Amikor tizenhét éves lettem, diszkóba kezdtem járni. Akkor még nem értettem meg, hogy ezzel a saját életemet teszem tönkre. Emlékszem, milyen benyomást tett rám, amikor beléptem a város egyik legnagyobb diszkójába. Akkor egyáltalán nem érintett meg a bejárat felett olvasható jelmondat, amely így hangzott: Tovább már csak a pokol van, csak saját felelősségre lépj be!
Elbűvölt a technozene, a színes fények; egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy egyesek az oldalsó székeken szeretkeznek, mások pedig meztelenre vetkőzve kihívóan táncolnak a parketten. Én is az érdeklődés középpontjába akartam kerülni. Eddig normális, rendes lány voltam, de most erősen kifestett, hiányos öltözékű babává változtam. Kihívó táncommal magamhoz vonzottam a fiúkat, akik csak használati tárgynak tekintettek. Elégedett voltam, hogy végre válogathatok a férfiak között. És válogattam is…
De minden alkalommal rosszul választottam. A mámorító érzések közepette néhányszor vadidegen férfiakkal bújtam ágyba. Utána soha többé nem láttam őket. Kétségbe voltam esve. Úgy gondoltam, hogy ha ilyen szép vagyok, és ennyire jól táncolok, akkor előbb-utóbb találok valakit, aki szeretni fog. Sajnos, minden férfi, akivel találkoztam, csak eszköznek használt, hogy kielégítse szükségleteit. Amikor valakit megismertem, rögtön ágyba bújtam vele, mivel meg voltam győződve arról, hogy ha egy nő nem bizonyítja be szerelmét a férfinak, az biztosan elhagyja majd. Sokaknak adtam át ezt a „bizonyítékot”, ők mégis mind odébbálltak. Teljesen kikészültem, meg akartam halni. Úgy gondoltam, hogy életem végéig sem akadok olyan férfira, aki engem fog szeretni, nem a testemet.
Közeledett a húsvét, és nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben. Eszembe jutott, hogy elmehetnék gyónni, de sehogy sem tudtam eldönteni, mi legyen. Valami belül azt mondta: Annyira romlott vagy! Az ilyenek számára már nincs semmilyen lehetőség. Már késő, már túl késő! Depressziós lettem. Reggeltől estig az ágyat nyomtam és sírtam. Senki sem tudta, mi a bajom. Aztán a nagymamám elolvastatta velem Boldog Benigna Consolata Ferrero szavait: „Ajánld fel nyomorúságodat az én irgalmamba, és én szeretettel fizetek meg érte. Amikor a lélek bánja és teljes szívvel megsiratja bűneit, nem tudok uralkodni örömömön… megyek a találkozóra… Ez számomra a legnagyobb megnyugvás. A legszebb ékszereket azokból a lelkekből készítem, amelyeket a legmélyebb szakadékból húzok ki. A lélek legnehezebb és legundorítóbb vétkei lesznek a tökéletesség szegletköve. Annyira szeretem a bűnösöket!”Amikor ezt végigolvastam, zokogni kezdtem, mint egy kisgyerek. Isten még a hozzám hasonló bűnösök előtt sem zárja be az ajtót… Felfoghatatlan volt számomra az Úr hatalmas irgalma.
Később elolvastam Jézus további szavait: „…Térj vissza hozzám, ne kóborolj tovább céltalanul a sivatagban, keress engem, gyermekem… Térj meg hozzám! Nyomorúságoddal és vétkeiddel együtt. Elfogadlak olyannak, amilyen vagy, és mondom, már megbocsátottam. Én, Jézus, a Megváltód jövök ma el hozzád. Mezítláb érkezem, és koldusként könyörgök, viszonozd a szeretetem. A szíved keresem, ne küldj el! Éjjel-nappal nyújtom feléd a kezem.” Ekkor értettem meg, hogy miért, illetve kiért élek. Egyszer csak átéltem a megvilágosodást, és felnyíltak a szemeim. A lehető leghamarabb rohantam meggyónni. Soha annak előtte nem éreztem akkora örömet, mint most, amikor utamon találkoztam Jézussal. Azzal a Jézussal, aki nem a szörnyű múltadat és a régi bűneidet nézi, hanem a jó szándékodat, és azt, hogy jóvá szeretnéd tenni hibáidat. Ettől a naptól kezdve az életem gyökeresen megváltozott. Gyakran járultam a szentgyónáshoz és magamhoz vettem az Eucharisztiát.
E folyóirat valamelyik számában olvastam, hogy sohasem késő visszatérni a tisztasághoz. Megígértem Istennek, hogy ha megtalálom az igazit, a szeretkezéssel várok a házasságkötésig. Jó férjért imádkoztam.
Ma 25 éves vagyok. Egy éve vagyok boldog feleség. A jegyesség öt éve alatt megtartottam az Istennek tett tisztasági ígéretemet, bár ez néha nagyon nehéz volt. És bár a múltam rettenetes, Isten eltörölte irgalmával.
Ma már tudom, hogy Isten még a legnagyobb bűnöket elkövető embereknek is megbocsát, ha azok megbánják bűneiket. Lehet, hogy az embernek úgy tűnik, minden elveszett, ám Istennek semmi sem lehetetlen.
Egy olvasójuk