreatívak legyünk, s kialakítani valami új, saját, fontos dolgot egy bizonyos területen, legyen az tudomány, sport, művészet, esetleg mások vagy az egyház szolgálata. Ez az alkotótevékenység szebbé, boldogabbá teszi az életünket, és megakadályozza, hogy rossz cselekedetekkel elfecséreljük. Így lehet megérni a boldog házaséletre is.