A forrás megtalálásához felfelé kell menned, az áramlással szemben (II. János Pál)

Szerkesztőségünkbe naponta számtalan levél és nyilatkozat érkezik, azoktól az emberektől, akik elszánták magukat, hogy belépnek a Tiszta Szívek Mozgalomba hogy Jézussal együtt „áramlással szemben” mehessenek egy életen át, a teljes boldogság eléréséhez, amelyet csak a tiszta szeretet öröme adhat.

„Szeretném megköszönni az Úr Jézusnak és a Szeplőtelen Máriának, hogy az életemnek értelmet adtak. Ők kiszabadítottak engem a tisztátalan csapdából, drogból, alkoholizmusból, szteroidokból. Ezek már a múltam. A jövőm: Jézus Krisztus.

Beléptem a Tiszta Szívek Mozgalomba, mert mindig tiszta szívet szeretnék Neki adni, és minden nap tökéletesebb, tiszta szeretetet. Hiszem, hogy sikerülni fog eleget tennem ennek a kihívásnak, mert – mindent megtehetek Benne, aki erősít engem a Makulátlan által – (Maximillian Kolbe) Jézusom, bízom Benned !”

Karol 17 éves

„Az életemet és szívemet rábízom Jézusra. Tudom, hogy Ő feltétel nélkül szeret engem. Tudatában vagyok annak, hogy a Sátán mindent megtesz annak érdekében, hogy a lelkemet elszakítsa Istentől, mert érzem ezeket a kísértéseket.

Tudom, hogy még sokszor el fogok esni. Az is tudom – és örömöm van benne – hogy Jézus mindig felemel, sebeimet begyógyítja, szívéhez ölel, könnyeimet letörli és a végén elvezet az érettséghez.”

Bartek

„A tisztaság a legszebb ajándék, amelyet a Teremtőtől kaptunk, ezért elhatároztam, hogy megpróbálom ezt nem elveszíteni. A részvétel a Tiszta Szívek Mozgalomban erőt ad nekem a napi küzdelemhez. Gyakran érzem a kísértéseket, de senki nem mondta, hogy ez könnyű lesz: – A forrás megtalálásához felfelé kell menned, az áramlással szemben.- (II. János Pál, Római Triptichon).

Ne féljünk a kihívásoktól, valóban érdemes! Semmi nem ad olyan boldogságot, mint a tiszta szív. Teljes szívemből szeretném, és mindent megteszek azért, hogy megtanuljak tiszta szívvel szeretni, olyannal amilyennel Jézus Krisztus szeret bennünket. Csak az ilyen szeretet az igazi és tartós. Imádkozom a TISZTA SZÍVEK MOZGALOM minden tagjáért! Allelúja!”

Asia

„Az én kalandom a Tiszta Szívek Mozgalom–mal, hasonlóan kezdődött, mint a többi társaimé. Eleinte imádkoztam a felajánló imát, csak úgy magamnak. Hosszabb idő eltelte után kis aggódással, mert nem sikerült eldöntenem, hogy csatlakozom-e a mozgalomhoz. Idővel az ima kezdett elmaradozni, nem éreztem szívem igazi vágyának, csak kötelességnek az imát. Csak akkor imádkoztam el, ha kedvem támadt.

Átgondolva az egészet, eldöntöttem, hogy újból kezdem, gyengeségem teljes tudatában, nagy eltökéltséggel. Bíztam az Úrnőben, hogy segítségemre lesz a TISZTA SZÍVEK MOZGALOM-ba való belépésnél. 24 éves vagyok már és nagyon fontos számomra a tisztaság megőrzése, miután pubertás koromtól fogva, legnagyobb problémát az önkielégítés okozott nekem.

Most, amikor teljes tisztaságomat szeretném megőrizni, nem csak a saját akaratom az alapja, hanem az Isteni Kegyelemmel működöm együtt. Kettesben könnyebb cipelni a terhet. Korábban, mikor elestem, utáltam magamat és még mélyebbre süllyedtem. Most sietek imádkozni abban a reményben, hogy az Úr megbocsájt nekem és tovább vezet engem.

Kérem, vezessenek be a Tiszta Szívek Mozgalom Könyvébe és kérem a személyre szóló áldást. Nagyon fontos számomra, hogy jó szándékomban imával vegyenek körül engem, én pedig megemlékezem azokról, akik a tisztaságért küzdenek.”

„Vasárnap jelige”

„Nagyon szeretnék belépni a TISZTA SZÍVEK MOZGALOM-ba és tiszta, egészséges és szabad lenni! Uram, Jézus Krisztus, átadom szívemet és magamat, hogy gyógyíts engem, tégy szabaddá és taníts tiszta szeretettel szeretni. Barátod szeretnék lenni. Szeretném, ha kinyújtanád kezedet és egy életen át vezetnél, a megváltásomig.”

Andrzej Litvániából

„A TISZTA SZÍVEK MOZGALOM –ba való belépésünk által, határtalanul szeretnénk átadni magunkat Krisztusnak és rábízni életünket. Tudjuk, hogy segítsége nélkül nem sikerül megmaradni szeretetben és tisztaságban. Teljes egészében átadjuk magunkat Neki és az Ő Irgalmának. Reméljük, hogy közös elhatározásunk: a TISZTA SZÍVEK MOZGALOM-ba való belépésünk gyümölcsöt hoz az életünkbe. Krisztus az Út és ezen az úton közösen szeretnénk haladni.”

Magda és Marcin

„Szeretnék ehhez a mozgalomhoz tartozni, de tudom, hogy ez a döntés milyen nehéz kihívást jelent számomra. Amikor bukásomból felemelkedem, megfogadom magamnak, hogy kitartok, de ismét elesek és csak gyengeségem tudatosul bennem.

Érzem, hogy segítségre van szükségem. Kérlek benneteket, emlékezzetek meg rólam imáitokban! Tudom, hogy az Isten segítségéval úrrá lehetek gyengeségeimen.

Leghosszabban 87 napig tudtam kitartani a tisztaságban. Nagyon szeretnék megszabadulni ettől a bűntől, ezért elhatároztam, hogy küzdeni fogok ellene és nem adom fel! Uram, Neked adom az életemet!”

Magdi