„Hogy milyen nagy titok játszódik le ilyenkor [a szentáldozáskor] a lelkünkben — ezt majd csak az örökkévalóságban fogjuk megérteni” (Napló, 840). Szt. Kowalska Fausztina
Jézus ezt mondta: „Ó, milyen fájdalmas számomra, hogy a lelkek a Szentáldozásban oly kevéssé egyesülnek velem. Várom a lelkeket, de ők oly közömbösek irántam. Gyengéden és igazán szeretem őket, s ők nem hisznek nekem. Kegyelmekkel akarom elárasztani őket — s ők nem akarják elfogadni ezeket. Úgy bánnak velem, mint valami holt dologgal, pedig szívem tele van szeretettel és irgalommal. Hogy legalább egy kissé megismerd fájdalmam, képzelj el egy anyát, aki nagyon szereti a gyermekeit, de a gyerekek nem törődnek anyjuk szeretetével. Elmélkedj a bánatán, senki sem vigasztalja meg őt. Ez csak halvány mása szeretetemnek” (Napló, 1447).
„Jézus — élő Ostya, Te vagy az én Anyám és a mindenem. Egyszerűen, szeretettel, hittel és bizalommal fogok jönni Hozzád. Mindent megosztok Veled, mint gyermek az őt szerető anyjával — örömet, szenvedést, egyszóval — mindent” (Napló, 230).
„Annyira gyengének érzem magam, hogy folyton elesnék a Szentáldozás nélkül. Egyedül a Szentáldozás tart meg. Belőle merítek erőt, Benne van a tartásom. Azon a napon, amikor nem áldozhatom, félek az élettől. Félek saját magamtól. Az ostyában rejtőző Jézus a mindenem. A tabernákulumból merítek erőt, szilárdságot, bátorságot, fényt. Itt keresek enyhet fájdalmaimra a gyötrelem pillanataiban. Nem tudnám dicsérni az Istent, ha nem lenne az Oltáriszentség a szívemben” (Napló, 1037).
„Ahogy elmélyedtem az imában, lélekben a kápolnában találtam magam, s láttam az Oltáriszentségben kitett Jézust. A monstrancia helyett megláttam az Úr dicsőséges arcát, aki azt mondta: »Amit te most valóságosan látsz, ezek a lelkek a hit által látják. Mily kedves nekem nagy hitük. Látod, hogy bár látszólag az életnek nyoma sincs bennem, de valójában teljes egészében jelen van minden ostyában. De ahhoz, hogy hatni tudjak a lelkekre, hinniük kell bennem. Ó, milyen kedves nekem az élő hit«” (Napló, 1420).
„Szentáldozás után néha különös módon érzem Isten jelenlétét. Érzem, hogy Isten a szívemben van. De ez az érzés nem akadályoz kötelességeim teljesítésében. Még akkor is, ha fontos, több figyelmet igénylő munkát végzek, megmarad ez a bensőséges kapcsolatom Istennel. Vele megyek dolgozni, vele a rekreációra, vele szenvedek, vele osztom meg örömömet, Benne élek, és Ő pedig bennem. Sohase vagyok egyedül, mert Ő állandó társam. Minden pillanatban jelen van bennem. Bizalmasságunk szoros, vér- és életkapcsolatunkból fakad” (Napló, 318).
„Csütörtökön, ahogy a cellámba mentem, nagy fényben megláttam magam felett egy Szent Ostyát. Meghallottam egy hangot is, ami úgy tűnt, az Ostya felett szólalt meg: »A Szent Ostyában van a te erőd, ő fog megvédeni.« — Itt eltűnt a látomás, de lelkemet csodálatos erő és megvilágosodás töltötte be: Isten iránti szeretetünk az Ő akaratának megvalósításán alapszik” (Napló, 616).
„Látod, elhagytam égi trónusom, hogy egyesüljek veled. Amit te látsz, az csak egy kis rész, s lelked máris a szeretettől eszméletlenül hullik elém. Ó, hogy fog csodálkozni a szíved, ha teljes dicsőségemben pillantasz majd meg! De meg akarom mondani neked, hogy már itt a földön, a Szentáldozással el kell kezdeni az örök életet. Minden Szentáldozás képesebbé tesz, hogy az örökkévalóságban majd Istennel társalogj” (Napló, 1810).
„Élő Ostya, egyetlen Erőm, szeretet és irgalom Forrása, fogd át az egész világot, erősítsd meg az erőtlen lelkeket. Ó, áldott az a pillanat és perc, amikor Jézus itt hagyta legirgalmasabb Szívét!” (Napló, 223)
Tetszik a weboldalunkon megjelenő tartalom?
Támogass minket!