Neked szól az ajánlat!

Mária ismeri a legnemesebb és legmélyebb vágyaitokat is. Jól ismeri mindenekelőtt a szeretet utáni vágyatokat: azt, hogy szeretni és szeretve lenni akartok. Máriára tekintve és engedelmesen követve őt felfedezhetitek a szeretet szépségét – nem az „egyszeri élvezet” pillanatnyi, hazug szeretetét, amelyre az egoista és materialista gondolkodásmód buzdít, hanem a valódi, mély szeretetet (XVI. Benedek).

Olyan emberek leveleiből közlünk részleteket, akik beléptek a Tiszta Szívek Mozgalmába, s Márián keresztül felajánlották magukat Jézusnak. Elhatározták, hogy munkálkodni fognak önmagukon, és a tisztaság útján követni fogják Krisztust, ennek során pedig felfedezik, mit jelent a valódi szeretet.

Nagy örömmel szeretnélek benneteket értesíteni, hogy beléptem a Tiszta Szívek Mozgalmába. Régen teljesen másmilyen életet éltem: futballmeccsekre jártam (elsősorban a pályán kívül zajló események érdekeltek), rossz társaságba keveredtem, és egészen természetesek voltak számomra a bulik a haverokkal, ahol csak úgy folyt az ital. Így fürödtem néhány évig a szennyben, míg bemocskolt szívemen be nem kopogtatott Jézus és meg nem tisztított. Ő megmutatta, hogy másképp is élhetek és boldog lehetek. Már két éve vagyok tagja a Felszabadító Keresztes Háború nevű közösségnek: felajánlom Istennek az absztinenciámat azokért az emberekért, akik az alkohol rabjai. Most úgy határoztam, belépek a Tiszta Szívek Mozgalmába, hogy a leendő feleségemnek ajándékozhassam tisztaságomat, amelyet már több mint egy éve őrzök. Hiszem, hogy az igazi szeretetet csak tisztaságban lehet felépíteni. Akkor is, ha a mai világban ez egyáltalán nem könnyű, „mindent elviselek abban, aki erőt ad”, és szeretetemet sziklára, vagyis magára Jézusra akarom építeni.

Damján

Miután beléptem a Tiszta Szívek Mozgalmába, az életem teljesen megváltozott, és az elnyomott lelkiismeretem lassan új erőre kapott. Csak most értettem meg, hogy hosszú évekig vak voltam az Úr világosságára. Elvakított a pornográfia és a tisztátalanság.

Épp most ünneplem a diadalom – tisztaságom ötvenedik napját. Az ima és a Szentírás segít megkülönböztetni a jót a rossztól. Tudom, hogy az utam hosszú lesz és göröngyös, és az is megtörténhet, hogy még néhányszor csalódást okozok az én Megváltómnak – de harcolni akarok. Nektek is kívánom, hogy ismerjétek föl küldetéseteket a földön!

Pál

Nemcsak azért határoztam amellett, hogy belépek a Tiszta Szívek Mozgalmába, mert meg szeretném őrizni a tisztaságomat, hanem azért is, hogy tagja lehessek a függőségben szenvedő emberekért könyörgő imakörnek. Tudom, hogy közösen ki tudjuk könyörögni a világ számára a tisztaságot. Ne féljünk tanúságot tenni a tisztaságról, még akkor sem, ha nem értenek meg, vagy beskatulyáznak, hogy maradiak vagyunk. Legyünk bátor tanúi a tisztaságnak!

Egy olvasójuk

Nyolc évig éltem bűnben. Egy éjszaka sírva, teljesen kétségbeesve azt mondtam, hogy Isten nem létezik. Valójában ez egy szeretetre éhes ember kiáltása volt, aki szeretetért esedezik. Isten meghallotta hívásomat… Amikor katona voltam, gyalogos zarándoklatra mentem Jasna Górába. Szentségek nélkül leélt három év után meggyóntam, de akkor még messze voltam a valódi megtéréstől. A zarándoklat után rögtön elkezdtem imádkozni a rózsafüzért. Valójában minden tizedért meg kellett küzdenem magammal. Nemsokára azonban már az egész szentolvasót el tudtam mondani. Az isteni irgalmasság rózsafüzérét is imádkoztam. Meg vagyok győződve arról, hogy Szűz Máriának köszönhetem, hogy egy évvel az Istennel kötött „éjszakai szerződés” után felhagytam az önkielégítéssel. Először egy hónapot bírtam ki, aztán a másodikat. Nagyon nehéz volt, mert az ördög naponta megkísértett. De nem hagytam abba a rózsafüzér imádkozását. Most már lassan egy éve tisztaságban élek. Járok gyónni, rendszeresen áldozom, imádkozom a szentolvasót. És ma belépek a Tiszta Szívek Mozgalmába.

Lukács

Végre elhatároztam magam! Beléptem a Tiszta Szívek Mozgalmába. Elhatároztam, hogy felajánlom magam és egész életem Istennek. Csak ő tud segíteni rajtam a gondjaimban és a kétségek pillanatában. Azt akarom, hogy Jézus segítsen felállni, amikor elesem. Csak Istenben lelem meg a teljes boldogságot, csak vele érzem magam biztonságban, mivel tudom, hogy ő mindig velem van. Tizenöt éves vagyok, de tudom, mit szeretnék az életben. Szeretném megőrizni a tisztaságom, és a házasság szentségének felvétele után a férjemnek szeretném ajándékozni makulátlan lelkemet és tökéletes tisztaságomat. „Aki nem képes a testén uralkodni, az testének rabszolgájává vagy ellenségévé válik.” Ezért szeretném, ha Isten megerősítene, és segítene megőrizni tisztaságomat és szívem egyszerűségét. Igazán akarok szeretni.

Dominika

„A hit tehát ajándék, de egyúttal feladat is.” XVI. Benedek pápa szavait hallva világossá vált számomra, hogy a kegyelmek és az ajándékok, amelyeket Istentől kaptam, nem az enyémek: meg kell őket osztanom más emberekkel, hogy megerősítsem őket a hitben, a reményben és a szeretetben. A Tiszta Szívek Mozgalmába abban az időben léptem be, amikor már teljesen kedvem szegte a szívem és testem tisztaságáért folytatott eredménytelen küzdelem. Ekkor jött egy váratlan és erős sugallat a Szentlélektől, hogy lépjek be ebbe a közösségbe. Megtettem, és nem bántam meg. Azáltal, hogy elmondom a Felajánló imádságot és szigorúan ragaszkodom az irányelvekhez, képes vagyok arra, hogy leküzdjem a bűneimet és gyengeségeimet. Jézus teljesen kigyógyított a tisztátalanság bűnéből, amely gyermekkorom óta végigkísérte életem. Szeretnék ezért neki köszönetet mondani. Most már tudom, hogy csak ő képes bennünket teljesen megszabadítani a gyengeségeinktől. A tisztaságért folytatott harcban támogat Szűz Mária, a legtisztább és szeplőtelenül fogantatott anya, de a szentek is, Boldog Kózka Karolina, Goretti Szent Mária és még sokan mások. A gyengeség és a válságok idején Szent Pál szavai erősítenek meg: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg…Mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős” (2 Kor 12,9 – 10). És: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval” (Róm 12, 21). Mindenkit, aki a test követelődzései és más gyengeségek ellen harcol, arra kérek, ne csüggedjetek, hanem a kísértés pillanatában siessetek az irgalmas Jézushoz, és Szent Fausztinával együtt ismételjétek: „Jézus, bízom benned minden reménytelenség és reménytelenséget tükröző benső érzésem ellenére” (Napló, 24). Hiszem, hogy minden ember, aki legalább egy kicsit nyitott Isten irgalmának működésére, meg tudja változtatni életét, Jézus segítségével meggyógyulhat gyengeségeiből és bűneiből, „mert Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1, 37).

Mária