Emil Zola francia író azért utazott Lourdes-ba, hogy később megírja, hogy mindaz, ami ott történik, kizárólag a fantázia, illúzió, hallucináció és szélhámosság gyümölcse. Amikor Szűz Mária lourdes-i jelenésének barlangja előtt megpillantotta a sok meggyógyított ember votív ajándékát, állítólag ironikusan így szólt: „Sok botot és mankót látok, de egyetlen falábat sem látok közöttük.”
Az ismert francia ateista, Felix Michaud azt állította, hogy csak azt lehetne megkérdőjelezhetetlen csodának tekinteni, ha egy leamputált láb újból visszanőne, de véleménye szerint ilyen esetet még sosem jegyeztek fel a történelemben és teljes bizonyossággal soha nem is fognak. Hasonló gúnyossággal nyilatkozott a lourdes-i gyógyításokról a XIX. századi vallásellenes pozitivizmus vezetője – Jean Martin Charcot neurológus –azt állítva, hogy sosem találkozott olyan esettel, amikor az amputált végtag visszanőtt volna.
Émile Zola francia író hasonló hozzáállással utazott Lourdes-ba, hogy majd később ő is leírja, hogy mindaz, ami ott történik, kizárólag a fantázia, illúzió, hallucináció és szélhámosság gyümölcse. Amikor Szűz Mária lourdes-i jelenésének barlangja előtt megpillantotta a sok meggyógyított ember votív (hála) ajándékát, állítólag ironikusan így szólt: „Sok botot és mankót látok, de egyetlen falábat sem látok közöttük.”
Ezek az ateisták mélyen hittek abban, hogy a tudomány majd minden titkot és rejtélyt tisztáz, s idővel kizár majd minden „katolikus babonát”. Az emberfeletti erők létezéséről csak egy olyan egyértelmű tény győzte volna meg őket – ahogy azt maguk is állították –, mint például egy levágott kéz vagy láb visszanövése. Biztosak voltak benne, hogy ilyesmi soha nem történt és soha nem is fog megtörténni. A szabadgondolkodóknak ez a magabiztossága az ateista ideológiába vetett vak hitükből fakadt.
Az a meggyőződésük azonban, hogy eddig még soha senkinek sem nőtt vissza csodálatos módon az amputált lába, vagy egy kis darab csontja, az izmokkal, bőrrel, idegekkel és véredényekkel együtt, nem fedte a valóságot. Ezek az emberek ugyanis nem voltak azzal tisztában, hogy pont olyan csodák, mint amilyeneket ők igényeltek, tudományos kutatások során részletes dokumentálásra kerültek.
Az egyik legpontosabban kivizsgált és dokumentációkkal alátámasztott csoda a flandriai Jabbecke városában élő Peter van Rudder belga kertész azonnali gyó-gyulása (és 6 cm-es csontjának visszanövése) volt. 1867. február 16-án egy kidőlő fan olyan szerencsétlen módon törte el a kertész bal lábának síp-, és szárkapocscsontját, hogy csontszerkezetéből 6 centiméternyi részt teljesen elvesztett. Lábán hatalmas gennyes seb támadt. Thiriart professzor, a királyi család magánsebésze konzíliumot hívott össze, amely a beteg végtag azonnali amputációja mellett döntött. A beteg azonban határozottan megtagadta beleegyezését és borzalmas fájdalmai ellenére nyolc éven keresztül nem engedte levágni a lábát.
Mindeközben egyre jobban rábízta magát a Szűzanyára. 1875. április 7-én, legyőzve borzalmas fájdalmait feleségével együtt Oostakerbe ment, ahol a lourdes-i Szűzanya megjelenésének barlang-másolata állt. Amikor nagy nehézségek árán eljutott a helyszínre, teljes szívéből imádkozni kezdett a Szűzanya szobra előtt, kérve bűnei bocsánatát, és azt, hogy képes legyen munkát vállalni és eltartani népes családját. Egyszer csak olyan érzése támadt, hogy valami furcsa dolog történik a testében. Azonnal eldobta mankóját, közelebb futott a szoborhoz, és térdre borult a Szűzanya lábai előtt. Közelben álló felesége felkiáltása tudatosította benne, hogy csoda történt – hirtelen meggyógyult.
Az orvosi vizsgálatok bebizonyították, hogy Peter teljesen felgyógyult – lábában hirtelen kiegészült a több mint 6 cm-es hiányzó csont, a hozzátartozó inakkal, véredényekkel, izmokkal és bőrrel együtt. Mindez a semmiből keletkezett. A többszöri vizsgálatok megerősítették azonnali és teljes felgyógyulását, és a bal lábában elhalt csontrészek hiánytalan rekonstrukcióját. Van Rudder munkáltatója, Alberich du Bus őrgróf – aki a szabadkőműves páholy magas rangú képviselője volt – a történteket látva azonnal áttért a katolikus hitre.
Még számos hasonló csodás felgyógyulás történt az Egyház történetében. Ezek közül meg kell említeni a több mint két évvel az amputációt követően visszanőtt láb részletesen kivizsgált csodáját. Mindez a Zaragozától kb. 100 km távolságra fekvő kisvárosban, Calandaban történt.
Az Istenhivő ember, aki csodának számító eseményekkel és tényekkel találkozik, nem zárkózik el a valóság természetfeletti dimenziójától, hanem nyitott a Titok egyre teljesebb megismerésére – vagyis megőrzi szabadságát az Igazság további keresésében. Aki pedig szeretne eljutni az Igazság megismeréséig, annak – ahogy Keresztes Szent János írja – „(…) hinnie kell egy olyan Isten létezésében, aki sem értelemmel, sem akarattal, sem képzelettel vagy más egyéb érzékkel fel nem fogható; Istent ebben az életben képtelenség felfogni. Még az Ő legmagasabb fokú megismerése és megtapasztalása is végtelenül távol áll attól, aki Ő valójában, és attól, hogy Őt teljességgel birtokoljuk.” Éppen ezért az emberben csak a hit nehéz útján történik meg a lelki fejlődés folyamata és a természetes megismerés számára hozzáférhetetlen, rendkívüli Isteni valóság feltárása. Viszont az ateista, aki kétségbe vonja Isten létét és a csodálatos események bekövetkeztének lehetőségét, saját doktrínájának rabjává válik. Egyben korlátozza magát az Igazság keresésének szabadságában, mert előre feltételezi, hogy nem létezhet olyan természetfeletti valóság, amely kicsúszik az emberi empirikus tapasztalat alól. Az ateisták így bezárkóznak az Igazság végleges megismerése elől, saját ideológiájuk rabjaiként. Közülük sokan továbbra is nagy hévvel elszánt keresztes hadjáratot folytatnak az Istenhit, a vallás és a hívők ellen. Az ateista ideológia rabjai meg szeretnék nyugtatni nyugtalan lelkiismeretüket, radikálisan elutasítva minden lehetőséget, mely a hit által felajánlott megismerés útján a valóság lelki dimenziójának felfedezéséhez vezet. Ezért az ateisták nagy elszántsággal tagadják az összes csodás eseményt, amely az emberiség történetében megtörtént, és mindent, ami megingathatná világnézetük alapjait.
Az ateistákkal ellentétben a Krisztusban hívő emberek szabadok az ideológia kényszerétől.
Hitük a legnagyobb csoda, Krisztus megtestesülésének és feltámadásának elfogadásából ered, valamint annak a végtelen csodának elfogadásából, ami a világmindenség létezése – annak tökéletes harmóniájával, a természet törvényeivel, a földi élet titkaival és a gondolkodó, szabad emberrel együtt. A meggyőződéses és megkövesedett ateisták, akik tudatosan elvetik az Istent, nem tudják kimagyarázni magukat a bűnből, mivel – ahogy azt a Szentírásban olvassuk – „(…) hiszen ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta művei alapján értelemmel fölismerhető. Éppen ezért nincs mentség számukra.” (Róm 1, 20)
Az ateista ideológia a természetfeletti valóság és a csodás jelenségek létezésének állandó tagadására kényszeríti hitvallóit. A világhírű olasz író, Vittorio Messori megállapítja, hogy mindezt „(…) állandóan és mindenhol meg kell tenniük, máskülönben elveszítik saját hitüket: mert, mint tudjuk, a vallás hiánya nem más, mint egyfajta saját vallás, semmiben sem különbözik más vallástól. Sőt – sokkal követelőzőbb. Milyen szabadsággal teheti fel magának a kérdést a Titokról az, aki életét és gondolatrendszerét arra a „feltételezésre” alapozta, hogy „semmi titokzatos nem létezik”? Mennyire lehet szabad a felderítetlen tényekkel szemben az, aki úgy tesz, (Renan szavaival) mintha „az emberiség történetében mindennek emberi magyarázatának kellene lennie”? (Vittorio Messori: „Csoda”, Szent Jacek könyvesbolt, Katowice 2000. 41.o.)
A történelemben folyamatosan megjelennek olyan tények, amelyek megingatják az ateista ideológia alapjait. Ilyenek a különféle csodás jelek és események, amelyeken keresztül az Úristen rámutat a valóság természetfeletti dimenziójára. A csodák Isten különleges „megnyilvánulásai” az ateista ideológia rabszolgái felé, azért, hogy végre határozottan utasítsák el ezt az eszmerendszert, nyíljanak meg, és fogadják be az Ő szeretetének Titkát. Az Evangéliumba vetett hit minden keresztény számára egyben hit a legnagyobb csodában: Jézus Születésének és Feltámadásának a csodájában, ill. azokban a csodákban, amelyeket Jézus nyilvános működése során vitt végbe. Továbbá hit azokban a jelekben és csodákban is, melyeket az Ő halála és Feltámadása után folyamatosan végbevisz a Szűzanya, az apostolok és a szentek közvetítésével Feltámadott Urunk.
Jézus Urunk ezt mondotta: ”Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4, 48) és rámutatott a csodás jelek jelentésére, amelyeket véghezvitt, „vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” (Mt 11, 5-6) A csodák és a természetfeletti jelek folyamatos kísérőjelenségei Isten működésének üdvösségünk történetében. Vannak csodák, amelyeket Krisztus lelki síkon visz végbe: a bűnök bocsánata a bűnbánat szentségében; Az Ő valóságos, személyes jelenléte az Eucharisztiában; minden egyes megtérés, az ember szívében feltámadt hit és szeretet, az ellenség szeretete és a megbocsátás – mindig az isteni kegyelem csodájának számítanak az emberi lélekben. Jézus Krisztus az ember testében is csodás gyógyításokat visz végbe. E rendkívüli jelek által szeretné megerősíteni vagy felkelteni a hitet az emberekben, hogy megnyissák szívüket az Ő mindenható, végtelenül alázatos szeretete és irgalma előtt.
Ismételjük el még egyszer, hogy a hit egyedüli alapja és forrása minden keresztény számára ezeknek a csodás tényeknek – Isten Születésének és Jézus Krisztus Feltámadásának – az elfogadása. Mindenki, aki ezeket a tényeket elutasítja és nem hisz bennük, megszűnik kereszténynek lenni. Azonban minden további csodás esemény csak arra szolgál, hogy élénkítse és elmélyítse a hitet Isten valódi jelenlétében és üdvözítő tevékenységében, aki Szűz Mária méhében valóságos emberré vált, hogy halála és feltámadása által megváltson bennünket. Szent Ambrus írta: „Mindazok, akik eldobják maguktól az élő Istent, a »semmi istene« előtt borulnak térdre”, és arra bíztatott, hogy „Szolgáljátok Krisztust, mert Ő az egyetlen jó és irgalmas Úr, aki nem taszít rabszolgaságba, hanem igazi szabadságot ajánl fel.”
Tetszik a weboldalunkon megjelenő tartalom?
Támogass minket!