A Nobel-díjas John Carew Eccles és más tudósok, mint Bruce Greyson, Pim van Lommel, Peter Fenwick és Sam Parnia kutatásai bebizonyítják az emberi lélekkel, elmével és tudattal kapcsolatos materialista elméletek alaptalanságát.
Az emberről és a világról alkotott ateista elképzelést nem támasztják alá tudományos kutatások eredményei. Ez csak egy ideológia, vakhiten alapszik, erős hitre van tehát szükség ahhoz, hogy valaki ateista legyen.
Az ember ateista elképzelése
Napjaink ateizmusa a 18. században megfogalmazott, elavult nézeteken alapszik, melyek azt állítják, hogy az emberi lélek, a szellemi élet és a szabad akarat az agysejtek működésének szüleménye. Azóta már sok év eltelt, a tudományos kutatás jelentősen előrehaladt, és új, áttörő felfedezéseket tett, melyek fenntarthatatlanná teszik az ateista világnézetet. Az ateizmus tehát csak úgy létezhet, mint egy olyan ideológia, mely elutasítja a nyilvánvaló tudományos ismereteket.
Miből ered az az ateista állítás, hogy az emberi tudat, a lélek és a szabad akarat az agy és az idegrendszer termékei? Ez a materialista ideológia nem tudományos kutatásokból és tényekből fakad, hanem abból a vakhitből, hogy csak az anyagi valóság létezik. Az effajta hit ellene szegül az emberi megismerés logikájának, hiszen olyan messzire megy el, hogy tagadja a tudományos kutatás eredményeit, melyek egyértelműen egy intelligens terv és szándék létezésére mutatnak rá az egész világegyetemben s a minket körülvevő valóság legkisebb részleteiben is. A materialisták a tudományt az ideológiájuk eszközének tartják, melynek az a feladata, hogy alátámassza az ő ateista hipotéziseiket.
Az emberi lélek létezése mellett szóló érvek
John Carew Eccles (1903—1997), fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas (1963) ausztrál neurofiziológus, az emberi agy egyik legnagyobb kutatója, sokéves kutatás után arra a következtetésre jutott, hogy „igencsak lealacsonyítja az ember titkát a tudományos redukcionizmus, »ígéretes materializmust« követelve, mely szerint a szellemi világ létezését meg lehet magyarázni a neuronok működésével. Az ilyesfajta hitet babonának kell venni. El kell ismernünk, hogy lélekkel rendelkező, szellemi világban élő szellemi lények vagyunk, ugyanakkor anyagi testtel és aggyal rendelkező, anyagi világban élő anyagi lények is vagyunk” (Evolution of the Brain, 241. o.).
John Eccles arra a következtetésre jutott, hogy az anyag nem képes pszichikai jelenségeket előállítani, mivel nincs olyan, hogy a fizikai energiából pszichikai energia lesz. Egyedül a lelki erők képesek pszichikai jelenségeket előállítani. Tudományos szempontból nézve egyértelműen el kell vetnünk a materialisták állítását, hogy az emberi tudat az anyag terméke.
Az embernek az anyagi agy által megnyilvánuló szellemi értelme, az „én” öntudata, az intelligencia, az alkotóképesség, a képzelőerő — ezek mind a halhatatlan és egyedi emberi lélekről tesznek tanúbizonyságot.
Az emberi agy sokéves tudományos kutatása elvezette John Ecclest az igazsághoz, hogy minden emberben létezik egy nem anyagi elme, mely az anyagi agy által működik. Tehát az anyagi testen kívül az emberben ott van az elme világa is — a szellemi világ, a saját személyes énjének állandó tudatosításával együtt (vö. How the Self Controls Its Brain, 38. o.). Eccles professzor kihangsúlyozza azt a meglepő tényt, hogy az ember élete során a személyes én tudatosítása nem változik, és „ezt a tényt csodának kell tekintenünk” (uo., 139. o.).
Eccles nagyon szegényesnek és szánalmasnak tartja az ateistáknak azt az állítását, hogy az emberi agy úgy működik, mint egy gondolatokat és érzéseket generáló, rendkívül bonyolult számítógép. Ez az elmélet számos tudományosan bizonyított tényt figyelmen kívül hagy, és az embert a puszta anyagra redukálja, mintha — ahogy Dean Hamer írja — „csupán a DNS által irányított kémiai reakciók tömkelege lenne, melyek egy burokban ide-oda mozognak” (Denyse O’Leary — Mario Beauregard: Duchowy mózg. Wydawnictvo WAM, 2011.; 71. o.).
„Mivel a materialista koncepció — írja Eccles — nem képes megmagyarázni azt a valóságot, hogy minden egyes ember megismételhetetlen, kénytelen vagyok elismerni, hogy a megismételhetetlen, szellemi, személyes »én«, vagyis a lélek, természetfölötti módon lett megteremtve. Ha ezt teológiai fogalmak segítségével magyarázzuk, akkor minden egyes lélek Isten új teremtménye egy emberi magzatba oltva” (Evolution of the Brain, Creation of the Self, 237. o.).
A nem anyagi elme és az anyagi agy
A tudomány azt mondja, hogy a testünkben minden 7-9 évben kicserélődik az összes anyag, beleértve az agyban lévő anyagot is. Ettől mégsem leszünk új emberek. Az emberi agyban 100 millió idegsejt van, és mindegyikük körülbelül százezer további sejttel van összekapcsolva. Egy konkrét idegsejt élettartama alatt a részecskék tízezerszer kicserélődnek. Bár az anyag az emberi szervezetben állandóan megújul, az ember mégis megőrzi az öntudatát, amely nem változik. „Milyen módon képes egy másfél kilós zselatinszerű anyag, melyet agynak hívunk, kialakítani az identitásunkat?” — kérdezi Greg Peterson a Christian Century című magazinban (vö. Duchowy mózg, 182. o.).
A materialisták nem képesek megmagyarázni az elme, a szabad akarat, a tudat és a személyiség létezését, ezért tagadják őket. A materialistáknak ez a hozzáállása — John Eccles és Daniel Robinson szerint — közönséges, irracionális babona. „Minél többet tudunk meg az agyról, annál világosabban látjuk a különbséget az agyi tevékenységek és az elme jelenségei között, és annál csodálatosabbnak tűnik előttünk az egyik is, meg a másik is. Az »ígéretes« materializmus nem más, mint az a vallásos hit, amit a dogmatikus materialisták vallanak […] akik gyakran összekeverik a hitüket a tudománnyal” (John Eccles — Daniel Robinson: The Wonder of Being Human, Duchowy mózg, 201. o.).
A tudósok azt állítják, hogy a nem anyagi elme és az anyagi agy hatással vannak egymásra, mivel az emberi személy két egymást kölcsönösen kiegészítő aspektusát alkotják. Az akarat cselekedetei, a meggyőződés, a vágyak, törekvések és az elmében végbemenő valamennyi folyamat az agy neurális szerkezetében materializálódik, ám az elme szellemi működését nem redukálhatjuk pusztán az idegsejtek elektromos és kémiai működésére. A szellemi aktivitást nem helyezhetjük el csak úgy egyszerűen az agyban (vö. Duchowy mózg, 238. o.).
A nem anyagi elme valóságára mutat rá az a tény is, hogy az agyban úgy lehet a legkönnyebben gyógyítás céljából változásokat elérni, hogy az elme által hatunk rá. Az embernek a szellemi elméje így hatással van az anyagi agy működésére.
Az elmében végbemenő valamennyi folyamat automatikusan az agyban lévő neuronok működésévé alakul át, mindez a neuronhálózatok molekuláris, kémiai és biofizikai szintjén zajlik, melyek aztán hormonális vagy immunológiai szinten irányítják a szervezet működését. Az emberi elme tehát nem egyenlő az aggyal.
A fóbiák és a placeboeffektus kutatása világosan bizonyítja, hogy a páciens meggyőződése és elvárásai működésre serkentik az agyát. Ha szellemi szinten megváltoztatjuk a meggyőződésünket, akkor ez az anyagi agyunk állapotát is megváltoztatja. A gondolkozás megváltoztatása tehát az agy állapotának megváltozásában nyilvánul meg.
Nagyon naiv állítás lenne az, hogy az emberi kultúra és a gondolatok gazdagsága, a civilizáció fejlődése és az erkölcsi rendszer az emberi agyban lévő idegsejtek működésének köszönhetően jöttek létre, vagyis hogy a neuronok alakították ki mindezt maguktól.
Az ember titkát és halhatatlan lelkét érintő teljes igazságot Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki nekünk, aki ezt mondta: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” (Mt 10,28)
A feltámadt Krisztus, aki a Katolikus Egyházban él és tanít, igazolja, hogy „a tudattal és akarattal megajándékozott szellemi elem fennmarad és tovább él a halál után, oly módon, hogy az emberi »én« tovább létezik. Az Egyház erre az elemre a »lélek« szót használja, mely jól ismert a Szentírásból és a szenthagyományból. Bár ez a kifejezés különféle jelentésekkel bír a Bibliában, az Egyház úgy tartja, hogy nem indokolt elvetni, sőt, feltétlenül szükségesnek tartja, hogy legyenek szóbeli eszközök a keresztény hit kifejezésére” (A Hittani Kongregáció levele az eszkatológia egyes kérdéseiről, 1979. 5. 17.).
Isten az ember megfoganásának pillanatában önzetlen szeretete erejéből megalkotja a személyes, halhatatlan emberi lelket. Ez azt jelenti, hogy Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremti, és értelmet meg szabad akaratot ad neki, mely képessé teszi őt megismerni és szeretni a Teremtőjét. Isten az embert társas lénynek teremti, „férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27), ezért az ember az Istennel és más emberekkel való szeretetkapcsolat nélkül elveszíti az élete végső értelmét.
Minden egyes ember a test és a lélek egysége, egyedi és megismételhetetlen, az Isten szemében végtelen méltósággal és értékkel rendelkezik, „Isten Fia ugyanis megtestesülésével valamiképpen minden emberrel egyesült” (Gaudium et spes, 22). Isten előtt ugyanakkora a méltósága és az értéke egy Nobel-díjas embernek, mint egy értelmi fogyatékosnak, ugyanakkora az anyaméhben éppen megfogant gyermeknek, mint egy felnőtt embernek. Minden egyes ember élete szent, ezért a teljes földi életében, a fogantatása pillanatától egészen a természetes haláláig a Teremtő garantálja neki a jogot az életre és a lelkiismereti szabadságra. Az abortusz és az eutanázia, mivel megsértik ezt a jogot, borzasztó bűntények, melyeket semmivel sem lehet igazolni. Szent II. János Pál emlékeztetett arra, hogy az Egyház ezeket égbekiáltó bűnöknek nevezi. Az emberi élet egyedül Istené, és „aki ember életére tör, bizonyos értelemben magára Istenre támad” (Evangelium vitae, 9).
Tetszik a weboldalunkon megjelenő tartalom?
Támogass minket!