Mi nem a homoszexualitás

Három rövid cikkben áttekintem a homoszexualitás (vagyis az „azonos nem iránti vonzódás” — angolul same-sex attraction, SSA) problémáját érintő legfontosabb kérdéseket. A homoszexualitás okainak és gyógyításának kérdésében az alábbi álláspontot tartom a legjobbnak, mivel az egy 45 éven át tartó kutatás és terápiás tapasztalatok eredménye.

Az olvasó nyilván azonnal a véleményemet szeretné hallani a homoszexualitás kiváltó okairól és a lehetséges megoldásokról (főleg ha ez a probléma személyesen is érinti őt). Egy kis türelmet kérek: a következő két cikk megadja a választ. De érthetőbbek lesznek, ha előbb áttekintjük, hogy mi nem a homoszexualitás. Sőt, az olvasó kevésbé lesz hajlamos hinni egyes látszólag meggyőző, de téves nézeteknek, ha megérti, ezek honnan származnak, és sok társadalmi és szakmai tekintély miért ismételgeti őket olyan gyakran.

Ezenkívül komoly gyakorlati oka van annak, hogy előbb elutasítsunk a homoszexualitással kapcsolatos néhány téves elképzelést, mely mély gyökeret vert az emberek gondolkodásában, még a homoszexuális hajlamúakéban is. Ezek az elképzelések a sajtó és az elektronikus média által terjednek, és elferdített képet mutatnak a homoszexualitásról, ezzel viszont megfosztják az ilyen „orientáltságú” embereket a késztetéstől, hogy ellenálljanak a vágyaiknak, és elveszik a kedvüket attól, hogy törekedjenek a változásra. Tehát nem is olyan nagy luxus megmutatni a megtévesztett társadalomnak, hogy a magát felvilágosodottnak és racionálisnak tartó nyugati világ a homoszexualitás terén a tudatlanság és a mítoszok foglya.

Semmiképp nem szabad elhinni a legtöbb olyan információt, melyet az SSA (same-sex attraction — „az azonos nem iránti vonzódás”) témájában a média vagy a társadalmi és politikai tekintélyek hangoztatnak, mert féligazságokon vagy akár megrögzött hazugságokon alapszanak. Különös, sőt szomorú, hogy a hivatalos — politikai, társadalmi, sőt akadémikus — intézmények többsége Nyugaton megadta magát a destruktív „meleg” ideológiának. Ma az uralkodó politikai és társadalmi hatalmak, az USA és az EU kényszerítik a világra ezt az ideológiát, s ebben jelentősen segíti őket a médiapropaganda és a gyerekek kötelező iskolai szexuális nevelése. Ez a gondolati szabadság hiányának, az agymosásnak a modern példája. A társadalomnak el kell hinnie, hogy a homoszexuális „orientáció” ugyanolyan normális és egészséges, mint a heteroszexualitás, s hogy a homoszexuális partnerkapcsolatok egyenrangúak a férfi és nő közti házassággal. Az emberek többsége a szíve mélyén biztosan nem hisz és soha nem is fog hinni ennek az ideológiának az igazában. Azt, ami nem normális, ösztönösen nem lehet normálisnak tekinteni. De az olyan szlogenek sulykolása, mint: „valaki ilyennek született” vagy „a homoszexuálisokat diszkriminálják”, sokakat megzavar. Az emberek nem tudják, hogy bízhatnak-e az egészséges ítéletükben és erkölcsi érzékükben, s így fokozatosan megadják magukat annak, amit a társadalom elvár tőlük. Ez elsősorban azért van, mert Nyugaton a kereszténység gyors háttérbe szorításával az emberek sokkal inkább hajlamosak hinni bármilyen ideológiában vagy babonában.

Ezért mindenekelőtt nem szabad elveszítenünk a józan eszünket és az erkölcsi érzékünket. Álljunk ellen a propaganda hatásának, és ne engedjük, hogy a társadalom megfélemlítsen minket! Természetesen szomorú és nehéz dolog az, ha valaki az azonos neműekhez vonzódik. De nem segít rajta az olyan részvét, mely nem akarja látni a nyilvánvalót — hogy az ilyen „orientáció” nem lehet természetes, s hogy a homoszexuális életmód lealacsonyítja a személy méltóságát. Az ember anatómiája és fiziológiája kétségtelenül a szaporodásra irányul, tehát ha ezt a funkciót blokkolja az ellenkező nemhez való elégtelen (vagy hiányzó) vonzódás, akkor valami nyilván nincs rendben. Ezért még ha igaz lenne is az, hogy egyesek genetikai, hormonális és idegrendszeri okok miatt homoszexuális hajlammal születnek, ez még nem jelenti azt, hogy ez a hajlam normális. A rendellenesség — még akkor is, ha genetikai eredetű — mindig rendellenesség marad. Bátorkodom hozzátenni, hogy semmilyen tudományos bizonyítéka sincs annak, hogy a homoszexualitást hormonok, gének vagy az agy furcsaságai okoznák. Sokak meglepetésére, akik nem ilyen eredményt vártak, és azt remélték, hogy kézzelfogható bizonyítékot találnak a homoszexualitás „biológiai okaira”, az utóbbi 25 év kutatásai nem tárták fel e rendellenesség fizikai okait. Akit érdekel, megnézheti az új-zélandi tudós, Neil Whitehead és felesége, Briar komoly és érdekes tanulmányát: My Genes Made Me Do It! (A génjeim kényszerítettek rá!; http://www.mygenes.co.nz). Más szóval semmi okunk úgy vélekedni, hogy a homoszexuális hajlammal rendelkező emberek fiziológiai, anatómiai vagy neurológiai szempontból abnormálisak vagy különlegesek lennének. Szerencsére! Ez reményt ad. Aggasztó lenne, ha valakinek azt kellene gondolnia, hogy a szervezete, az agya stb. korlátozza őt, tehát hogy nincs számára kiút! Igaz, ami igaz, a szaklapokban rendszeresen jelennek meg cikkek arról, hogy egy-egy tényező képes lenne megkülönböztetni a homoszexuálisokat a többi embertől, ám az alaposabb vizsgálat kimutatja, hogy ezek a „homoszexuális tényezők” egyáltalán nem vehetők okoknak, csak az adott vizsgált csoport megkülönböztető tulajdonságainak, miközben az SSA más csoportjainál nem fordulnak elő.

Az igazság az, hogy az Egyesült Államokban és az EU-ban még a hírneves szaklapok is kiszolgálják a „meleg” ideológiát, és így hozzájárulnak a homoszexualitás társadalmi elfogadásához. A kutatási eredmények és az ideológiák fura egyvelegét publikálják, melyet joggal nevezhetünk „homoszexuális tanoknak”. Ennek következményeként az ún. ígéretes felfedezések többségéről kijelentik: „lehetséges”, hogy a biológiai kiváltó okra utalnak. A média nem várja meg, míg ezeket a „lehetőségeket” alátámasztják, hanem szétkürtölik, mintha majdnem teljesen biztos lenne, hogy a homoszexualitás bele van írva az emberi „génekbe”, az „agyba” vagy a „hormonokba”. Az is érdekes, hogy ha idővel kiderül, hogy az „ígéretes” felfedezés tévedés volt, a sajtó hallgat róla. Akkor már általában egy új biológiai „jelöltet” propagál és elemez — és a hipotéziseknek ez az állandó áramlása azt a benyomást kelti, hogy a tudomány már számos bizonyítékot gyűjtött össze a homoszexualitás genetikai vagy másfajta biológiai eredetéről.

Azok a mozgalmak és szervezetek, melyek irányt akarnak adni a társadalomnak és a kultúrának (többek között a forradalmi szexuális reformot és a családellenes hozzáállást propagáló erős nemzetközi szervezetek), miért fogadták el ezt a stratégiát? Mert hatékony. Láthatjuk, hogy az emberek egyre inkább hajlamosak elhinni azt, hogy az azonos nemhez való vonzódás némelyek számára normális, így készek elfogadni/tolerálni a homoszexualitás társadalmi jóváhagyását annak minden következményével, vagyis a „melegházasságokkal”, a gyermekek örökbefogadásával és hasonlókkal együtt — ha az emberek elhiszik, hogy a homoszexualitás veleszületett tulajdonság, és nem a nevelés vagy a személyiségfejlődés által okozott hibák és problémák következménye. Épp ezért kell a veleszületett homoszexualitás mítoszát tudományos tényként eladni. E mellett a mítosz mellett szól az is, hogy sok olyan ember érzéseire hivatkozik, aki azt gondolja, hogy biztosan biológiai oka van a homoszexuálisok egy csoportjára jellemző nőiességnek vagy erőteljes nőiesedésnek, illetve egyes leszbikusok nyilvánvaló „férfias” viselkedésének. Innen származnak azok a próbálkozások, hogy felélesszék azt a régi elméletet, mely szerint a férfi homoszexualitása a fiúmagzat fejlődése során a női hormonok megnövekedett koncentrációjára vezethető vissza, és ezért fejlődött ki nála a „nőies” agy. A leszbikusokra pedig állítólag a magzati korban őket ért férfihormonok magas koncentrációja hatott. Bár ez a nézet nem igaz, mégis nagyon vonzó, mert nehezebben fogadjuk el azt a tényt, hogy a nőiesség a fiúknál és a férfiaknál, illetve a férfiasság vagy férfias viselkedés a lányoknál és a nőknél „tanult” dolog. Más szóval az ilyesfajta viselkedés szokássá alakulhat, annak hatására, ahogy nevelik a gyermeket, ahogy bánnak vele a szülők, a testvérek és a kortársak, és ahogy ő saját magát érzékeli — inkább fiúnak vagy lánynak.

Az a nézet, mely szerint az SSA egy biológiailag adott természetes „orientáció”, a melegpropaganda második leghatékonyabb elemének fő érve. Igazságtalanságról és a „más természetű” személyek „emberi jogainak” megtagadásáról beszélnek. Az ilyen igazságtalan diszkriminációt meg kell állítani, az igazságtalanságot jóvá kell tenni. Aki ezeket az embereket meg akarja fosztani jogaiktól, azt „homofóbnak” kiáltják ki, vagyis olyannak, akinek beteges averziója van a homoszexuálisokkal szemben. Tehát egyrészről ez a propaganda úgy mutatja be a homoszexuálisokat, mint az igazságtalanság áldozatait, másrészről meg igyekszik erkölcsileg megfélemlíteni mindazokat, akik nem akarják elfogadni ezt az ideológiát. Az igazságtalanság érve rendkívül hatékonynak bizonyult sok keresztény meggyőzésében, mert az igazságérzetre, a felebaráti szeretetre és az együttérzésre épít, valamint az attól való félelemre, hogy embertelennek és könyörtelen bigottnak fogják tartani. De ha objektívan nézzük a dolgokat, ennek épp az ellenkezője igaz. Ha a homoszexualitást a heteroszexualitás szintjére állítjuk, és a homoszexuális kapcsolatokat egyenértékűvé tesszük a valódi házastársi kötelékkel, nem távolítjuk el az igazságtalan diszkriminációt, hanem újat alakítunk ki. A saját nemükhöz vonzódó emberek iránt érzett részvét hamis, mert nem az igazságon alapszik, és egy kis megfontolással megállapíthatjuk, hogy ez nem az irántuk érzett szeretet megnyilvánulása. Sőt mi több, igazságtalansághoz vezet a szüleikkel, családjukkal, barátaikkal, esetleges feleségükkel vagy férjükkel szemben. Ezenkívül nagy igazságtalanság forrása a homoszexuálisok által esetlegesen örökbe fogadott gyermekekkel szemben. Súlyosan sérti a házasok és a házasság méltóságát, mert a házasságot lealacsonyítják és perverz kapcsolatokkal állítják egy szintre. Súlyosan sérti a fiatalság méltóságát, mert hamis ideológiát állítanak eléje, deformált képet a szexualitásról és az emberi kapcsolatokról. A homoszexualitás elfogadása az egész társadalmat rombolja. A következmények sokaknak nem nyilvánvalóak azonnal, de rövid időn belül felfedik gyalázatos arcukat.

Érthető, hogy sok olyan ember, aki az SSA-ban szenved, szeretné azt hallani, hogy az érzései normálisak, és jogában áll szerintük viselkedni. Ugyanakkor sokan közülük ebben nem biztosak. Tudatosítják, hogy a homoszexuális életmód nem tölt el megelégedettséggel, de nem látnak más perspektívát, és nem látnak reményt arra, hogy egyszer majd másképp is élhetnek. Az a propaganda, mely a homoszexualitást normálisnak ismeri el, csak megerősíti fatalista hozzáállásukat. Olyasfajta együttérzés ez, mely azt mondja az alkoholistának, hogy a viselkedésében semmi rossz nincsen, s hogy joga van kielégíteni a szomjúságát. De vannak olyanok, akik először a homoszexuális életvitelt választják, később azonban a változás mellett döntenek. Ez gyakran egy nagy válság vagy kiábrándulás után történik, amikor megértik, hogy becsapták magukat, amikor megsejtik homoszexuális kapcsolataik értelmetlenségét; gyakran pedig vallási megtérés hatására. Nincs szükségük a szánalmunkra. Valódi együttérzés kell nekik, azaz legyen joguk ahhoz, hogy reálisan lássák pszichológiai és erkölcsi viselkedésüket, segítség kell nekik, és biztatás, hogy megvívják a jó harcot, és képesek legyenek ellenállni és megváltozni.

Általánosságban véve jóval több olyan ember van, akik „némán szenvednek” homoszexuális hajlamaik és képzelgéseik miatt, mint általában gondolnánk. Ezek az emberek sohasem győződnek meg arról, hogy az érzéseik természetesek és normálisak, s ha időnként engednek is nekik, és kapcsolatot létesítenek, akkor ez a gyöngeségüknek a következménye, s nem annak, hogy elnyomták a józan eszüket vagy az erkölcsi érzéküket. Sok fiatal tartozik ebbe a csoportba. Vonakodnak „homoszexuálisnak” nevezni magukat, és gyakran eredménytelenül keresnek hatékony segítséget és vezetést. Az agresszív melegszervezetek megvetik őket, s miközben e szervezetek azt sérelmezik, ahogy a társadalom viselkedik velük, ők is pontosan úgy viselkednek ezekkel a fiatalokkal — megtagadják a jogaikat. A melegideológiába nem fér bele azok támogatása, akik meg akarnak változni, még kevésbé az SSA kezelésének fejlesztése és társadalmi elismerése. Sőt, ami még rosszabb, jogilag be akarják tiltani az ilyen kezdeményezéseket. A meleg ügyvédeknek, a politikai és társadalmi munkatársaiknak teli van a szájuk a „sokszínűséggel”, a „toleranciával” meg az „emberi jogokkal”, de nem tolerálják azoknak az SSA-ban szenvedő embereknek a sokszínűségét és jogait, akik elutasítják a homoszexuális életmódot, és meg szeretnének változni. Ezek az emberek veszélyeztetik az ő monopóliumukat és némelyikük lelkiismeretét. Másfelől viszont ők jó példával szolgálnak.

Ha őszintén együttérzünk azokkal a fiatalokkal, akiknek homoszexuális hajlamaik vannak, meg kell őket védenünk attól a túl könnyű, illuzórikus megoldástól, hogy címkét ragasszanak magukra: „meleg vagyok”. Megfelelő szexuális nevelésre és személyes vezetésre van szükségük: be kell hatolni jellembeli érzelmi gyöngeségeikbe, melyek felszítják homoszexuális képzelgéseiket és vágyaikat, és meg kell érteni a férfi, illetve női mivoltukat érintő kisebbségi komplexusukat, mely fokozza vágyaikat. Buzdításra van szükségük, hogy harcoljanak és megtanuljanak harcolni a gyöngeségeik ellen (a következő cikkben erről lesz szó). De mindenekelőtt figyelmeztetni kell őket a melegpropaganda hazugságaira, mely romantikusnak és önmegvalósítónak mutatja be a melegek életét. Meg kell látniuk az ilyesfajta életmód káros következményeit: a frusztrációt és a magányt, a depressziót és a krízist, melyben részük lesz, az elkerülhetetlen szexfüggőséget, a visszaélések és a nemi betegségek megnövekedett kockázatát (az AIDS-ről nem is beszélve). Csak a rendkívül naiv, műveletlen és a melegpropagandát felismerni képtelen nevelők, tanárok, orvosok és vallási vezetők javasolhatják egy fiatalnak a „coming out”-ot (a homoszexualitása nyilvános felvállalását) és homoszexuális kapcsolat kialakítását.

Ahol a homoideológia győzedelmeskedik, ott a fiatal vagy felnőtt homoszexuálisok és leszbikusok valódi segítséget kereső szüleit, ismerőseit, házastársait és barátait nagyon hűvösen fogadják. Minimális megértéssel találkoznak, nagyon ritkán kapnak józan tanácsot vagy támogatást az orvosok és más szakemberek részéről. Inkább arról győzködik őket, hogy fogadják el gyermekük (testvérük, barátjuk, férjük, feleségük) „irányultságát”, és legyenek kedvesek a homoszexuális szeretőjéhez. A homoszexuális férj vagy leszbikus feleség érzelmei és jogai állítólag elsőbbséget élveznek a törvényes házastárs érzelmeivel és jogaival szemben.

Az olyan gyerekek szüleinek, akiknél aggasztó mértékben nyilvánul meg a másik nemre jellemző viselkedés és érdeklődési kör (pl. az öltözködésükben vagy a megrögzött vágyban, hogy a kisfiú kislány legyen és fordítva), ami valójában a szexuális identitás zavarát jelzi, azt javasolják, hogy cselekedjenek a gyerek kívánsága szerint, ugyanis a gyermeknek joga van a saját, állítólag természetes „szexuális identitását” fejleszteni. Nagyon valószínű, hogy az ilyen gyermek később komoly szexuális zavarral fog küzdeni.

Előfordulhat, hogy egy homoszexuális anyja büszke arra, hogy a fia „különleges”, és belemegy a játékba. Ha a fia SSA-ban szenved, az anyja a szeretőit úgy veszi, mintha a menyei lennének, de mindazok, akik jól ismerik őt, észreveszik, hogy önmagát csapja be, és természetellenes szerepet játszik. A magukat melegnek vagy leszbikusnak hirdető fiúk vagy lányok szüleinek döntő többsége számára, a testvérei és barátai, továbbá férje vagy felesége számára (ha megmarad a házastársi kötelék), de a gyerekeinek is a meleg gyerek, házastárs vagy szülő viselkedése tartós bánat és fájdalom forrása. A fájdalmat és a bánatot csak növeli, amikor a rokonok és barátok látják az illető fokozatos érzelmi, erkölcsi, sőt testi leépülését.

Különösen is fájdalmas azoknak a gyermekeknek a helyzete, akiknek a szülei homoszexuális életet élnek, vagy akiket homoszexuális párok fogadtak örökbe azokban az országokban, ahol ezt a törvény megengedi. Ők az elhagyott gyermekek új csoportját alkotják, melyet a melegpropaganda alakított ki arra a hamis együttérzésre hivatkozva, mely szerint a szülői jogok elismerése nélkül az ilyen párok diszkriminálva lennének. Ezek a gyermekek osztoznak a régi idők árváinak sorsában: normális szülők normális szeretete után vágyakoznak, szégyenkeznek, rosszabbnak, megalázottnak és mindenekelőtt magányosnak érzik magukat. Nem találnak megértésre sem otthon, sem a tanáraiknál, sem a szakembereknél, felvilágosult környezetük meg arra kényszeríti őket, hogy „normálisnak” fogadják el a helyzetet, amelybe csöppentek. Dawn Stefanowicz, egy kanadai aktív homoszexuális lánya kiváló önéletrajzában bepillantást enged az ilyen gyerekek szenvedésébe, és leírja mindazokat a nehézségeket, melyeket később, az érzelmi kiegyensúlyozottság keresésekor és a szüleik, illetve saját múltjuk elfogadásánál tapasztalnak (Out From Under: The Impact of Homosexual Parenting. Annotation Press, Enumclaw, Washington állam, 2007; www.dawnstefanowicz.com).

Számos nyugati országban a homoideológia egyeduralma révén hamis nézeteket kényszerítenek a tudatlan társadalomra. Ugyanakkor a homoszexualitásról és az azt praktizáló emberek életéről szóló igazságot szisztematikusan elhallgatják és eltitkolják. Hallgatnak a homoszexuális életvitellel elválaszthatatlanul összefüggő kontrollálatlan szexuális szabadosságról, depresszióról, öngyilkosságokról és neurotikus érzelmi életről. A praktizáló melegek és leszbikusok körében nagyon elterjedtek a nemi betegségek, az alkoholizmus, a kábítószer-függőség, a labilis és konfliktuskereső személyiség, valamint a futó kapcsolatok (főleg a férfipárok esetében). És főleg hallgatnak a homoszexualitás pszichológiai aspektusairól és terápiájáról — s ha ez nem elég, még nevetség tárgyává is teszik, tudománytalannak, maradinak és embertelennek kiáltják ki. A homoszexualitásnak, valamint a homoszexualitás gyermek- és fiatalkori gyökereinek modern pszichológiai kutatása szerencsére nagyon jól dokumentált tudományos bizonyítékokon alapszik. Ezért háborognak oly harciasan a melegek a változtatás lehetősége és az SSA legyőzése ellen. Azt állítják, hogy a homoszexuális „természet” megváltoztathatatlan, és a megváltoztatására irányuló minden igyekezetet az emberi jogok megsértése címén be kellene tiltani. Szerencsére ezek a nézetek sem igazak.

A következő két cikkben azzal a kérdéssel fogunk foglalkozni, hogy mi is a homoszexualitás, és átgondoljuk, hogyan lehet legyőzni és megelőzni.