A világegyetemben sok jel van, mely Isten létezésére mutat rá. Az egyikük az emberi test DNS-ének zseniális kódrendszere.
2004-ben a világateizmus szellemi vezetője, Antony Flew filozófus nyilvánosan megvallotta a Teremtő Istenbe vetett hitét. Állítása szerint hitvallása a tudományos tényekre támaszkodó sokéves keresésének kicsúcsosodása volt. Az Isten létezésére rámutató egyik legmeggyőzőbb bizonyíték Flew professzor számára a DNS kódjának felfedezése volt.
Zseniális kód
Testünk minden sejtjében fellelhető a DNS, az információtárolás bonyolult szerkezete. A génjeinket alkotó DNS-szakaszok tartalmazzák az információ összesűrített jegyzékét. Az emberi genom hárombillió információt tartalmaz négybetűs kriptográfiai kódban leírva. Ha másodpercenként hárombetűs sebességgel olvasnánk, 31 évre lenne szükségünk az egész elolvasására. Vagy egy másik hasonlat: az emberi DNS-be foglalt információ akkora rakás könyvet töltene meg, melynek magassága 500-szor nagyobb lenne, mint a Föld és a Hold közti távolság.
Az emberi DNS-be foglalt zseniális információ a Tervező Isten végtelen bölcsességére és intelligenciájára mutat rá. Az intellektuálisan becsületes tudósok számára az, hogy a DNS-be ilyen fenomenálisan bele van írva az információ, szembeszökő jele annak, hogy létezik az Isten, az egész világegyetem Teremtője. A genetikai információ csakis egy intelligens Lénytől származhat. Az anyag önmagában nem képes kódot és információt kialakítani. Az anyagból nem lesz információ többmillió éven át tartó mutációk és természetes kiválasztódás által. Az információ egyetlen forrása az elme, az intelligencia.
Ne feledjük, hogy a DNS-molekulában lévő információ különbözik a molekulától magától. A molekula csak a hordozója. Ezek az információk olyanok, mint egy tökéletes program vagy mint a feljegyzett gondolatok, ami egy intelligencia, egy személy létezésére mutat rá. A DNS nukleotidoknak nevezett részei logikus egészet alkotnak, és úgy kapcsolódnak össze, mint a betűk és kifejezések a szövegben. A DNS-ben tehát ott rejlik az intelligencia, s a benne foglalt információ nem anyag, nem is energia — állítja Michael J. Behe professzor.
A DNS-sel kapcsolatos ismereteknek köszönhetően Flew professzor megértette, hogy az ateizmusnak nincs logikus alapja: irracionális vakhit abban, hogy az élet és a logikai törvényszerűségek szerint harmonikus egészként működő világegyetem véletlenszerűen keletkezett. Flew az élet eredetét „szerencsés véletlenként” magyarázni próbáló Richard Dawkins professzor igyekezetét „komikus erőfeszítésnek” nevezte.
A tudományos kutatás bebizonyította, hogy a DNS háromdimenziós, és képes önmagáról másolatot készíteni. A Teremtő úgy programozta be a DNS-t, hogy az egyes alkotóelemei ne csak önmagukkal azonos másolatot legyenek képesek készíteni, hanem képesek legyenek megtalálni és kijavítani a másolatban lévő hibákat is. Isten a DNS-sel együtt teremtett meg minket, s ebben a DNS-ben olyan enzimek vannak, melyek szüntelenül vizslatják a DNS-t, kijavítandó hibákat keresve, sőt végre is hajtják a rendkívül bonyolult javításokat.
Tudományosan alátámasztott tény, hogy az emberi élet a megtermékenyülés pillanatában kezdődik egyetlen, pont nagyságú sejttel. Ebben a sejtben van kódolva az az információ, mely irányítani fogja a 100 billió sejttel rendelkező test létrejöttéhez vezető folyamatot. A sejtek mindegyike rendkívül bonyolult kémiai mechanizmussal van felszerelve, melyet a mai tudomány még nem képes felfogni. A Teremtő minden sejtbe belekódolta a használati utasítást, mely meghatározza, hol alakuljanak ki az egyes testrészek, és miképp működjenek. Minden sejt egy-egy miniatűr városként működik. Az emberi testet alkotó százbillió sejt eszményi módon dolgozik együtt a többivel, egyetlen, harmonikusan működő élő szervezetet alkotva. Ez a sejtekbe kódolt zseniális képesség ámulatra indít minket a Teremtő nagysága és bölcsessége iránt.
Áttörő felfedezés
A 21. század elejének egyik legnagyobb tudományos felfedezése az volt, hogy azonosították az emberi DNS összes nukleotidjának a sorrendjét, vagyis meghatározták az emberi genom szekvenciáját. Ez a felfedezés a Francis S. Collins professzor vezetése alatt dolgozó nemzetközi kutatócsoport munkájának eredménye.
2000. június 26-án a washingtoni Fehér Házban az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke, Bill Clinton, a tudósok jelenlétében kijelentette, hogy sikerült meghatározni a DNS szekvenciáját, az ember genetikai térképét. Az elnök akkor ezt mondta: „Kétség sem férhet hozzá, hogy ez a legfontosabb, legcsodálatosabb térkép, amelyet az emberiség valaha is készített. Ma megismerhetjük azt a nyelvet, amelyet használva Isten megteremtette az életet. Egyre inkább rádöbbenünk az Úr legistenibb, legszentebb ajándékának összetettségére, szépségére és csodájára” (Isten ábécéje, 22. o.; Molnár Csaba fordítása).
Collins professzor pedig ezt állította: „Először pillanthatunk be saját használati utasításunkba, amelyet eddig csak Isten ismert. […] A Biblia Istene egyúttal a genom Istene is. Ugyanúgy lehet tisztelni Istent egy katedrálisban, mint a laboratóriumban. Teremtményei csodálatosak, lenyűgözőek, bonyolultak és szépek” (uo., 22. o., 231. o.).
Collins professzor számára az emberi genom szekvenciájának felfedezése egy áttörő tudományos esemény volt, minden szövegek legcsodálatraméltóbbjának felfedezése, ugyanakkor lehetőség is kinyilvánítani az Isten iránti tiszteletet. A professzor szerint az Istenbe vetett hit többek között az értelem döntése is, mivel a hit és a tudomány közt nincs ellentét: „nem lehetetlen egyszerre kérlelhetetlen tudósnak lennünk, és hinnünk a mindannyiunkra figyelő Istenben. A tudomány feladata a természet felfedezése. Isten birodalma a spirituális világ, amelyet nem tudunk felfedezni a tudomány eszközeinek és nyelvezetének segítségével. Ehelyett a szívünkkel, az elménkkel és a lelkünkkel kell vizsgálnunk, és az elmének meg kell tanulnia magába fogadni mindkét világot” (uo. 25. o.).
Ne feledkezzünk meg arról, milyen csodálatosan lettünk megteremtve, és dicsőítsük a Szent Magasságbelit minden cselekedetünkkel és gondolatunkkal! Egész szívvel dicsőítsük Istent és szeressük azt, aki életre hívott minket (vö. Sir 47,8)!
Az egyetlen olyan erő, mely eltorzítja és tönkreteszi a teremtés csodálatos harmóniáját és szépségét, az a tudva és akarva elkövetett bűn. Ez a legnagyobb emberi tragédiák és szerencsétlenségek oka. Elszakítja az Istenhez és az emberekhez fűző életadó szeretetkötelékünket, a gonosz lelkek uralmába vet, és végső soron a teljes önzéshez, vagyis az örök kárhozathoz vezet. A bűn tehát gyűlöletre méltó, és meg kell szabadulni tőle, úgy, hogy megvalljuk Jézusnak a bűnbánat szentségében. Az őszinte gyónásban megtapasztaljuk Isten irgalmasságának csodáját, minden bűnünk bocsánatát, és újjászületik bennünk a csodálatos harmónia és Isten képmása.
Tetszik a weboldalunkon megjelenő tartalom?
Támogass minket!