„Ne félj! … Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” Ezek a szavak segítettek nekem legyőzni a tisztátalanság bűnét. Szent Pál a következőket mondja: „Mindent elviselek abban, aki erőt ad.” És én ezt a saját példámmal tudom igazolni.
Nem emlékszem, hogy mikor jelent meg életemben a tisztátalanság bűne, de azt tudom, hogy sokáig vergődtem a mocsokban. Nem erről akarok azonban itt írni, hanem arról, hogyan zajlott az ördöggel folytatott harcom, amelyet egy igaz barátomnak köszönhetően kezdtem el vívni a megfelelő helyen és időben. Egyszer, amikor beszélgettünk, a barátom ajánlotta nekem a Szeressétek egymást! című folyóiratot, amit ő már régóta olvasott. Olyan emberek tanúságtételeit ismerhettem meg belőle, akiknek sikerült legyőzniük a tisztátalanságot. Akkor értettem meg, hogy az önkielégítés, ami már néhány éve jelen volt az életemben, bűn. Azelőtt nekem ez eszembe sem jutott, mivel az osztálytársaim beszélgetését hallgatva azt hittem, hogy mindenki csinálja. A gyengeségem perceit ezzel a buta érvvel magyaráztam ki.
Amikor ráébredtem, hogy már régóta bűnben vergődöm, úgy éreztem, azonnal meg kell gyónnom. Sikerült is, és arra a percre sokáig fogok emlékezni. Az után a gyónás után több mint egy hónapig kitartottam a tisztaságomban, de később már nem voltam ilyen állhatatos. Abban az időben rengeteget olvastam a Tiszta Szívek Mozgalmáról, ahova én is nagyon szívesen beléptem volna, de nem tehettem, mert előttem állt egy akadály – a tisztátalanság bűne, amellyel nem tudtam mit kezdeni. De nem adtam fel. Elhatároztam, hogy kéthetente fogok járni gyónni. Tudtam, hogy ez az egyetlen mentsváram. Megfogtam Isten felém nyújtott kezét, nehogy elmerüljek.
Minden egyes gyónás alkalmával megérintett Isten irgalma. Megértettem, hogy Isten a szeretet, hogy olyannak szeret, amilyen vagyok. Tudtam, hogy csak ő tud talpra állítani. Tényleg hallottam: „Nem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” Ennek ellenére továbbra is vétkeztem. Minél jobban szerettem volna abbahagyni, annál jobban elmerültem a bűnben. Végül olyan mélyre süllyedtem, hogy érdekelni kezdett a pornográfia. Homoszexuális hajlamokat is felfedeztem magamban, amelyekről eddig fogalmam sem volt. Azután még többet imádkoztam.
Nagy ajándék volt számomra, hogy a plébániatemplomunk a Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére van felszentelve. Nem kellett tehát sehova se zarándokolnom, hogy találkozhassak Máriával, a tisztaság védelmezőjével, mivel ő maga jött el hozzám. Kiválasztotta ezt a szent helyet, hogy ősidők óta gyógyítsa városunk lakóit. Tudtam, hogy a Szeplőtelen Szűz közbenjár Fiánál az én gyógyulásomért is. Szűz Mária lábainál minden hónapban bemutatnak egy szentmisét, melynek során gyógyulásért könyörögnek, s én ezen rendszeresen részt vettem. Amikor a pap körbejárt a templomban az Oltáriszentséggel és megáldotta a híveket, kértem Jézust és a Szűzanyát, gyógyítsanak ki az önkielégítés bűnéből. A tisztaságomért sok más helyen is imádkoztam. Elmentem egy találkozóra, melyre meghívták XVI. Benedek pápát, mert abban reménykedtem, hogy ott majd Isten meghallgatja buzgó imámat, és meggyógyít. Egy héttel később „II. János Pál nyomában járva” az iskolai kirándulás során lehetőségem volt részt venni egy szentmisén az Isteni Irgalmasság Bazilikájában Lagiewnikiben, Krakkóban, és Szent Fausztina ereklyéinél könyöröghettem Isten irgalmáért. Amikor Kalwaria Zebrzydowskában jártam, ott is imádkoztam a tisztaságomért Szűz Mária képe előtt. Az isteni gondviselésnek köszönhetően eljutottam egy 15 napos lelkigyakorlatra is a Világosság–Élet Mozgalom szervezésében. Áldott időszak volt ez számomra, mert közelebb kerültem Istenhez. Megértettem, hogy az Úr életem minden pillanatában velem van.
Hazatérésem után a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén felvettem a szent skapulárét. Tudtam, hogy Isten anyja segít rajtam. Így is történt. Két héttel ez után a jelentős esemény után, augusztus első péntekjére kigyógyultam a tisztátalanság bűnéből. Mivel akkor erről még nem tudtam, megkértem két embert, akik zarándokútra mentek Jasna Górába, hogy imádkozzanak értem. Akkor ismertem meg az ima hatalmas erejét.
Öt hónapon át küzdöttem az ördöggel, de aztán Jézus győzedelmeskedett bennem. És bár az ördög sok csatát megnyert, a háborúban végül az én Megváltóm diadalmaskodott, aki annyira szereti az embereket, hogy a kereszten értük adta önmagát. Azóta számomra az augusztus nemcsak az önmegtartóztatás hónapja, hanem a tisztaságé is. Mindenkinek, aki a bűnnel harcol, csak azt mondhatom: Ne féljetek!
Néha pillanatnyi gyengeség vagy kétség lesz rajtam úrrá. Ilyenkor segít az „Oltalmad alá futunk” kezdetű ima, és a tudat, hogy Jézus támogat. Állandóan magammal hordom a skapulárés Boldogasszony képét, mivel tudom, hogy szüntelenül virraszt felettem.
„Ne félj! … Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” Hálát adok Istennek mindazért, ami az utóbbi időben az életemben történt!
Mihály