„Nagyon vágytam erre a látogatásra, ebbe az országba és ehhez a nemzethez, amelyből az én szeretett elődöm, Isten szolgája, II. János Pál származott.” -mondta a szentatya XVI. Benedek a varsói repülőtéren, 2006.május.26-án.
Hazánkba jött, hogy II.János Pál nyomdokain járjon és erősítsen bennünket a hitben. XVI. Benedek első hivatalos zarándokútjának mottója: „Legyetek kitartóak a hitben.”
A repülőtérről a Szentatya pápamobillal egyenesen a Szent János Székesegyházba utazott a klérussal való találkozásra. Ebben a becses szentélyben tartott beszédében XVI. Benedek rámutatott arra, hogy mennyire nagy és felbecsülhetetlen értéket képvisel a papság szentsége számunkra és az egész világ számára. Az Úr Jézus ezt a nagy adományt a gyenge és bűnös emberi szívekbe helyezi. Ezert újból meg kell ragadni ezt az ajándékot, hinni az Ő erejében, gondoskodással és oltalommal körülvenni híveknek és papoknak egyaránt.
„Uram, menj el tölem, mert bűnös ember vagyok.”(Lk 5,8)
„Higgyetek a papság erejében”- apellált XVI. Benedek a befogadott szentség erejével megkaptatok mindent, amit a hivatásotok jelent.
Mikor kiejtitek „én” vagy „enyém” (én megbocsájtom…ez az én testem…) nem a saját nevetekben cselekedtek, hanem a Krisztus nevében (in person Christi), Aki a ti szájatokat, kezeteket, áldozatotokat és tehetségeteket óhajtja használni.
A felszentelés szertartásában a liturgia, a kézrátétel által , Krisztus különös oltalmába fogad be benneteket. El vagytok rejtve az Ő kezeiben és az Ő szívében. Mártózzatok az Ő szeretetében és adjátok neki a tiéteket. Attól a pillanattól, amelytöl kezetek olajjal lett felkenve a Szentlélek pecsétjével, az Úr szolgálatára lettetek rendelve. Az Ő kezeként működtök a mai világban, nem szolgálhattok többé az önzésnek, hanem az Isten szeretetét kell a világba vinnetek. A krisztusi papság elképesztő nagysága ez. Ahogyan Szent Péter, mi is felkiálthatunk: „Uram menj el tőlem mert bűnös ember vagyok,” (Lk 5,8) mivel nehezen tudjuk elhinni, hogy minket hívott Krisztus.
Nem választhatott volna valaki mást aki nagyobb tehetséggel bír, vagy szentebb? Dehogynem! – mindegyikünkre Jézus szerető tekintete esett és bíznunk kell ebben a tekintetben.
Legyetek imádságos hódolatban
„Ne engedjünk a sietség kisértésének; a Krisztusnak szentelt idöt, a személyes, csendes imádságot ne tekintsük elveszett idönek.”
Akkor születnek meg a lelkipásztori szolgálat legcsodálatosabb gyümölcsei. Nem kell visszariadni attól, hogy az imádság eröfeszítést követel és azalatt úgy tűnik, hogy Jézus hallgat. Ő hallgat de működik (…) A világban, amelyben olyan sok zaj és tévelygés van, szükség van a Hostiaban elrejtett Jézus hódolatára.
Legyetek imádságos hódolatban és tanítsátok meg a hívőket erre az imádásra. Elsősorban a meggyötört emberek találnak benne vigasztalást és megvilágosodást.
Az ember és az Isten találkozásának szakértője a pap legyen. A hívők csak egy dolgot várnak el a papoktól, hogy az Isten és ember találkozásának specialistái legyenek.
A paptól nem várjuk el hogy a közgazdaságtan, építészet, politika szakértöje legyen, de elvárjuk töle,hogy a lelki élet szakértője legyen. Ezért a fiatal papnak, amikor belép a hivatásba szügsége van mesterre, aki segít neki abban, hogy ne veszítse el a helyes utat. Ahhoz, hogy a pap ellenáljon a relativizmus és pesszimizmus kisértéseinek nem szüksége, hogy naprakészen ismerje a változó trendeket; a hívők inkább azt várják el tőle, hogy az örök bölcsesség tanúja legyen, amely a megjelenített szóból fakad.
A személyes imádság minősége és a jó teológiai formáció megkövetelése gyümölcsöt hoz az élet folyamán, (…) Az érzelmek érettségét érjük el, ha szívünk Isten szívéhez tapad. Krisztusnak szüksége van olyan papokra, akik érettek, férfiasak, képesek a lelki atyaságra. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, saját magukkal szemben becsületességre van szükség, nyitottságra a lelki vezetővel szemben és bizalomra az Isten irgalmában.”
Az Egyház szent, de a hozzá tartozó emberek bűnösök
„A Nagy Jubileumi Év alatt II. János Pál pápa több alkalommal bűnbánatra szólította fel a hívőket a múltbéli hűtlenségekért. Hisszük, hogy az Egyház szent,de a hozzá tartozó emberek bűnösök. El kell dobni magunktól a bűntetlenekkel való azonosulás szándékát. Hogyan zárhatná ki az Egyház közösségéből a bűnös lelkeket? Hiszen az ö megváltásuk miatt Krisztus meghalt és feltámadt. Meg kell tanulnunk öszintén átélni a keresztény bűnbánatot.
Ezt gyakorolva valljuk be személyes bűneinket másokkal és Istennel szemben.Kerülni kell az elmúlt generációk bíráinak arrogáns viselkedését, akik más idökben és más körülmények között éltek. Alázatos őszinteségre van szükség ahhoz, hogy ne tagadjuk a múltbeli bűnöket, könnyelműen ne vádoljunk tényleges bizonyítékok nélkül, a múlt különféle feltételeinek figyelembevétele nélkül. Azon felül a bűn megvallásához, – confessio peccati – Szent Ágoston szavaival élve, mindig társuljon – confessio laudis – a dicsőség megvallása. A múltbéli bűnök feloldozását kérve emlékeznünk kell a jóra, ami Isten kegyelméből teljesült, bár törékeny agyagedényben, de áldott gyümölcsöt hozott.”
Aggódás hívőkért, akik Lengyelországot elhagyták
„Ma a Lengyel Egyház nagy kihívás elött áll, amely lelkipásztori aggódásban fejeződik ki a hívőkért, akik elhagyták Lengyelországot.Az általános munkanélküliség sok embert külföldre való távozásra kényszerített. Ez egy nagy kiterjedésű jelenség. Amikor szétválnak a családok, szétszakadnak a társadalom kötelékei, az Egyház nem maradhat közömbös.
Szügséges, hogy a kivándórlókat papok kövessék, akik a helyi templomokban lelkipásztori tevékenységet folytatnak részükre. (…) Sok hivtatás kegyelme, amellyel az Isten megáldotta az Egyházatokat, igazi keresztény lelkületben kell, hogy befogadásra kerüljön. Lengyel papok! -ne féljetek elhagyni biztos és ismert világotokat, hogy szolgáljatok ott, ahol hiányoznak papok, ott ahol a nagylelkűségetek többszörös gyümölcsöt hoz.”
Legyetek hitelesek az életben és szolgálatban
„Megcsodálva Krisztust, szerényen éljetek hívőkkel összetartásban akiknél küldetéstek van. Mindenkit szolgáljatok, várjátok őket a plébániákon és gyóntató székekben, kisérjetek új mozgalmakat és közösségeket, támogassátok a családokat, ne veszitsétek el a köteléket az ifjusággal,ne feledkezzetek el a szegényekröl és elhagyottakról. Ha hittel éltek, a Szentlélek súgni fog,mit kell mondani és hogyan kell szolgálni. Mindig számíthattok az Ő segtségére aki az Egyházat hitben vezeti.”
Ebben a rendkívül fontos beszédben a Szentatya tudtul adta, hogy nem csak a papoknak nagy a felelösségük, hanem a világi hívők is felelősek a papság kegyelméért.Támogassák őket szolgálatukban, imádságaikkal segítsék őket, gyengeségük láttán alkalmazzák a baráti figyelmeztetést, amelyre Krisztus figyelmeztet bennünket. (lásd Mt 18,15-17)
(Kidolgozta a Szerkesztőség)
Tetszik a weboldalunkon megjelenő tartalom?
Támogass minket!